HÍREK

ÉLŐ: Elkezdődött a Kormányinfó

Orbán Viktor a tegnapi kormányülés után már bejelentette: nemzeti konzultációt indítanak a háborús szankciókról.

Link másolása

Csütörtökön tartja szokásos Kormányinfóját Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, miután szerdán kormányülést tartottak. Ezt követően Orbán Viktor közösségi oldalán bejelentette: a kormány a szerdai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését, így nemzeti konzultációt indítanak a háborús szankciókról.

A kormány kiemeltem fontosnak tartja, hogy az elitek döntése helyett az emberek mondhassák el a véleményüket, akik az európai döntések következményeit a saját bőrükön érzik – tette hozzá Gulyás Gergely.

Hamarosan részletesen is bemutatják a kérdéseket, amiket papír alapon és online is kitölthetnek.

Gulyás Gergely elmondta, nincs olyan kitöltés szám, amit előre meghatároztak, de örülnek, ha minél többen kifejtik véleményüket. A nemzeti konzultációt október közepén kezdik majd kézbesíteni.

Itt lehet követni a Kormányinfót:

A kormány a tegnapi ülésen döntött arról, hogy a téli szünet hosszabb lesz, mint az elmúlt években a spórolás miatt. Ez egyben azt is jelenti, hogy rövidebb őszi szünet várható - egészítette ki Szentkirályi Alexandra az elmondottakat.

December 22-től január 9-ig tart majd a szünet, így jelentős spórolásra lesz mód az intézményekben.

Az önkormányzatokkal is tárgyalt a kormány, a pluszköltségeket elmondása szerint nagy nehézségek árán még ki fogják tudni gazdálkodni, de a jövő évben még nagyobb spórolásra lesz szükség.

Mindenki számára igyekeznek megoldást találni, hogy a következő évet is túl tudják élni, de minden önkormányzatnak el kell fogadni egy tervet, ahol racionálisan csökkenteni kell a kiadásokat.

Gulyás hozzátette, nincs válság a kormányban, de a költségvetési hiányt 4,9%-on szeretnék tartani, ezért is rendelték el a minisztériumokban a kifizetések felülvizsgálatát. Szerinte kifizetési stop jelenleg nincs.

Szerinte senkinek ne legyen kétsége, hogy az árnyékkormányt is Gyurcsány Ferenc irányítja, hiába Dobrev Klára az árnyék-miniszterelnök. Gulyás egyben megerősítette, hogy kutatások szerint is a Demokratikus Koalíció jelenleg az ellenzék legnagyobb pártja.

A forint romlásáról a miniszter úgy nyilatkozott, hogy árfolyampolitikáért a jegybank felel, de a dollár erősödése miatt várható volt a forint romlása. Szerinte a magyar költségvetés helyzete stabil, a hiány tartható. Megismételte, hogy számításaik szerint a 4,9%-os hiány tartható.

A minisztériumokban jelenleg is 18 fok van, amit minden miniszter és miniszter elrendelt. Az egyetemeken is spórolás van, de ennek ellenére sehol nem gondolkodnak sem 4 napos munkahétben, sem 4 napos oktatási hétben.

Arra a kérdésre, hogy személy szerint ők hogyan spórolnak, Gulyás Gergely elmondta, hogy ő eddig is takarékoskodott, ahol csak tudott.

„Nem voltam nagy fogyasztó eddig sem”

– tett hozzá. Szentkirályi Alexandra hasonlóan nyilatkozott és elmondta, lányát is a takarékoskodásra nevelte.

A tűzifaprogrammal kapcsolatosan elmondta, hogy a Pilisi Parkerdőnél vannak fennakadások, de nem mondták, hogy ne kellene várakozni a megrendelt tűzifára. Ígérete szerint november elejéig mindenki igényét teljesíteni fogják az erdészetek.

Arról, hogy ha az uniótól nem kapja meg Magyarország a szükséges Helyreállítás Alaphoz kapcsolódó hitelt, akkor honnan fognak hitelt felvenni, arra Gulyás Gergely nem mondott konkrétumokat. Szerinte a tárgyalások jól állnak, a szükséges törvényeket elfogadásra kerülnek, ami az uniós folyósításokhoz szükségesek lesznek.

A jövő heti tanársztrájkról elmondta, hogy szerinte csak köszönetet lehet mondani a pedagógusoknak és azon dolgoznak, hogy magasabb jövedelmet biztosíthassanak nekik, de a tiltakozó akciókban csak nagyon kevesen vettek részt. Szerinte a jogszerű tiltakozás lehetőségei Magyarországon garantáltak, ezekkel lehet élni.

Azt az emelést, amit korábban ígértek, azt a gazdasági válság ellenére megadják és ha rendelkezésre áll, akkor magasabb béremelést is biztosítani fognak a későbbiekben.

Arra a felvetésre, hogy az önkormányzatok számára is egyedi tarifát biztosítsanak, arra Gulyás Gergely elmondta, hogy erre a fajta az ársapkára most nem lát esélyt, mert nem tudja, hogy az ársapka és a piaci ár közötti különbözetet ki fogja megfizetni. Szerinte az önkormányzatok helyzete nagyon eltérő, de amivel tudnak, hozzá kell járulniuk a takarékoskodáshoz és a legjobb megoldás, hogy egyénileg tárgyalnak az önkormányzatokkal, amiről tegnap döntöttek is a kormányülésen.

"Ez mindekinek fáj"

- tette hozzá a miniszter, aki szerint a rendelkezésre álló összegből elsődlegesen a lakosságot fogják támogatni, ezt követően pedig a munkahely-védelemre fordítják a forrásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: