HÍREK
A Rovatból

Elindultak az Alaptörvény-módosítás ellen tüntetők a Sándor-palotához, rendőrsorfal várta őket a Lánchídon

Bedő Dávid a Kossuth téri tüntetésen arról beszélt, hogy a parlament által elfogadott Pride-törvényt még a köztársasági elnöknek is alá kell írnia, ezért felhívta a tömeget, hogy menjenek a Sándor-palotához.


A hétfői Kossuth téri demonstráció végén Bedő Dávid beszélt a tüntetőkhöz. Elondta, hogy „már egy hónapja az utcán vagyunk, és harcolunk a szabadságért, az alapjogainkért és a gyülekezés szabadságáért”.

A Momentum frakcióvezetője arról beszélt, hogy nem szeretne forradalmat. Azért vannak az utcán, hogy jövőre demokratikus módon eltakaríthassák a fideszes nagyurakat a parlamentből - közölte. „Ezért kell most a sarkunkra állni, ezért kell utcára mennünk, hogy megmutassuk, velünk nem tehetnek meg akármit” - tette hozzá.

Meg kell harcolni a szabadságért - vélte. „Azért harcolunk, hogy szabadon lehessen szeretni anélkül, hogy azon kelljen aggódni, hogy négy fal közé szorítanának bennünket.”

Majd a törvénymódosításról is beszélt. Emlékeztetett rá, hogy tizenöt év alatt 15. alkalommal módosították az Alaptörvényt.

Azt ígérte, hogy a következő időszakban ellenállás lesz az elnyomó hatalom ellen. Beszélt arról, hogy a momentumosokat büntették, mikor tiltakoztak a Parlamentben. „Bennünket kitilthatnak, de az igazságot nem. Folytatni fogjuk az ellenállást, mert ahol zsarnokság van, ott ellenállás is van.”

Majd azt mondta:

„A parlament megszavazta ezt a törvényt, de ezt valakinek bizony még alá kell írnia. Pontosan jól tudjuk, hogy a köztársasági elnök nem állt a sarkára, eddig nem állt ki azért, amiben hisz, nem állt ki semmiért életében. Üzenjünk neki egyértelműen: ezt az Alaptörvényt nem írhatja alá. Menjünk el az irodájához és üzenjük meg neki ezt nagyon-nagyon hangosan”

– mondta végül Bedő Dávid.

A tüntetők ezek után elindultak a Kossuth térről a Sándor-palotához.

A tömeget a Lánchídnál feltartóztatta a rendőri sorfal. Hiába kérték, hogy engedjék át őket, és hiába mondták, hogy békés tüntetők, nem kaptak áthaladást. A tüntetők megpróbáltak áttörni a kordont, de a rendőr sorfal ellenállt. A helyzet percek óta nem változott, a tömeg próbál átjutni, míg egyre több rendőr sorakozik fel velük szemben.

Képgaléria:

VIDEÓ: A vonulásról

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Cseh Katalinnak üzent a Momentum: Az elmúlt napokban talán érzed, hogy mekkora ostobaságot csináltál
Nyílt levélben üzent a párt frakcióvezetője a távozó politikusnak. Szerinte Cseh elárulta a kormányváltást akaró szavazókat, és a saját érdekeit nézi.


Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője egy Facebook-posztban reagált arra, hogy Cseh Katalin a Partizán műsorában bejelentette, nem adja vissza a parlamenti mandátumát.

„Kedves Katka! 2022-ben az emberek azért szavaztak a közös ellenzéki listára, mert kormányváltast akartak. Ez most is így van.

Most is kormányváltást akarnak a szavazók, ezért döntöttünk úgy, hogy mi nem leszünk ennek a gátja és nem indulunk el a választáson, mert számunkra fontosabb az, hogy megszabaduljunk ettől a velejéig romlott rendszertől, mint a saját érdekeink”

– írta Bedő.

A politikus állítja, hogy a 2022-es hat ellenzéki párt közül már csak a Momentum és Márki-Zay Péter maradt hű a kormányváltást akaró szavazókhoz. Bedő Dávid a posztját egy személyes üzenettel zárta, amelyben Cseh Katalin döntését ostobaságnak nevezte.

„Az elmúlt napokban talán érzed, hogy mekkora ostobaságot csináltál, ezt egy icipicit tudnád azzal javítani, ha megtennéd az egyetlen morálisan elfogadható dolgot és visszaadod a mandátumod, hogy azt átvegye valaki olyan, aki a következő 150 napban elősegíti a kormányváltást és nem akadályozza azt”

– fogalmazott a frakcióvezető.

A vita azt követően robbant ki, hogy a Momentum elnöksége november 12-én kizárta Cseh Katalint a pártból. A döntést azzal indokolták, hogy a politikus Barabás Richárddal, a Párbeszéd társelnökével közösen új pártot alapít Humanisták néven, és elindul a 2026-os választáson. Ez ellentétes a Momentum júniusi határozatával, amely szerint a párt nem indít jelölteket a kormányváltás esélyének növelése érdekében.

A Humanisták bejelentése szerint „emberségesebb, európaibb” hangot képviselnének, listán külön indulnának, de az egyéni körzetekben a Tisza Párt jelöltjeit támogatnák.

A konfliktus tárgyát képező mandátumot eredetileg Fekete-Győr András, a Momentum alapítója viselte. Az Országgyűlés 2024. november 25-én, egy jogerős bírósági ítéletre hivatkozva kimondta Fekete-Győr összeférhetetlenségét és megfosztotta képviselői székétől. A megüresedett listás helyet a Momentum Cseh Katalinnak adta át, aki korábban, 2019 és 2024 között a párt európai parlamenti képviselője volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett egy forgalmista, órákra megbénult a forgalom a váci vasútvonalon
Az utasokat pótlóbuszokkal kellett tovább szállítani a lezárt szakaszról. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg és teljes tanácstalanság fogadta a hazaindulókat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Estére helyreállhat a menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, miután pénteken 16 órakor újra megindult a forgalom Gödön. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Szobról 15:56-kor, valamint a Nyugati pályaudvarról 16:08-kor induló Z70-es járat már a teljes útvonalon közlekedett.

A délutáni csúcsforgalmat megbénító káoszt egy váratlan rosszullét okozta: Göd állomáson lett rosszul a forgalmi szolgálattevő.

A Nyugati pályaudvaron várakozó utasok ebből annyit érzékeltek, hogy az indulás előtt egy perccel bemondták, a vonat „váratlan forgalmi okok” miatt nem közlekedik, írta a Telex.

A gödi állomás lezárása miatt a szerelvények órákon át csak Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar, illetve Vác és Szob között jártak.

A fennakadás a nemzetközi járatokat sem kímélte, a Prága felől érkező Metropolitan EuroCitynek Göd előtt kellett vesztegelnie. A Prágába tartó, 15:30-as járat pedig várhatóan másfél órás késéssel indulhat el.

Az átmeneti időszakban a MÁV a 300-as és 371-es Volán-járatokon 17:30-ig elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket. Emellett a veresegyházi vonalat javasolták kerülőútként.

A Dunakeszi és Vác közötti szakaszon pótlóbuszok szállították az embereket, amelyek Gödön a városházánál, Felsőgödön a Duna útnál, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a megállóhelynél, Vácott pedig az autóbusz-állomáson álltak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk