HÍREK
A Rovatból

Elfoglalta az ellenzék a kormányszékházat, és bejelentette, hogy átvette a hatalmat Kirgizisztánban

Eldurvultak az események a közép-ázsiai országban a hétvégi választások után. Nyugati megfigyelők szerint a választások tisztaságát szavazatvásárlással sértették meg.

Link másolása

Kirgizisztánban zavargások törtek ki a hétvégi választások után, mert az ellenzék nem hajlandó elismeri azok eredményét. Tiltakozásul több ezren vonultak az utcára, autókat gyújtottak fel és behatoltak a parlamentbe is. A rendőrség cserébe vízágyúval és könnygázzal próbálta megállítani őket, de nem jártak sikerrel. Az eseményekben egy ember meghalt, kb. 600-an kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.

Most a tüntetők elfoglalták a kirgiz kormány székházát Biskekben

- adta hírül a 444 a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva.

Az Interfax orosz hírügynökség pedig a 24.kg kirgiz hírportálra hivatkozva azt írta, más tüntetők a biskeki városháza épületét foglalták el. Éjjel tüntetők hatoltak be a parlamentbe is, ahol az elnöki hivatal is található, illetve az államügyészség épületét is megszállták. Az emberek papírokat dobáltak ki az elnök irodájának ablakán, az épület egy része lángolt.

Szooronbaj Dzsejenbekov három éve megválasztott elnök beszédben fordult a kirgiz néphez, és azt mondta: egyes politikai erők az éjszaka folyamán kísérletet tettek a hatalom átvételére azzal az ürüggyel, hogy nem fogadják el a választási eredményeket. A rend helyreállítását kérte, és azt mondta, találkozott ellenzéki pártok vezetőivel, ha szükséges, megsemmisíti a választások eredményét.

Nyugati megfigyelők szerint a választások tisztaságát szavazatvásárlással sértették meg, a két legtöbb szavazatot kapott párt javára, amelyek az Oroszországgal való szorosabb kapcsolatokat támogatják.

A választáson legtöbb szavazatot kapott, 25 százalékos aránnyal győztesnek hirdetett Egység (Birimdik) szocialista párt elnöke, Adilet Szultanalijev bejelentette: kész részt venni a megismételt választásokon, és erre kérte a többi bejutó pártot is. A pártnak tagja az elnök öccse, Aszilbek Dzsejenbejov is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: