HÍREK
A Rovatból

Elnézést kért Magyar Péter Alföldi Róberttől, amiért pedofíliával kapcsolatos kontextusban említette a nevét

Posztjában megírta: nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni a Nemzeti Színház volt igazgatóját, félreérthetően fogalmazott.


Ahogy arról korábban írtunk, Magyar Péter Alföldi Róbert nevét is megemlítette vasárnapi sajtótájékoztatóján. A TISZA Párt elnöke arról beszélt: az őt lejáratni szándékozó, napokban induló weboldalon az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményekről is szó lesz. A honlapra töltenek fel Lakatos Márkkal és Varnus Xavérral, illetve Alföldi Róberttel kapcsolatos dokumentumokat, anyagokat.

Vasárnap este Alföldi Róbert bocsánatkérésre szólította fel Magyart, amiért állítólagos pedofíliával kapcsolatos bűncselekményekkel egy kontextusban a nevét. A Nemzeti Színház volt igazgatója azt írta:

„Magyar Péter 2024. november 10-i sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban

A pedofília vitán felül az egyik legaljasabb bűntett.

BÁRKI követi is azt el.

Éppen ezért bárkit ilyen cselekménnyel összefüggésbe hozni, nem egyértelműen fogalmazni, internetes kommentekre alapozva nevét félreérthető szövegkörnyezetben említeni - még ha vélt jószándékkal is - tisztességtelen és felelőtlen.

2024. november 10-én Magyar Péter a sajtótájékoztatóján a személyemmel kapcsolatban azt mondta, hogy az őt lejáratni célzó, hamarosan induló honlapon "az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményeket is ide fogják keverni. Ide fogják feltölteni majd a Lakatos Márkkal kapcsolatos anyagokat, Varnus Xavérral kapcsolatos anyagokat és hogy eláruljak egy titkot, Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával kapcsolatos dokumentumokat..."

A személyemről a fentiekben elhangzottak semmilyen formában nem fedik a valóságot.

Hazugságok.

A leghatározottabban visszautasítom, hogy személyemet, erkölcsi és emberi hitelemet bármilyen formáció politikai célok érdekében megkérdőjelezze, gyanúsítsa és felhasználja.

Semmilyen pedofil cselekményhez soha semmi közöm nem volt, ellenem ilyen jellegű vizsgálat soha nem folyt és nem folyik, és ok sincs ilyen indítására.

A kimondott szónak ereje és hatalma van. Különösen igaz ez, ha egy olyan ember mondja, aki éppen az ország vezetésére készül.

Pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából bárkit félreérthető mondatokkal különösen súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban említeni, kiszámíthatatlan károkat okoz az adott személynek.

Főleg egy olyan politikai hatalom vezetése alatt, ami igyekszik a homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni, és ezzel megbélyegezni a társadalom egy kisebbségi csoportját.

Ugyan Magyar Péter a sajtótájékoztatója végén újságírói kérdésre reagálva elnézést kért, hogyha megbántott, de azt is elvárom tőle, hogy tegye világossá: az általa elmondottak nem tényeken alapulnak, és egyben kérjen bocsánatot tőlem nyilvánosan azért, mert azt állította, hogy léteznek olyan dokumentumok, amelyek engem pedofil cselekménnyel hoznak kapcsolatba.

Egyenes és közérthető mondatokban.

Ellenkező esetben kénytelen leszek a szükséges jogi lépéseket megtenni.”

Hétfő reggeli posztjában Magyar Péter ragált a színész-rendező bejegyzésére. Posztjában az ellenzéki politikus elnézést kért:

„Aki figyelmesen meghallgatta a tegnapi szavaimat, annak világos lehetett, hogy semmivel sem vádoltam a nemzet művészét, pusztán annyit állítottam, hogy az ellene tervezett lejáratási akciót, a rendelkezésünkre álló információk szerint, össze akarják mosni az ellenünk zajló illegális titkosszolgálati akcióval. Nem akartam Alföldi Róbertet kellemetlen helyzetbe hozni. Ha akaratom ellenére félreérthetően fogalmaztam, akkor természetesen elnézést kérek.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.

A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.

A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy

öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.

Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.

A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,

nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.

Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.

Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”

Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.

„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.

A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.

Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.

„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”

Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”

Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: