HÍREK
A Rovatból

Diákok tüntettek Budapesten, változásokat követelnek az oktatásban

A fiatalok azt üzenik: küzdenek, kiállnak a tanárokért, az oktatás változásáért, a jövő diákjaiért, az akciókkal nem állnak le.

Link másolása

Péntek délután 4 óra után megkezdődött a diákok által szervezett tüntetés Budapesten. Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar oktatás helyzetére. A Bazilika előtt folyamatosan nőtt a tömeg, a tér lassan megtelt, majd elindultak a Belügyminisztériumhoz, majd a Fővám térre. Fél hat körül már több ezren vonultak, a menet eleje elért a minisztáriumhoz, de a vége a távolban látható csak.

ÉLŐ: A tüntetésről

A tömeg "szabad ország, szabad oktatást" kiáltással mutatta meg, hogy a mekkora ereje van a hangjának. A tüntetők többek között azt is skandálják: "a tanárainkat fizessétek ki", "nincs pénz, nincs tanítás", "nincs tanár, nincs jövő". Sokan kockás ingben érkeztek, vagy kockás zászlót lengetnek.

A részt vevők eleje este 6 körül ért a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Fővám térre, míg a tömeg vége még úton volt. Ezért közös énekléssel és skandálással töltötték ki a váarkozás idejét a szervezők.

A felszólaló fiatalok bejelentették, hogy virrasztást szerveznek vasárnap estére.

A diákok után Molnár Áron NoÁr színész-aktivista beszélt, többek között arról, hogy „ha akartok tenni, akkor szerveződjetek mozgalmakba, kis csapatokba, legyenek céljaitok, stratégiátok!” Úgy vélte, hogy ez a generáció a jövő, ez a generáció maga a változás.

Havas-Kovács Dominika fiatal magyar-latin szakos tanárnő arról beszélt, hogy szülei féltették a pályától, de ő kitartott amellett, hogy tanítani szeretne. Emlékeztetett, hogy a pedagógusokat nem a hosszú nyári szünet motiválja. Ők egy hivatást választottak, de hivatástudatból nem lehet gázszámlát fizetni. Három sürgős változásra lenne szükség szerinte az oktatásban: pénz kellene a közoktatásban dolgozóknak, csökkenteni kéne a munkaterheket, és hogy kiálljanak magukért a pedagógusok.

Közben egy hatalmas, már jelképpé vált kockás zászlót is kifüggesztettek a Szabadság hídra.

Egy diák, Franta Ákos elmondta, hogy ő maga is érzi a saját bőrén a gondokat. A drága és rossz menzát, az omladozó falakat. Élhetőbb körlémények kellenének és hogy ne a szülőknek kelljen finanszírozni a helyzet javítását. Végül közölte: „A kockás az új szexi ”.

Tóth András roma származású diák elmondta, hogy „Évek óta próbálok leérettségizni, de a kormány nem támogat engem, mint hátrányos helyzetű fiatalt”.

Végül Strbka Anna végzős gimnazista beszélt arról, hogy szerinte a tömegben van az erő. Felsorolta a négy követelésüket is: megoldást a tanárhiányra, tanítható mennyiségű és minőségű tananyagot, élhetőbb körülményeket, figyelmet az oktatásra. Úgy vélte, hogy a tét a gyereeik jövője is. A tanároknak pedig azt üzente, hogy mögöttük állnak.

Az utolsó programként felvonultak „a magyar oktatás rabjai”, egy-egy diák jelképezte a bért, az elavult tananyagot, az autonómia hiánya és az elhanyagolt épületek, a leszakadó plafonok.

A rendezvény végén a Diákok a tanárokért aktivistái megígérték, hogy az akciójukat folytatják.

A tömegben több politikus is feltűnt, ott van például Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Jámbor András és Tordai Bence is.

Mint arról mi is hírt adtunk, tanévnyitó tüntetést szerveztek a diákok szeptember 2-ra, Budapest belvárosában, a Bazilika elé. Az esemény délután 4 órakor kezdődik.

Az esemény leírásában a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és felelős állampolgároknak üzentek. Mint írják:

"Az oktatásban eltöltött éveink lehetővé tették, hogy első kézből éljük át a rendszer összeomlását, míg a felelősök ölbe tett kézzel, díszpáholyból szemlélték azt.

Bőrünkön tapasztaljuk:

• A kormány tanárainkhoz való méltatlan viszonyulását,

• a diákokra egyre súlyosabban nehezedő tantervi elvárásokat,

• az épületek és azok körülményeinek olykor kritikán aluli állapotát,

• és nem utolsó sorban az oktatásra jutó (kormányzati) figyelem, szakmai párbeszéd és egyeztetés teljes hiányát.

Ezen okokból kifolyólag álltunk a pedagógusok mellé szolidaritási menettel március 16-án, és ezért folytatjuk a küzdelmet továbbra is. Javulás továbbra sem történt, így kérünk minden felelős állampolgárt, hogy álljon ki magáért, a gyerekeiért, és a jövőért!"

Felhívják a figyelmet arra is, hogy az oktatás nemzeti ügy.

A diákok négy pontot is megfogalmaztak:

• Megoldást a tanárhiányra!

• Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!

• Élhetőbb körülményeket az iskolákban!

• Figyelmet az oktatásra!

A tüntetők menete a terv szerint a Bazilikától indul, majd a Belügyminisztérium felé halad tovább a Fővám térre.

Fotók: Gyülekező a Bazilikánál

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy lefújták Orbánék brüsszeli eseményét
Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését. Szerdán Orbán is beszélt volna.

Link másolása

A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy a brüsszeli rendőrség lefújta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát - írta meg a Telex.

Az MCC brüsszeli szervezete által szervezett rendezvényen kedden olyan konzervatív politikusok szólaltak föl, mint Nigel Farage, szerdán pedig Orbán Viktor is beszédet mondott volna.

A brit miniszterelnök, Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését.

„Egyértelmű, hogy a rendezvények látogatásának megakadályozása káros a szólásszabadságra és a demokráciára nézve”

– fogalmazott a brit miniszterelnök szóvivője.

A BBC is részletesen írt a betiltott konferenciáról. Úgy volt, hogy szerdán Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor is felszólal majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk