KÉK HÍREK
A Rovatból

Eltiltottak egy diákot a ballagástól, mert az iskola szerint nem érdemelte ki

Egy jó nevű budapesti iskolában történt az eset. A fiú édesanyja jogi útra tereli az ügyet.


Hosszú bejegyzés jelent meg a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért nevű Facebook-oldalon. A történet főszereplője egy 8. osztályos, végzős diák, aki nemkívánatos személlyé vált a saját ballagásán.

Édesanyja, Veress Zsuzsanna hosszas vívódás után döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza kálváriájukat. Végül az igazságérzete nem hagyta nyugodni. Az iskola nevét azonban ennek ellenére sem árulta el, így próbálja védeni a fiát az esetleges további negatív következményektől.

"
Nem hallgathatok, ami velünk zajlik, fémjelzi az egész oktatási rendszer embertelenségét, azt a kifosztottságot, amit egyetlen gyermek sem érdemel meg. Történetünk, azt hiszem, túlmutat az én fiam egyéni problémáján, és a Taigetosz-törvény kapcsán különösen aktuális

– írja a posztban.

A fiú Asperger-szindrómás (ez az autizmus enyhébb formája), ezért kapcsolatépítése eltér az átlagostól, és érzékenyebb is másoknál. Állapota miatt egyéni elbánásra lenne szüksége, sokkal több támogatást kellett volna kapnia ahhoz, hogy ne szigetelődjön el az iskolában.

Évekig az osztályával együtt tanult – bár Zsuzsanna szerint inkább csak eltűrve, mint támogatva –, nyolcadikban azonban a felelősséget a szülőkre hárították: azt mondták nekik, tanítsák ők otthon, hiszen az iskolában sem kapacitás, sem szakértelem nincs egy sajátos nevelési igényű gyermekhez. A fiú ezért néhány hónapja magántanuló lett.

ball1
"

Amikor szóvá tettem, hogy miért nem értesítenek egyetlen iskolai rendezvényről, kirándulásról sem, amely a gyermekemet érinti, a közös utolsó fotózásról miért marad le, akkor azt a választ kaptam, hogy nem szokás a magántanulóknak részt venni az iskolai rendezvényeken. Miután jeleztem aggályaimat, és kértem, hogy a fiam is részt vehessen mindenben, hiszen a magántanuló is teljes jogú tanulói jogviszonnyal rendelkezik, elutasító választ kaptam

– írja az édesanya. Ráadásul a fiú osztálytársaitól azt hallották vissza, hogy az osztályfőnök nyilvánosan fejtette ki: „nem értem, mit erőlködnek, hiszen magántanulóvá lett a gyerek, minek akar bejárni?”. Azt is mondták az iskolában, örüljenek, hogy egyáltalán bizonyítványt kap, és megkapja a ketteseket, ne akarjanak még ballagást is.

Zsuzsanna szerint fia nem bánt másokat, sosem volt vele magatartásbeli gond, beilleszkedő, barátságos. Okos, értelmes, bármely iskolának büszkének kellene lennie rá. Itt mégis ennek teljes ellentéte a helyzet, ami rendkívül elkeserítő.

"

Csak az én fiam nem ballaghat, mert segítségre szorul? Akkor ki kell őt utálni? Mi ez, ha nem Taigetosz, vagy még annál is rosszabb? Totális lelkiismeretlenség az oktatási rendszer részéről? Nem csupán egy ballagás a tét, annál sokkal több. Eddig is sok sérelem ért bennünket éveken át folyamatosan, az, hogy itt tartunk, a rossz iskolarendszernek köszönhető, az embertelen bánásmódnak, a fejlesztések elmaradásának, és akkor még jön a tetejébe ez. Nem elég, ami eddig érte őt 8 év alatt a közoktatásban?

ball2

A szülők próbáltak egyeztetni az iskolával, de sikertelenül: „Hiába reménykedtem, hogy megoldjuk közösen, és jobb belátásra bírhatóak. Teljesen egyértelművé vált, hogy retorzió jelleggel akarják büntetni, ezt nyíltan el is mondta az iskola igazgatója. Kérdésem: azért éri retorzió, amiért bizonyos dolgokra az állapota miatt nem képes? Ahelyett, hogy az iskola segítséget nyújtana neki? Ezek szerint a vak a hibás, amiért nem lát, a sánta meg, amiért biceg?”

A ballagáson teljes joga lenne részt vennie a fiúnak, mivel magántanulóként is van jogviszonya. Ezért számára kirekesztés, nagyon súlyos diszkrimináció, hogy nem lehet ott – mondja Zsuzsanna.

"

Az iskolát persze, úgy tűnik, nem érdekli, mit okoz. Az ügyében, az elszenvedett sérelmek miatt jogi lépésekre szántam el magam, a gyermekem jogainak a többszörös megsértése miatt, és azért, hogy ne történhessen meg hasonló eset egyetlen gyermekkel sem többé. Mert ez a szégyen és gyalázat az iskolarendszeré, de semmiképp nem a gyermeké

– zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk