News here
hirdetés

HÍREK

Elődje lett az utóda: Répássy Róbert váltja Völner Pált az Igazságügyi Minisztériumban

Erre valószínűleg ő maga sem számított: október végén még azt nyilatkozta, végleg hátat fordított a politikának.

Link másolása

hirdetés

„Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!” – üdvözölte Varga Judit igazságügyi miniszter Répássy Róbertet Facebook-oldalán. Varga hozzáfűzte azt is, hogy „üdv újra a fedélzeten”.

Répássy Róbert 1988 óta a Fidesz tagja, 1994-től 1996-ig a párt miskolci szervezetét vezette. 2005-től mandátumvizsgáló és ügyrendi bizottsági tag. Répássy 1998 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt. 2014-től 2015-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és miniszterhelyettes volt. Répássy 2015. november másodikától 2018. május hetedikéig a törvényalkotási bizottság alelnöke, valamint az igazságügyi bizottság tagja volt. 2018-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnökségi tagja.

Répássy államtitkárként a héten korrupciós botrányba belebukott Völner Pált váltja az Igazságügyi Minisztériumban. Érdekesség, hogy Völner 2015-ben vehette át éppen Répássy helyét az Igazságügyi Minisztériumban.

Valószínűleg váratlanul érte a felkérés az ex-államtitkárt is, mert október végén a Blikknek adott interjújában még azt mondta: elfogyott számára a munka.

"Utódjával, Völner Pállal egyébként azóta is jó viszonyban van, csakúgy mint korábbi miniszterével, Trócsányi Lászlóval, ami elég ritka. Viszont amióta 2018-ban kikerült a parlamentből, sokkal kevesebbet találkozik egykori képviselőtársaival, még ha nem is neheztel senkire."

hirdetés
MTI/Bruzák Noémi – Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára átveszi kinevezési okmányát Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában

Mint ismert, Völner Pál a folyamatban lévő ügyészségi nyomozás miatt mondott le. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a héten az addigi igazságügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután a gyanú szerint rendszeresen 2-5 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Völner lemondott államtitkári posztjáról, a vádakat viszont tagadja.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
436 holtestet találtak a feltárt izjumi tömegsírban, több férfinak levágták a nemi szervét
Vannak holttestek kötéllel a nyakukban, megkötött kézzel, törött végtagokkal és lőtt sebekkel is.

Link másolása

hirdetés

Befejeződött az orosz megszállás alól felszabadult Harkiv megyei Izjum városban talált egyik tömegsír feltárása,

több mint négyszáz holttestet ástak ki, köztük halott gyermekekét is, a legtöbb holttesten erőszakos halál, harmincon pedig kínzás nyomai vannak

- közölte pénteken Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója.

"Vannak holttestek kötéllel a nyakukban, megkötött kézzel, törött végtagokkal és lőtt sebekkel. Több férfinak amputálták a nemi szervét. Mindez bizonyítéka annak a szörnyű kínzásnak, amelynek az orosz megszállók alávetették Izjum lakóit. A holttestek többsége civil, 21 pedig katona"

- mondta el a kormányzó.

A Szerhij Pantelejev, az ukrán rendőrség nyomozási főosztályának helyettes vezetője sajtótájékoztatóján közölt adatok szerint eddig 422 holttestet emeltek ki, köztük 202 nő és öt gyermek tetemét. A CNN cikkében már 436 holttest exhumálásáról számoltak be.

A kormányzó tájékoztatása szerint 11 holttestet annyira megcsonkítottak, hogy a rendőrség még most sem tudja megállapítani a nemét, ezt igazságügyi orvosszakértők fogják megtenni. Hangsúlyozta, hogy minden állampolgár halálának pontos okát további szakértői vizsgálatokkal állapítják meg.

hirdetés

A megye kormányzója megígérte: minden egyes ember halálának körülményeit tisztázzák, hogy "rokonaik és barátaik megtudják az igazságot, és a gyilkosokat meg lehessen büntetni". Hozzátette, hogy

Izjumban nem csak egy ilyen tömegsír található, a város környékén már legalább három hasonló temetőt találtak, és a harkivi régió más felszabadult városaiban is vannak tömegsírok.

Pantelejev szavai szerint pénteken a rendőrség több mint 460 ukrán holttestet talált Harkiv megye felszabadult területein. Eddig már több mint egyharmadukat sikerült azonosítani - mondta. Hozzátette azt is, hogy több mint ezer bűnügyi nyomozást és vizsgálatot indítottak a halálokok, valamint az ukrán állampolgárok lehetséges gyilkosainak feltárására.

Ukrajna elnökének krími képviselete felszólította az Oroszország által még 2014-ben önkényesen elcsatolt félsziget lakóit arra, hogy kerüljék el a mozgósítást vagy ha ez nem sikerül, adják meg magukat az ukrán fegyveres erőknek. A hivatal kiemelte, hogy az orosz mozgósítás elsősorban a megszállt ukrajnai területek, főként a Krím lakosait érinti, és már most is érkeznek hírek tömeges behívók kézbesítéséről a félsziget különböző részeiről.

A képviselet azt tanácsolja a Krímben élőknek, hogy rejtőzzenek el és mindenképpen szabotálják a mozgósítást: kerüljék el, hogy kézbesítsék nekik a behívót, "veszítsék el" okostelefonjukat, ha lehetséges, hagyják el a félszigetet, vagy költözzenek ott máshova és ne jelentsék be új tartózkodási helyüket.

"Azoknak, akiknek mégis átadják a behívót, azt tanácsoljuk, hogy ne menjenek el sorozóirodába, amiért csak pénzbírságot szabhatnak ki rájuk" - írta a hivatal közleményében.

A krími tatárok érdekvédelmi szervezete, a medzslisz elnöksége ezzel egyidőben határozatlan idejű tiltakozásra szólította fel a Krím lakosságát az orosz hadseregbe való behívás ellen.

Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő közölte, hogy Volodimir Zelenszkij államfő utasította a külügyminisztériumot, reagáljon arra, hogy az orosz erők iráni kamikazedrónokat vetettek be Ukrajnában. Nyikiforov kijelentette: az, hogy Irán fegyvert adott el Oroszországnak, Ukrajna szuverenitása és területi integritása, valamint az ukrán állampolgárok élete és egészsége elleni lépés. Emlékeztetett: Irán többször is kinyilvánította semlegességét, és készségét arra, hogy közvetítő szerepet vállaljon az Ukrajna elleni orosz agresszió leállításában.

Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentésében közölte, hogy az ukrán erők ellenőrzésük alá vontak egy újabb Donyeck megyei falut, Jackivkát és visszaszerezték korábban elvesztett pozícióikat Bahmut irányában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
„Mi vagyunk a magyarok!” – Orbán Viktor melle is dagad a büszkeségtől a németek elleni győzelem miatt
A miniszterelnök a helyszínen drukkolt a magyar válogatottnak a lipcsei mérkőzésen.

Link másolása

hirdetés

Mi is hírt adtunk arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Szalai Ádám sarkazós góljával 1-0-ra nyert a németek vendégeként Lipcsében, a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, ezzel biztosította bennmaradását az A divízióban.

A sikert követően Orbán Viktor is gratulált a magyar csapatnak a közösségi oldalán, ahol azt írta:

„Mi vagyunk a magyarok!”

A német Bild című lap szerint egyébként a miniszterelnök a helyszínen nézte a mérkőzést.

hirdetés

A magyar csapat játékosai a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével kapcsolatban, és a gólszerző csapatkapitányt, Szalai Ádámot méltatták.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Joe Bidennel találkozott Novák Katalin, közös fotó is készült róluk
Az ENSZ Közgyűlés alkalmával találkozott a magyar államfő az amerikai elnökkel és feleségével.

Link másolása

hirdetés

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlésén találkozott egymással Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke és Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke.

A magyar államfő a közösségi oldalán osztott meg egy képet, melyen az amerikai elnökkel és feleségével látható. Azt írta hozzá:

"Az ENSZ Közgyűlés margóján találkoztam Joe Bidennel, az Amerikai Egyesült Államok elnökével és feleségével, Jill Bidennel is."

A magyar köztársasági elnök az Egyesült Államokbeli hivatalos látogatásának első két napját New Yorkban töltötte, ahol felszólalt az ENSZ Közgyűlésén, ahol arrról beszélt, hogy Magyarország arra sürgeti az ENSZ tagállamait, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a békét nyilvánítsák elsődleges célnak.

A látogatás során részt vett az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett fórumán, tárgyalt António Guterres ENSZ főtitkárral, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával, valamint megbeszélést folytatott Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével, és több más nemzetközi, amerikai zsidó szervezet vezetőjével - írja az MTI.

hirdetés

Az államfő San Diego-i otthonában kereste fel a magyar születésű, zsidó származású, Edith Eger, azaz Éger Edit írót, pszichológust, holokauszttúlélőt. Novák Katalin a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át a 95 éves terapeutának, aki a poszttraumás stressz-szindróma kezelésében szerzett hírnevet.

Csütörtökön az amerikai-mexikói határon álló falnál az amerikai migrációs helyzetről is tájékozódott a köztársasági elnök.

Novák Katalin egyesült államokbeli látogatásának hivatalos programjai hétvégén Los Angeles-ben folytatódnak, ahol a többi között egyetemen tart előadást a magyar családtámogatás lépéseinek tapasztalatairól, találkozik a nyugati parton élő magyar tudósokkal, helyi zsidó közösségi vezetőkkel, majd vasárnap részt vesz a református magyar közösség családi napján is. Kaliforniából az államfő az Egyesült Államok közép-nyugati államaiba utazik, ahol előadást tart, és szintén találkozik a helyi magyarok szervezeteinek képviselőivel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Megjelent III. Károly első hivatalos portréja királyként
Munka közben fotózták le az új brit uralkodót.

Link másolása

hirdetés

A brit királyi család közzétette III. Károly első hivatalos portréját királyként. A The Royal Family néven futó hivatalos közösségi oldalaikra posztolták a fotót, amelyen III. Károly az uralkodói íróasztalnál ülve dolgozik.

Éppen annak a piros doboznak a tartalmát nézi át, amelyben az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség minisztereitől és képviselőitől származó információkat rögzítő iratok vannak. Ezeket mindig ebben a piros, lezárt dobozban küldik el a királynak, akárhol is van éppen. II. Erzsébet királynő 70 évig tartó uralkodása alatt mindennap kapott ilyen fontos papírokat a piros dobozban, beleértve a hétvégéket és az ünnepnapokat is, karácsony napja volt az egyetlen kivétel.

III. Károly portréján az is szembetűnő részlet, hogy a háta mögött áll egy képkeretben egy közös fotó a szüleiről, Erzsébet királynőről és Fülöp hercegről.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: