HÍREK
A Rovatból

„Embertelen döntés volt, felfoghatatlan döntés” – a szegedi szülők szerint teljesen esélytelen, hogy egy nap alatt új iskolát találjanak a gyerekeiknek

Az igazgató is csak pénteken tudta meg, hogy hétfőtől nem lehet tanítás az intézményben.


A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség újabb iskolájának működési engedélyét vonta be a kormányhivatal. Az Iványi Gábor vezette egyház szegedi iskolája hétfőtől nem nyithat ki, ezt ma reggel tudták meg a diákok és tanárok.

Az RTL Híradójának információja szerint 140 gyerek nem tud hova menni iskolába hétfőn. A szülők egész nap kétségbeesetten kerestek új intézményt a gyerekeiknek. A kormány megkeresésünkre azt írta, a fenntartó köztartozásokat halmozott fel, és ezzel annak a veszélynek tette ki a gyerekeket, hogy az iskolákban és óvodákban hamarosan kikapcsolhatják az áramot és a fűtést.

„Felfoghatatlan a kapkodás a gondolkodás, nem tudja az ember mi lesz percek múlva, hétfőn mi lesz, lassan az ember gondolkodni sem tud már. Voltunk bent egy másik iskolában érdeklődni, azt mondta az igazgatónő, hogy nem tudnak fogadni, egy másik suliból kaptam annyi ígéretet, hogy visszahívnak”

– mondta el a csatornának Gégény Béláné, az egyik szülő.

Egy másikuk úgy fogalmazott:

„Embertelen döntés volt, felfoghatatlan döntés. Esélytelen, hogy a szülők egy nap alatt egy munkanap alatt iskolakezdés előtt új lehetőségek után tudjanak nézni.”

Az iskolában nemrég újítottak fel egy tornatermet, amit hétfőn avattak volna fel. Elkészültek az órarendek, összerakták a tankönyvcsomagokat és még egy pikniket is szerveztek a leendő első osztályosoknak, hogy megismerkedhessenek egymással. Nem számítottak arra, hogy hétfőn nem lesz tanítás. Erről még az igazgatót is csak pénteken értesítették.

„Fél 9-9 óra magasságában megjelent két hivatali ember, egy úr és egy hölgy, akik egy lezárt borítékot nyújtottak át, átvételi elismervénnyel el kellett vennem. Ebben az a határozat állt, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik az iskola működését”

– mondta el az intézményvezető. Hozzátte: hétfőn kinyitnak, hogy felügyeljenek a gyerekekre, de tanítani nem tudnak. A kormányhivatal a levélben köztartozásokra hivatkozva vonta vissza az iskola működési engedélyét. Azt is írták, hogy ha késve hajtják végre a határozatot, azzal jelentős vagy helyrehozhatatlan kárt okoznak a diákoknak.

A kormányhivatal az RTL kérdésére azt válaszolta, hogy a köztartozás miatt nem volt más lehetősége, mint bezáratni az iskolát.

Az RTL Híradó riportja a szegedi iskoláról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fico szerint széteshet a NATO, és Orbán nélkül véget érhet a jó szlovák-magyar viszony
Robert Fico a szlovák közrádióban méltatta Orbán Viktor ukrajnai vétópolitikáját, tapasztalt politikusnak nevezve őt. A miniszterelnök szerint a két ország kapcsolata megromlana egy kormányváltás után.


Felbomolhat a NATO, és egy magyar kormányváltás a szlovák–magyar közeledés végét hozhatja – Robert Fico szlovák kormányfő szombaton a közszolgálati rádióban vázolt fel több, a régióban is komoly hullámokat vető forgatókönyvet, írja az Új Szó. A miniszterelnök szerint teljesen reális, hogy szétesik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, ami akár az Egyesült Államok távozásával is bekövetkezhet. Fico meg van győződve arról, hogy a régi világrend a széthullás felé tart, miközben az ENSZ vagy az Európai Unió már nem képes befolyásolni az eseményeket.

