HÍREK
A Rovatból

Eltört Tordai Bence ujja, amikor elrángatták a rendőrök egy idős nő kilakoltatásakor

A politikusok és az aktivisták élőlánccal próbálták megakadályozni az intézkedést, de végül letessékelték őket a lépcsőről.


Rendőri intézkedés közben eltört Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselőjének az ujja, mikor egy idős nő kilakoltatását próbálták megakadályozni civil aktivistákkal az V. kerületben - derül ki a politikus Facebook-bejegyzéséből.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, csütörtök délelőtt egy 67 éves, egyedülálló, krónikus beteg idős nő kilakoltatását próbálták megakadályozni A Város Mindenkié csoport aktivistái. Belváros-Lipótváros Önkormányzata annak ellenére rendelte el a kilakoltatást, hogy

a kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter is megszavazta szeptember végén a Fővárosi Közgyűlésben a kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását célzó javaslatot.

A Mérce azt írja, hogy a végzettsége szerint pedagógus és bölcsészdoktor diplomával is rendelkező 67 éves nő 8 évet lakott az önkormányzati lakásban, de romló egészségügyi állapotából kifolyólag az utóbbi időben már nem tudta elhagyni otthonát. Az idős nő 300 ezer forinttal tartozik, a Hálózat Alapítvány és a Menhely Alapítvány segítségével azonban azonnal rendezni tudná a tartozását. A civilek ezért azt kérték Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestertől, hogy függessze fel a végrehajtást.

Karácsony Gergely is erre szólította fel a kerület vezetőjét, felhívva a figyelmet arra, hogy Szentgyörgyvölgyi is megszavazta szeptemberben a moratórium meghosszabbítását.

Később az V. kerületi Önkormányzat a Telexnek azt írta az üggyel kapcsolatban, hogy

„a lakáskiürítési eljárást nem csupán a felgyülemlett díjhátralék tette elkerülhetetlenné, hanem az is, hogy a bérlő hozzáállását mind az önkormányzattal, mind a lakóközösséggel az együttműködés teljes hiánya jellemzi”, és szerintük a nő a „közösségi együttélés legalapvetőbb szabályainak sem tesz eleget”.

A szintén jelen lévő LMP-s Csárdi Antal azonban később az ügyről tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a ház több lakójával is beszélgetett a végrehajtás alatt, és „mindannyian egyértelműen állították, hogy egy csöndes, konszolidált asszonyról van szó”.

A fideszes polgármester nem függesztette fel az eljárást, az aktivisták és a politikusok - Tordai Bence, Jámbor András és Csárdi Antal - pedig élőlánccal próbálták megállítani a kilakoltatást.

A rendőrök végül letessékelték a lépcsőről a tiltakozókat, köztük a mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőket is - a rendőri intézkedés közben tört el Tordai Bence ujja is.

A politikus később a Facebook-oldalán azt írta, ez azonban csak „legfeljebb kellemetlen mellékkörülmény”.

„A mai fideszes kilakoltatás legszomorúbb eredménye: hajléktalanná tettek egy kiszolgáltatott, beteg, idős asszonyt” - fogalmazott Tordai, aki képet is mutatott a bekötözött ujjáról:

A Város Mindenkié csoport egyik aktivistája a Mércének azt mondta, hogy a szervezet jelenleg nagy erőkkel próbálja megoldani ügyfelük lakhatását, addig is

Zsuzsa a Magyar Evangéliumi Testvérközösség átmeneti szállására fog kerülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk