Előre megjósolhatta a Notre-Dame leégését Victor Hugo leghíresebb regényében
Minél közelebb ért a földhöz, annál szélesebb kévébe nyílt ez a két folyékony ólomsugár, akár az öntözőrózsa ezernyi nyílásából permetező víz. A láng fölött nyersen és élesen vált ki a két roppant torony egy-egy oldala, koromfeketén az egyik, tűzvörösen a másik; maguk a tornyok még óriásabbnak látszottak attól a végtelen árnyéktól, amelyet az égre vetettek.
A kőbe faragott, megszámlálhatatlan ördög- és sárkányfej vésztjósló kifejezést öltött, szinte életre kelve a nyugtalanul lobogó tűzben. Sárkánykígyók nevettek, vízköpő kutyák csaholtak, szalamandrák fújtak a lángba, szörnyfejek prüszköltek a füstbe. És e rémalakok közül, amelyeket kőálmukból életre keltett a lobogás és a ropogás, az egyik még talpra is állt, és időnként elhaladt az égő máglya előtt, mintha denevér suhanna el a gyertya lángja előtt.
E rémületes világítótorony bizonyára felébresztette álmából a favágót Bicêtre távoli dombjain, aki elszörnyedve látta, hogy a Notre-Dame tornyainak gigászi árnya ott táncolt előtte a fenyéren"
- áll az író könyvében.
Victor Hugo regényét Antal László fordította le.