A szlovák kormányfő szerint a jelenlegi helyzetben az Uniónak a saját gazdasági erejére kellene összpontosítania. „El kell felejtenünk a zöld butaságokat, amelyek visszafogják az iparunkat és gazdaságunkat” – fejtette ki Fico, aki szerint az iráni háború, az orosz-ukrán konfliktus, a venezuelai beavatkozás és egy esetleges kubai intervenció egy nagy, globális konfliktus kezdetét jelzi.

Az Unió sikerének titkát a gazdasági fellendülés mellett a belső reformban látja, amelyet a nagyobb tagállamok vezetőinek, például Emmanuel Macron francia államfőnek kellene szorgalmaznia. Fico szerint Orbán Viktornak „politikailag igaza van,” amikor blokkolja az ukrajnai kölcsönt, és tapasztalt politikusnak tartja a magyar miniszterelnököt.

Fico kijelentette, fél attól, hogy egy esetleges magyarországi kormányváltás esetén véget érne a két ország közti jó viszony.

Hozzátette ugyanakkor, hogy közvetlenül egyetlen felet sem fog támogatni a választás előtt, és a magyarországi kampányrendezvényeken sem vesz részt. Ezzel szemben a szlovák-cseh kapcsolatok javulhatnak: március végén, hároméves szünetet követően megszervezhetik az első közös kormányülést.

A miniszterelnök a belpolitikai ügyekre is kitért, többek között Ján Ferenčák Hlasból való kizárására. Fico elmondta, hogy továbbra is együttműködne a képviselővel, mivel a koalíció számára káros a távozása. A politikus nem zárta ki, hogy a lépés az állami tisztviselői pozíciók terén is változásokat okoz majd, és Ferenčák esetleg nem képviselőként folytatja.

„Ez egy jó lecke a jövőre nézve mindenki számára. Ne rakjunk a listánkra olyan embereket, akiket zseniálisnak tartunk, mert nem lesznek sosem lojálisak. A lojalitás a frakciók stabilitásának kulcsa” – mondta Fico a kizárásról.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az adósságplafon átlépése kapcsán a kormány az Alkotmánybíróság döntésére kérhet majd bizalmat a parlamentben. Fico szerint a koalíción belül nincs megegyezés a hiányzó alkotmánybírák pozíciójának betöltéséről, és jelezte, hogy Jozef Ráž közlekedési miniszter lehet a koalíció pozsonyi polgármesterjelöltje, bár végleges döntés még nem született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint húszcentis késsel támadtak Radnai Márkra egy kesztölci rendezvényen
A Tisza Párt alelnökét ért támadásról Magyar Péter a szentgotthárdi rendezvényén számolt be. A támadót elfogták, a politikus pedig a köztársasági elnököt is felszólította az erőszak elítélésére.


Egy férfi húsz-harminc centiméteres késsel támadt rá Radnai Márkra, a Tisza Párt alelnökére a párt kesztölci fórumán – jelentette be Magyar Péter vasárnap Szentgotthárdon, ahová a történtek miatt késett is. A Tisza Párt elnöke szerint a támadót a rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről, írja a 24.hu.

Magyar Péter a szentgotthárdi felszólalását azzal kezdte, hogy a miniszterelnökhöz fordult.

„Orbán Viktor vonja vissza a janicsárjai, és bűnözőit az utcákról!”

– mondta a politikus. Hozzátette, korábban is történt már több atrocitás, őt magát lefejezéssel is megfenyegették, ezért felszólítja a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy szólaljanak fel az erőszak ellen. Egyúttal arra kérte a támogatóit, hogy senki ne üljön fel a provokációknak.

A Tisza Párt a hétvégén a nyugati országrészben, Vas és Zala megye településein tart gyűléseket. A vasárnapi programban Torony, Szentgotthárd, Lenti és Nagykanizsa szerepelt. Magyar Péter a szentgotthárdi késését a kesztölci támadással indokolta.

A Kesztölcön történtekről nem sokkal később Radnai Márk egy videót is megosztott a Facebookon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: