Ellenzéki vezetésű települések még nem kaptak pénzt játszótérépítésre a Szerencsejáték Zrt.-től
A Telex utánajárt annak is, vajon véletlen-e, hogy ellenzéki vezetésű települések nem nyertek a játszótérépítési pályázaton. Több település és fővárosi kerület megkeresése után arra jutottak, hogy ajánlatot egyikük sem kapott a Szerencsejáték Zrt.-től, sőt akadtak olyanok is, akik még nem is hallottak "A játék összeköt" programról.
Ugyanakkor az értesülés után Ózd jobbikos vezetése írt a cégnek, mondván, ők is örülnének egy ilyen játszótérnek, és érdeklődnének a feltételekről. Nagyon hamar elutasító választ kaptak, melyben az állt:
„"A játék összeköt!" elnevezésű befogadó játszótérépítési programunkban részt vevő településeket, helyszíneket a Szerencsejáték Zrt. egy, a Társaság által kidolgozott összetett és körültekintő szempontrendszer alapján jelöli ki, figyelemmel demográfiai-, földrajzi-, településszociológiai- és népességi adatokra is. A szempontrendszer figyelembevételével a Szerencsejáték Zrt. saját hatáskörben állapítja meg és jelöli ki a helyszíneket. Mindezekre tekintettel tájékoztatjuk, hogy a befogadó játszótér építési programba jelenleg jelentkezni, pályázni sajnos nem lehet”.