HÍREK
A Rovatból

Ellenzéki tüntetés: felszólították az üldözött keresztényekért felelős államtitkárt, hogy álljon ki Iványi Gábor mellett

A felszólaló ellenzéki politikusok szerint az állam a saját adósságát próbálja behajtani Iványi Gáborék egyesületén, miközben már régóta csak nevükben kereszténydemokraták.


Este 6 órára tüntetést hirdetett Márki-Zay Péter és az ellenzéki pártok a budapesti Dankó utca 11. elé, ahol reggel óta helyszínelnek az adóhatóság emberei Iványi Gábor szervezete, az Oltalom Karitatív Egyesület székházánál.

A megmozduláson Jámbor András elmondta: miközben tizenkét milliárddal tartozik a magyar állam ennek a szervezetnek, rájuk küldik a NAV-ot. Józsefváros és Ferencváros ellenzéki képviselőjelöltje hozzátette, az itt élő embereknek, csakúgy mint az ország lakóinak, elege van abból, hogy miközben a kormányközeli üzletemberek folyamatosan gazdagodnak, a szegényekért dolgozó lelkész ellen egész napos eljárás zajlik.

Tudjuk, hogy mi történt Iványi Gáborék egyházával, hogyan vették el tőlük az egyházi státuszt, most pedig a hatalom a saját tartozását próbálja behajtani a szervezeten – mondta el Pikó András, a VIII. kerület polgármestere.

Azért a reményért állunk ki, hogy egyszer az Iványi Gábor által képviselt humánum áthatja ezt a világot

– tette hozzá.

Márki-Zay Péter kampánycsapatának egyházügyért felelős szakembere, Lukácsi Katalin szerint a kormány a végnapjait éli, ezt bizonyítja a hétfői NAV-os akció is. A volt KDNP-s politikus szerint április 3-a után olyan kormánya lehet az országnak, amely nem csak nevében kereszténydemokrata. Egyben felszólította Azbej Tristant, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárt, hogy ne „messzi-messzi galaxisokban” keresse az üldözött keresztényeket, hanem intézkedjen Iványi vegzálása ellen.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a hatalom Iványi Gábor vélt tartozása miatt rendőri erőkkel intézkedik, a Parlamentben az őrizetbe még nem vett, de vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál segítségével biztosítják a kétharmadot Novák Katalin köztársasági elnökké választásához.

Schmuck Erzsébet LMP-s politikus szerint „ki kell állnuk azokért az alapítványokért, amelyeknek a célja a szegénység felszámolása, az elesettek segítése”. Szerinte olyanok ellen kellene eljárást folytatni, mint Mészáros Lőrinc, aki „emberek húsán és zsírján” gazdagszik.

Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a reggeli NAV-razziát nem is egy, hanem két határozat alapján történt. Mint mondta, hiába vetette be már másodszorra a kormány a NAV-ot, a végrehajtók semmilyen értéktárgyat nem tudtak lefoglalni.

Donáth Anna, a Momentum elnöke kijelentette:

„A lehető legtöbbet akkor tudunk segíteni Iványi Gábornak és az Evangéliumi Testvérközösségnek, ha itt vagyunk, és kiállunk mellettük”.

Közben megkérte a tömeget, hogy fejezze ki a véleményét a NAV munkatársaival szemben, akik éppen a azokban a pillanatokban vitték el az Oltalomtól lefoglalt iratokat.

A Szeretlek Magyarország élő videója a tüntetésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült az utolsó fotó, amin a később holtan talált szekszárdi főorvosnő még életben van – a klinika szerint nem hibáztak
A doktornőt csaknem 30 órán keresztül keresték rendőrök és kutyás önkéntesek is. Végül egy használaton kívüli garázssor mögött bukkantak rá a holttestére.


Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.

Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.

Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

Az RTL Híradó szerint a főorvosnő még a kórház területén eleshetett és a sebei is felszakadhattak, mielőtt kiment az épületből.

Bár a Blikk korábban azt írta, az ügyben belső vizsgálat indult, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja az RTL Híradóval közölte:

álláspontjuk szerint a szakszemélyzet a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, nem történt mulasztás, ezért belső vizsgálatot sem indítottak. Indoklásuk szerint nem történt szakmai hiba, a betegek szabad mozgását pedig nem korlátozhatják.

A fül-orr-gégészként dolgozó doktornő a szekszárdi Balassa János kórház megbecsült orvosa volt, a tragédia mélyen megrázta kollégáit. „Nyilván tisztában voltunk a műtét kockázataival, és előtte nagyon sokat beszélgettünk vele erről. Mondtuk neki, hogy várjuk vissza, nyugodtan gyógyuljon meg” – nyilatkozta a kórház főigazgatója, hozzátéve, hogy a főorvosnő rendkívül elhivatott volt, és komoly fájdalmai ellenére a műtét előtti héten is végigdolgozott.

