HÍREK
A Rovatból

Elvitte a Roszatom Moszkvába az ATV-t, a riportban megállapították, hogy nem működnek a szankciók

A riporter megállapította, hogy „gáz és olaj van dögivel és hihetetlenül fűtik a lakásokat és a házakat”.


A Roszatom meghívására látogatott el az ATV Heti Naplótól egy stáb Moszkvába, majd Szocsiba, ahol azt nézték meg, hogy milyen hatással voltak az Európai Unió által bevezetett szankciók Oroszországra. A

A „Hogyan él a szankciókkal sújtott Oroszország? Nélkülözés van, vagy mindent ugyanúgy meg lehet kapni?” címet viselő közel tízperces riport szerint a szankciók nem hoztak nagy változást, gázból és olajból van „dögivel”, a lakásokat pedig hihetetlenül felfűtik.

A riport azért is érdekes, mert a Telexnek is megerősítették diplomáciai forrásból azt az információt, hogy az út a Roszatomnak köszönhetően jött létre. Ráadásul a videós anyagot az a Novák András készítette, akit 2012-ben már elbocsátottak az RTL Klubtól, mert egy rasszista támadás során nem az áldozattal készített interjút. De 2020-ban az amerikai elnökválasztás során is volt egy érdekes bejelentkezése, ahol a trumpista narratívába illeszkedő valótlanságot állított. Idén márciusban pedig a 444 kiderítette, hogy az újságíró a Nemzeti Filmintézet 36 millió forintos támogatásával nyolcrészes dokumentumfilm-sorozatot készíthet az egyik kormányzati program sikeréről.

Novák elmondta, hogy az orosz fővárosban egyáltalán nincsenek turisták. Akik ott vannak, ők is túlnyomó részben orosz állampolgárok, akik állami támogatás segítségével látogattak el a városba.

Letesztelte a McDonald’s helyén megnyílt gyorséttermet, ahol szerinte a sült krumpli gyorsfagyasztott, a húspogácsát "nem sikerült lekoppintani”, a csirkés szendvics nem finom, a kóla hasonló, a fagylalt viszont szerinte egy az egyben olyan, mint a mekis fagyi. Hozzátette, hogy a többi gyorsétterem lánc, így például a Pizza Hut, a Burger King vagy a KFC például maradt az országban.

Azt is elárulta, hogy Coca-Cola- és Pepsi-termékeket is árulnak, pedig ez a két cég szintén azt állította a háború elején, hogy kivonulnak Oroszországból. Azt viszont nem tette hozzá, hogy ez vélhetően az úgynevezett szürke piacról kerülhet be az országba, amiről részletesen itt írtunk.

„Szóval egyelőre itt nem nagyon érzik az emberek, hogy bármilyen szankciók miatt ők kevesebbet vásárolhatnának”

- foglalta össze a riporter.

Elmondta, hogy kicsit emelkedett a benzin ára, de így is csak 300 forint egy liter, így senki nem tette le a kocsiját.

"Gáz és olaj van dögivel. Hihetetlenül fűtik a lakásokat és a házakat, 24-25 fok van mindenhol"

- zárta megállapításait a riporter.

A Telex kérdésére Sváby András, a Heti Napló névadó műsorvezetője elmondta: amikor a riport után azt mondta, hogy „tehát akkor ennyit a szankciókról”, azt úgy értette, hogy szükség van a szankciókra, de láthatóan rosszul működnek. Arra a felvetésre, hogy Novák riportja egyoldalú, nem tartalmaz háttérinformációkat, statisztikákat, Sváby azt írta, hogy ez egy videónapló típusú anyag, amibe műfajilag nem is férne bele háttérelemzés és szakértők.

A riporttal kapcsolatban a lap kereste Novák Andrást is, de ő nem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
24.hu: Olyan arcfelismerő kamerákat szereltek fel a magyar kórházakban, amiket több nyugati ország tiltólistára tett
A 24.hu szerint a kamerákat olyan cégek szállították, amelyek egyikének fideszes politikus is a tulajdonosa. A rendszerek ára több tényezőtől is függ.


A 24.hu arról számolt be, hogy több magyarországi kórházban olyan arcfelismerő kamerákat helyeztek üzembe, amelyeket több nyugati országban tiltólistára tettek. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) közlése szerint ezeket az eszközöket kizárólag a dolgozók beléptetésére használják.

Az Okfő hangsúlyozta, hogy „a kamerák minden esetben jogszerű közbeszerzési eljárás részeként, a nemzetközi szabályozások szem előtt tartásával és figyelembevételével kerültek beszerzésre, valamint üzemeltetésre”.

Kiemelték, hogy a kamerák nem rögzítenek hangot, és nem használják őket személyek megfigyelésére.

A portál megkérdezte a rendszerek költségeiről is, amire azt a választ kapták, hogy az több tényezőtől függ: a darabszámtól, a telepítés módjától, az üzemeltetéstől és az adott épület méretétől. Az Okfő hozzátette: „nem érkezett panasz az arcfelismerő rendszer miatt, és nincs információ olyan esetről sem, ahol valaki megtagadta volna az együttműködést”. Tájékoztatásuk szerint a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel egyeztettek, és a forgalmazók is tisztában vannak az előírásokkal.

A 24.hu adatai alapján

az Okfő január 28-án nettó 4 milliárd forint értékű szerződést kötött három céggel.

A teljesítést a metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. végzi, míg a Civil Rendszertechnika Kft. és a GVSX Kft. közös ajánlattevőként vesz részt a projektben.

A portál megkereste a metALCOM vezérigazgatóját is, aki a titoktartási kötelezettségre hivatkozva csak annyit közölt, hogy a cég betartja a vonatkozó törvényi előírásokat. A cég egyik résztulajdonosa és igazgatósági tagja Bozó Zoltán, aki korábban a Budapest Honvéd tulajdonosa volt, emellett szentesi fideszes politikus, aki 2024-ben a kormánypárt polgármesterjelöltjeként indult a városban, sikertelenül.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele
Lázár János szerint a Fidesznek újra meg kell küzdenie a választók bizalmáért. A miniszter a kegyelmi botrányt vízválasztónak nevezte, és Varga Judit bukását megbocsáthatatlannak tartja.


Lázár János interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben többek között a kegyelmi botrányról, a Fidesz jövőjéről és Varga Juditról is beszélt. A miniszter szerint a volt igazságügyi miniszter komoly hibát követett el, ami a párt számára is sorsfordító lehet.

„Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele. Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda”

– fogalmazott a miniszter.

Lázár úgy látja, hogy a Fidesz előtt új időszak áll, véget ért a kényelmes időszak, és ismét meg kell dolgozniuk a választók bizalmáért. Azt mondta, a történtek lehetőséget kínálnak egy új politikai mozgalom megszületésére is, amely 2026-ban kihívójuk lehet.

„Nem lennék azoknak a helyében, akik a kegyelmi ügy részesei voltak. Azt hiszem, ők nem alszanak nyugodtan ma sem, de nagyon nyugtalanok lesznek a jövő évi választás éjszakáján is”

– mondta.

Az interjúban szó esett a Lázárinfóról is. A miniszter elmondta, hogy nem Magyar Péter miatt indították el az utcafórumokat, hanem azért, mert stratégiai döntést hoztak a választók megszólítása érdekében. Az ötlet tőle származott, a miniszterelnök pedig támogatta azt. Szerinte fontos, hogy a politikai közösség közvetlen kapcsolatot alakítson ki az emberekkel.

Lázár kitért arra is, hogy neki van felhatalmazása bármiről nyilatkozni, ezért nem volt szüksége Rogán Antal jóváhagyására, amikor interjút adott.

A fórumokon előkerültek a luxuséletmóddal kapcsolatos kérdések is. Lázár úgy fogalmazott, hogy

Tiborcz Istvánt befektetőként látja, és nem tapasztalja, hogy luxizna. A Ferrari sok ember szemét szúrhatja, de szerinte lehet erről vitatkozni.

Orbán Ráhel öltözködésével kapcsolatban azt mondta: „Nem tudom megítélni. De még egyszer hangsúlyozom, azoknak mind van törlesztenivalójuk a haza felé, akik az elmúlt 35 évben lehetőséget kaptak a felemelkedésre.”

Az interjú végén az ukrán kormánnyal kapcsolatos kampányról is beszélt. Azt mondta, konkrét tudomása van róla, hogy az ukrán szolgálat lejárató kampányt indított Orbán Viktor ellen a magyar sajtóban, pénzügyi és gazdasági ügyekkel kapcsolatban. Bár államtitkokról nem adhat tájékoztatást, úgy látja, hogy minden nagyhatalom próbálkozik befolyásolással, így Oroszország is. Hozzátette: „Az ukrán ambíciók azért érdekesebbek, mert nekik áll szándékukban belépni az Európai Unióba, de a mi vétónk ezt ellehetetleníti.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Telex: nem derült ki, kik a felelősök Ruszin-Szendi szolgálati villájának ügyében
A lap szerint a Kehi-jelentés nem nevezi meg, hogy ki engedélyezte a beszerzéseket, és jogi felelősséget sem állapít meg Ruszin-Szendi esetében.


Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került annak a dunakeszi szolgálati ingatlannak az építése és berendezése, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök használt. A dokumentum részletesen felsorolja azokat a prémium kategóriás eszközöket és bútorokat, amelyek a házba kerültek: szerepel köztük például egy 18 millió forintos kerti magaságyás, egy 7,6 millió forintos jakuzzi, egy 6,7 milliós beltéri szauna, egy 6,5 milliós kemence és grillsütő, valamint egy-egy 4 millió forintos ülőgarnitúra és biliárdasztal is.

A Kehi szerint „a volt vezérkari főnök, illetve felesége a berendezési tárgyak tekintetében olyan igényeket támasztott a házat előkészítő HM EI Zrt. felé, amelyek az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges eszközök körén messze túlmutatnak”.

A jelentés ugyanakkor nem nevezi meg, hogy ki engedélyezte ezeket a beszerzéseket, és jogi felelősséget sem állapít meg Ruszin-Szendi esetében,

mutat rá a Telex cikke.

Ahogy már korábban megírtuk: a Tisza Párt közlése szerint Ruszin-Szendi nem ismerte az árakat, nem közölték vele a beszerzések részleteit, és tagadják, hogy ő választotta volna ki az ingatlan helyszínét. A párt szerint az említett prémium tételeket nem ő kérte, és nem is hagyta jóvá.

Magyar Péter korábban azt mondta, érdemes fenntartással kezelni, amit a Kehi állít, mert Ruszin-Szendi tagadta, hogy ilyen igényeket fogalmazott volna meg. Úgy fogalmazott: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter „csak magát jelentette fel a Kehinél”.

A jelentés szerint az ingatlan elhelyezkedéséről is Ruszin-Szendi döntött, kényelmi szempontok alapján. A dokumentumban bemutatott levelek alapján a volt vezérkari főnök és felesége a HM EI Zrt. munkatársával leveleztek, ezekben fogalmazták meg kéréseiket, de a beszerzéseket és az építést maga a cég bonyolította le. Az Átlátszó korábbi cikke szerint

a jogszabályok alapján a végső jóváhagyás nem történhetett meg úgy, hogy abban ne vett volna részt valamelyik állami szereplő: a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára vagy a HM EI Zrt. igazgatósága.

Az ügy februárban került először nyilvánosságra az Index cikkében, amely névtelen forrásokra hivatkozva azt írta: Ruszin-Szendi leváltásának egyik oka a dunakeszi villa volt. A cikk egy héttel azután jelent meg, hogy a volt vezérkari főnök felszólalt a Tisza Párt kongresszusán, majd később a párt egyik ismert arca lett.

A Telex kérdésekkel fordult a HM EI Zrt.-hez, többek között arra voltak kíváncsiak, jelezte-e valaki a vezetésnek, hogy Ruszin-Szendi igényei túllépik a költségkeretet, és ki engedélyezte az egyedi, prémium tárgyak beszerzését. Ugyanezeket a kérdéseket elküldték két államtitkárnak, Vidoven Árpádnak és Bordás Gábornak is, válasz azonban egyik irányból sem érkezett.

A jelentés egyik legtöbbször idézett tétele, a 4 millió forintos biliárdasztal kapcsán is kérdések merültek fel.

A Kehi egy Rasson Victory II Plus típust azonosított be, azonban több szakértő szerint a valóságban inkább egy Buffalo Eliminator II vagy egy Dynamic Triumph típusú asztal szerepel a házban. A két modell közötti árkülönbség jelentős lehet: a valós asztal ára akár 830 ezer forint körül is alakulhatott, a jelentésben szereplő összeg pedig 3,99 millió forint.

Ruszin-Szendi ezzel kapcsolatban a Telexnek úgy nyilatkozott:

„Én nem kívánok foglalkozni a témával, mert ez semmi más, csak figyelemelterelés. Az én lelkiismeretem teljesen tiszta, nem én rendeltem, nem én fizettem, nem én hagytam jóvá, és minden ott van a raktárakban, nálam semmi sincs.”

A Kehi szerint a villa Ruszin-Szendi kiköltözése után is a HM EI Zrt. birtokában maradt. A vezérkari főnöki posztra érkező Böröndi Gábor már nem költözött be. Az ingatlan fenntartása 2023 januárja és 2025 áprilisa között 10,3 millió forintba került. A Telex arról is érdeklődött, miért ilyen magas az üresen álló ház fenntartási költsége, és hogy továbbra is szolgálati lakásként számolnak-e vele, de válaszokat ezekre sem kaptak.

A Kehi egy másik jelentésében a Ruszin-Szendin 2022-ben elvégzett zsírleszívás költségeiről is beszámolt. Eszerint a Honvédkórház saját költségen végezte el a beavatkozást, és azt a VIPGUARD rendszerben rögzítették. A Kehi szerint az, hogy nem kérték el a térítési díjat, „hűtlen kezelés gyanúját veti fel”. Ruszin-Szendi ezzel szemben azt közölte: nem kérte a beavatkozást társadalombiztosítási alapon, és „csak rá és az orvosára tartozik”, milyen kezelés történt.

A Telex következtetése szerint Ruszin-Szendi csupán kéréseket fogalmazott meg az építkezést és vásárlást végző honvédelmi vállalat, a HM EI Zrt. felé, a jogszabályok és a ház munkálatait intéző állami vállalat szervezeti működése alapján pedig biztos, hogy több ember keze alatt is át kellett menniük a terveknek, mire tényleg kiadták rájuk a pénzt.

Mind a vásárlást, mind az ingatlan előkészítését a vállalat végezte. Tehát ha visszaélések történtek, akkor abban az államapparátus más részei (is) érintettek – írja a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A TISZA-kormány kivizsgálja majd az Orbán-kormány kiemelt beruházásait
A TISZA Párt elnöke bejelentette, hogy megvizsgálják a kormányzati gazdálkodást és közbeszerzéseket többek között a kommunikációs, kutatási és kampánymegrendelések, az EU-s források felhasználása, az energetikai beszerzések és az energia beszerzés kapcsán.


Magyar Péter legfrissebb posztjában arról ír, hogy a TISZA-kormány kivizsgálja majd az Orbán-kormány kiemelt beruházásait. A politikus egy feslorolást is közzétett ezekről:

- PAKS II.

- Puskás Aréna

- Atlétikai Világbajnokság

- Kézilabda Európa-bajnokság

- Zuglói irodaház vásárlás (Tiborcz és társai)

- Liszt Ferenc repülőtér megvásárlása

- telekommunikációs beruházások

- MBH Bank megvásárlása

- KESMA alapítványi konstrukciója

- Vadászati világkiállítás

- Budapest–Belgrád vasútvonal

- Mátrai Erőmű megvásárlása

Magyar arról is írt, hogy megvizsgálják a kormányzati gazdálkodást és közbeszerzéseket többek között a kommunikációs, kutatási és kampánymegrendelések, az EU-s források felhasználása, az energetikai beszerzések, az energia beszerzés, a hitelkonstrukciók (különös tekintettel a Paks II. projektre és a Panda-kötvényekre) és a TAO-pénzek elosztása, illetve felhasználása kapcsán.

„Kivizsgáljuk továbbá a kamupártok és az álcivil szervezetek állami támogatását. Haladéktalanul felszámoljuk a végrehajtó maffiát” – zárult a bejegyzés a Facebook-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET: