FELFEDEZŐ
A Rovatból

Eltüntették a diáklányok dekoltázsát az évkönyvfotóikon egy floridai középiskolában

Az egyik érintett lány szerint abszolút megfigyelhető a kettős mérce, mert a fiúk fotóihoz nem nyúltak, még a fürdőgatyában fotózkodó úszócsapat képeivel sem volt problémájuk.


Átszerkesztették egy amerikai középiskola nyolcvan diákjának portréfotóját, mielőtt bekerültek az évkönyvbe, az érintettek mind lányok - írta meg Action News Jax nevű portál.

A floridai Bartram Trail Középiskola tanulói és szüleik legnagyobb felháborodására a diáklányok dekoltázsát egyszerűen eltüntették a fotókról.

Az eredeti és a szerkesztett képet összehasonlítva jól látszik, hogy a tanulók felsőjét úgy photoshoppolták meg, hogy teljesen eltakarja a dekoltázsukat, egyeseknél pedig olyannyira feltűnően rajzolták át a ruhájukat, hogy olyan, mintha teljesen más kivágású pólót viseltek volna a fotózáson.

Az egyik érintett, a kilencedik osztályos Riley O’Keefe szerint a szerkesztéssel kényelmetlen helyzetbe hozták a lányokat, akik emiatt úgy érezhetik, hogy a testük nem elfogadható egy évkönyvbe kerülő fotóhoz.

Véleménye szerint abszolút megfigyelhető a kettős mérce, ugyanis a fiúk fotóit, még a fürdőgatyában fotózkodó úszócsapat és egyéb sportcsapatok képeit sem találták problémásnak.

A szintén kilencedikes Zoe Iannone is úgy véli, hogy ezzel szexualizálták a testüket. "Ez egyáltalán nem volt fair. Teljesen ledöbbentem, undorodom ettől" - mondta.

Az iskola nem adott semmiféle tájékoztatást az esetről. Az iskolakörzet közlése szerint azért volt szükség a módosításokra a képeken, mert bizonyos diákok nem az öltözködési irányelveknek megfelelő ruházatot viseltek a fotózáson, a digitális korrekciónak köszönhetően viszont ők sem maradtak ki az évkönyből. Ugyanakkor azoknak a szülőknek, akik panaszt tettek emiatt, visszafizetik az évkönyv árát, és azt ígérték, a jövőben jobban odafigyelnek majd arra, hogy ne történjen ilyesmi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Órákat vár lesben mozdulatlanul – Csodás képeket készít Magyarország legszebb madarairól egy 17 éves természetfotós
Előfordul, hogy egy napot is eltölt a madárlesben a gimnazista természetfotós, aki saját maga is készít lest, beszállóágat a madaraknak, mert többnyire őket fotózza. Máskor egy sátorban várja amegfelelő pillanatot.


Kovács Máté Benedek, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium 10. osztályos, 17 éves tanulója küldött bő egytucat képet a Szeretlek Magyarországnak. A fiatal természetfotós több, mint 5 éve hódol a szenvedélyének,

„Szabadidőm minden percét a természetfotózásnak, azon belül is leginkább a madarak fényképezésének szentelem, többnyire a Duna-Ipoly és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén egy Canon EOS 50D fényképezőgéppel, valamint egy Tamron SP 150-600mm F/5-6.3 Di VC USD G2 teleobjektívvel. Többnyire saját készítésű leseimből és mobil sátrakból fotózva igyekszem bemutatni hazánk természeti értékeit és élővilágának sokszínűségét, melyre a madarak legtöbbször fotogén és akciódús viselkedésformái kiváló lehetőséget adnak” - írta a képei mellé, amelyeket érdemes hosszan nézegetni, különleges élményt nyújtanak.

Ha még több képét szeretnétek láni, a Facebookon és az Instán is megtehetitek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: