Elismerte a Szent János kórház, hogy akadozik az ellátás, de hangulatkeltést kiáltottak
A Szent János Kórház megerősítette azoknak a dokumentumoknak a valódiságát, amelyek szerint az intézményben akadozik a betegellátás, és több osztály is ideiglenesen leáll. A kórház sajtóosztálya azonban az ATV kérdésére azt válaszolta, hogy a Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő által nyilvánosságra hozott dokumentum „tartalmának értelmezése sajátos és téves, hangulatkeltésre alkalmasan rosszindulatú.”
Mi is megírtuk, hogy Kunetz szerint „a jövőben nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket. Legalábbis 2024. november 30-ig a Kardiológiai Osztály a minimumfeltételek részleges- és átmeneti hiánya miatt nem tudja ellátni a II. kerületi lakosságot, a meglévő 36 fekvőbeteg ágyat 18-ra kénytelen csökkenteni”.
A kórház azt írta, hogy 2024. január 1-jétől betegbiztonsági okokból munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül nem biztosítható az ápolási képesség.
Kunetz is erre gyanakodott a posztjában:
„A szabályozásnak megfelelően intézményünk az elmúlt egy évben számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy minél kevesebb vállalkozó és személyes közreműködő bevonásával szervezze meg a betegellátást, jelentősen csökkentettük a közreműködői óraszámot" - írta a kórház
A biztonságos betegellátás érdekében a belgyógyászati (kardiológia, diabetológia, gasztroenterológia) és a neurológia ellátások esetében végrehajtott átszervezés érintette az adott osztályok ágyszámait és területi ellátási kötelezettségeit. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek az osztályok „leállnak”, hanem azt, hogy
- írták, hozzátéve, hogy a társintézményekkel közösen biztosított a II. kerületi betegek ellátása.
Egyébként a híreket hallva Örsi Gergely kerületi polgármester is tájékoztatást kért a kórháztól.