„Egyfajta szervezője volt az osztálynak. Aktívan részt vett a betegellátásban, tanította a fiatal szakorvosokat, rengeteg ügyeletet vitt. Minden beteggel megtalálta a közös hangot, és látjuk a közösségi médiában is, mennyien búcsúznak tőle jó szívvel” – méltatta elhunyt kollégáját a főigazgató.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.


Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.

Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.

Miniszterelnök Úr, Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk. Akkor se, ha mást gondolunk a világról.

Nem kell félni egy vitától! Tudja: »Gyáva népnek nincs hazája.«”

Orbán Viktor korábban Pintér Bence győri polgármesternek fogalmazott úgy, hogy az általa lehetőségként felkínált miniszterelnök-jelölti vitán nem vesz részt, ő szívesebben vitázna Magyar Péter brüsszeli bürokrata „gazdáival”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra” – Belső vizsgálat indult a klinikáról eltűnt, majd holtan talált főorvosnő ügyében
A 12 órás gerincműtét után magára hagyott doktornő zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestét másnap találták meg, a család most válaszokat követel.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, holtan találták meg szombaton Szegeden azt a 61 éves doktornőt, aki a rendőrség tájékoztatása szerint november 7-én, hajnalban távozott a Szegedi Tudományegyetem klinikájáról. Dr. Kett Antónia holttestére egy lakossági bejelentés után, szombaton délután 2 órakor bukkantak rá az Állomás utcai garázssor mögötti erdős területen. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg”

– mondta el a 24.hu-nak a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosaként dolgozó nő lánya. A családtag szerint az édesanyja az eltűnése előtt arról panaszkodott, hogy nagy fájdalmai vannak, a kórházi alkalmazottak pedig „borzasztóan viselkednek és beszélnek” vele, a nővérek rá sem néztek.

A lánya elmondta, édesanyja egy komoly, 12 órás gerincműtéten esett át november 3-án. „Szét voltak csúszva a csigolyái. (...) titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét.”

A család úgy véli, a tragédiához hozzájárulhatott, hogy az orvosnő olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

A kórházban belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogy kinek a hibájából vagy hanyagságából hagyhatta el egy frissen műtött, zavart beteg az idegsebészeti klinikát, írta a Blikk. A lap szerint a beteg nem jelezte távozási szándékát, és állapota miatt erről nem is lehetett volna szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titkolóznak, mire kapott több mint 100 millió forintot Fásy Ádám családjának cége a kulturális minisztertől
Alig alapították meg Fásy feleségének és lányának cégét, máris ömlik hozzájuk a közpénz. A minisztérium és a mulatós sztár is mélyen hallgat a részletekről.


Százmillió forintot meghaladó támogatást kapott Fásy Ádám családjának frissen alapított cége a kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs saját keretéből – számolt be róla az RTL Híradó. A közpénzt a Zsam-Art Kft. a „Munkácsy Művészeti Misszió égisze alatt megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére” nyerte el. Hogy ez pontosan mit takar, azt sem a minisztérium, sem Fásy Ádám nem árulta el.

A cégadatbázis szerint a ZSAM-ART Production Kft.-t idén februárban alapították, tulajdonosai a mulatós sztár felesége, Fásyné Gurzó Mária és lánya, Fásy Zsüliett.

Fásy Ádám régóta kampányol a kormány mellett, és gyakran feltűnik a Fidesz rendezvényein. 2021-ben Orbán Viktor egy mulatós kampánynótával búcsúztatta az évet, amiben Fásy is énekelt: ez volt az elhíresült „Piros volt a paradicsom, nem sárga; Magyarország előre megy, nem hátra." Az idei Békemeneten az EDDA frontembere, Pataky Attila mellett vonult az első sorban, ahol a kormányfőről úgy nyilatkozott: „Nekünk Orbán Viktor az irányadó. Én nagyon tisztelem a miniszterelnök urat és mindenkinek meg kell hajolni.” Szerinte a miniszterelnök feltette Magyarországot a világtérképre, és „olyan kommunikációs és más tettei vannak, hogy csak jót, és nem akar rosszat az országnak.”

A Fásy Mulató és szépségversenyek tulajdonosa tavaly augusztus 20-án állami elismerést is kapott, a Hankó Balázs vezette minisztérium a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatával tüntette ki.

Fásy évek óta a Munkácsy Alapítvány elnöke, ebben a minőségében vett részt a festő Honfoglalás című művéről szóló vándorkiállítás júniusi, győri megnyitóján is. A család cégének most odaítélt 101 millió forintos támogatás kiemelkedő, hiszen Hankó Balázs évi 544 millió forintos keretéből idén ez volt a legnagyobb összeg, amit egyetlen kedvezményezettnek ítéltek oda.

A Híradó megkereste a minisztériumot és Fásy Ádámékat is, de adásukig egyik féltől sem kaptak választ arra, hogy milyen szempontok alapján döntöttek a támogatásról, és pontosan mire költik a közpénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk