HÍREK

Ellopták halott főnökük szerszámait és az autóját, majd ezekkel dolgoztak tovább

Csalással gyanúsítják a három hódmezővásárhelyi férfit.

Link másolása

A halott főnökük eszközeit, felszerelését használta, és több személyes tárgyát és értékét eltulajdonította három férfi Hódmezővásárhelyen - derül ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből. Csalással gyanúsítják őket.

A három férfi munkáltatója 2021. májusában halt meg. Ezt követően

a gyanúsítottak a kulcsaival bementek a főnökük lakásába és a telephelyére is, ahonnan személyes tárgyait, illetve a szerszámgépei egy részét ellopták.

A rendőrök szerint a korábbi alkalmazottak tovább dolgoztak a cég felszerelésével, járműveivel, az abból származó bevételt pedig megtartották.

Egyikük még halott főnöke autóját is megszerezte.

A jármű örökösének azt állította, hogy a cégvezető uzsorásoknál jelentős tartozást halmozott fel, melynek fejében át kellett adnia az autót.

Az autóról adásvételi szerződést kötöttek, de nem fizetett érte és megtartotta azt magának.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Durván drágulnak a hevítéses dohánytermékek szerdától
Eddig ezen termékek után nem kellett jövedéki adót fizetni. Február elsejétől azonban ez megváltozik.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. január 30.


Link másolása

700 forinttal drágábbak lesznek a dohányt nem tartalmazó hevítéses dohánytermékek szerdától - írja a Világgazdaság.

A cigarettahelyettesítő alternatív termékek, amelyek dohány elégetése nélkül, hevítéssel bocsátanak ki belélegezhető anyagot, eddig nem estek a jövedéki adó hatálya alá. Ez azonban február elsejétől megváltozik.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a hevítőrudak esetében

szálanként 35 forint jövedéki adót kell majd fizetni, ez 20 szálra felszorozva 700 forintot jelent. Ennyivel lesznek drágábbak ezek a termékek szerdától.

A cikkben emlékeztetnek, hogy a jövedéki adó és a dohányzás kapcsolatában az Európai Unió kettős minimummértéket határoz meg: legalább 90 eurónak kell lennie ezerszálanként, és el kell érnie az eladási ár 60 százalékát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán szerint tovább fog mélyülni a feszültség az EU és Magyarország között
Újabb beszámoló jelent meg a miniszterelnök újságírókkal folytatott háttérbeszélgetéséről. Egy német újságíró szerint Orbán azt mondta, hogy három dologban tér el az EU és az általa képviselt vélemény.

Link másolása

Újabb beszámoló jelent meg arról a beszélgetésről, amit Orbán Viktor folytatott a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján résztvevő újságírókkal még múlt héten. Ezúttal Ralf Schuler írt egy beszámolót a német pleiteticker.de oldalon, a cikket a Telex szúrta ki.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: múlt hét csütörtökön a Karmelita kolostorban személyesen fogadta Orbán Viktor az MCC médiakonferenciájának vendégeit. A beszélgetésről Rod Dreher, az American Conservative felelős szerkesztője írt elsőként beszámolót. Orbán eszerint beszélt többek között az orosz-ukrán háborúról, és egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „egyértelműen nem” szeretné, ha Magyarország az EU-ban maradna. Ezt részt azonban a szerző később pontosította, és helyette ez jelent meg:

„Orbán Viktor azt mondta, személy szerint fájdalmas számára, hogy Magyarország az EU-ban van, és ki van szolgáltatva a zaklatásnak, de nem kérdés, hogy Magyarország az EU-ban marad, mert a gazdasági jólét függ tőle.”

Emellett nagy port kavart az az állítólagos kijelentése is, miszerint Ukrajna jelenleg a „senki földje”.

Schuler beszámolója már nem említi meg Orbán EU-val kapcsolatos kijelentését. Azt viszont rögzíti,

a magyar miniszterelnök „arra számít, hogy a következő években elmélyül a feszültség Magyarország és az Európai Unió többi része között”.

A német újságíró tudósítása szerint Orbán úgy fogalmazott, hogy három dologban tér el az általa és az unió többi tagországa által képviselt vélemény. Ezek a migráció és az LMBTQ+ mozgalmak kérdései, valamint az Európai Egyesült Államok terve.

„A migráció kérdésében Németország és Franciaország például azt szeretné, hogy a migránsok és az őslakosok együtt éljenek. Én viszont el akarom kerülni az együttélést, és eleve nem is akarom, hogy legyen”

- fejtette ki a magyar kormányfő Schuler szerint.

A német újságíró arra következtetésre jutott, hogy Orbán Ukrajna megítélésében is egyértelműen elhatárolódik az uniós vonaltól. Mint írta, Orbán szerint „az idő nem a NATO oldalán áll” és hogy nem lát olyan pontot, „amiért győztes pályán lennénk”. A magyar miniszterelnök úgy látta, hogy a Nyugat csak fegyverkészletekről beszél, azzal viszont nem néz szembe, hogy Ukrajna legkorábban tavasszal katonahiánnyal fog szembenézni, miközben Oroszország továbbra is sokkal nagyobb számú csapatokat tud mozgósítani.

A nyugat stratégiáját Orbán átláthatatlannak nevezte, és azt is hozzátette, hogy a 27 uniós kormányfő közül senki sem volt képes még elmagyarázni neki, hogy mi a francia, német vagy európai stratégia a konfliktusban.

„Kezdetben a német stratégia a konfliktusban az volt, hogy 5000 sisakot szállítottak. Ezután hangsúlyozták, hogy csak nem halálos fegyvereket fognak biztosítani. Ma harckocsikról beszélünk, és már a vadászgépekről is szó van. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor valamikor saját csapatokat kell küldenünk”

- fejtette ki Orbán Schuler beszámolója szerint.

A kormányfő azt is elmondta, hogy Oroszország nem ijed meg az elszigetelődéstől, ahogy azt a Nyugat képzeli, mert történelme során sokszor volt már ilyen helyzetben.

A Telex kereste az ügyben Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét is, hogy megtudják, miről beszélt pontosan Orbán a találkozón, de választ egyelőre nem kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Cáfolja a rendőrség a Tények állítását: volt orális szex az utcán Kiskőrösön, de nem úgy, ahogy a riportban elhangzott
A TV2 hírműsorában arról számoltak be, hogy egy diáklányt kényszerített orális szexre egy pedofil, ehhez képest a rendőrség szerint teljesen más történt.

Link másolása

Valótlanságokat közölt a TV2 Tények a január 28-i adásában egy kiskőrösi esettel kapcsolatban - közölte a rendőrség a honlapján.

A „Gyerekek előtt mutogatja a nemi szervét” címen megjelent riportban a riporter azt állította, hogy egy férfi rettegésben tartja a kiskőrösieket: diákokat támadott meg, illetve orális szexre kényszerített egy láthatóan kiskorú diáklányt.

A valóság ezzel szemben az, hogy 2022 júliusában a rendőrség birtokába jutott egy fénykép, amelyen egy pár a városközpontban orálisan létesített szexuális kapcsolatot.

Az eljárás során kiderült, hogy egy akkor 39 éves férfi és egy 41 éves nő látható a – Tényekben is bemutatott – képen. A szexuális cselekményt mindketten akarták, így őket közerkölcs megsértése szabálysértés miatt vonták felelősségre.

A képen látható férfi ellen szeméremsértés miatt is indult nyomozás, amely vádemelési javaslattal zárult az elmúlt évben. A férfi ellen olyan eljárás nincs és nem is volt, amelyben kiskorú lenne az érintett - tisztázta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság.

„A TV2 Tények műsorában elhangzottakkal ellentétben sem a kiskőrösi gyerekek, sem pedig a felnőttek nincsenek veszélyben. A helyi rendőrkapitányság minden bejelentésre reagál és azokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően intézi. Sajnos a Tények riportere nem a rendőrségtől származó, hiteles információkat, hanem olyan - nem visszaellenőrzött - tartalmakat vett alapul, mely félrevezette a lakosságot” - közölte a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Könyörögni fogsz” – megszólalt Pétervására polgármestere, szerinte ez nem fenyegetés, teljesen mást jelent
Eged István azt állítja, ő és családja viszont szerint több ezer fenyegetést kapott Hadházy Ákos videója miatt.

Link másolása

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felkereste a Heves vármegyei Pétervására egyik vendégházát, amit részben 50 milliós uniós forrásból építettek fel, és a polgármester tulajdonában áll. Ottjártakor egyedül Eged Istvánt találta meg, aki kusza magyarázatot adott arra, hogy mit keres a telken. Először azt állította, takarít, majd mikor a politikus rávilágított, hogy munkaidőben találkoztak, betegszabadságra hivatkozott.

Az ügy aztán úgy folytatódott, hogy Eged István ezt üzente kommentben Hadházy Ákosnak:

„Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. A család az mindenhol tabu, csak nálad nem. Könyörögni fogsz”.

A képviselő ezt nyílt fenyegetésnek vette. Mint írta: „Természetesen nem félek tőle, akkor sem, ha komolyan gondolja akár a fizikai retorziót is!”.

A polgármester azonban az RTL Híradónak tisztázta, hogy nem fenyegette Hadházyt, úgy értette az üzenetet, hogy a képviselő bocsánatot fog kérni tőle.

„Arra gondoltam, hogy fogunk még találkozni valószínűleg a bíróságon, mert ezt én nem hagyhatom ennyiben. Én az erőszak minden formáját elutasítom, ugyanakkor az erőszakkal való fenyegetés minket ért”

- mondta Eged István.

Mint elárulta, Hadházy videója miatt ő és a családja több ezer fenyegető üzenetet, telefonhívást és levelet kapott. Ezeket elmondása szerint jó nevű ügyvédek vizsgálják.

Hadházy Ákos a rendőrséghez fordul a polgármester üzenete miatt.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET: