SZEMPONT
A Rovatból

Elévülhet-e egy gyerekgyilkosság? - Bárándy Péter, Bánáti János, Hack Péter és Lichy József a Till Tamás-ügyről

A jogászokat is megosztja az elévülésről fellángolt vita. Mi a büntetés célja: a nevelés vagy az elrettentés? Jó-e, ha a politika egy-egy konkrét ügy miatt piszkál bele a jogszabályokba? És ha most változtatnak valamin, mi lesz Till Tamás gyilkosával?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. december 12.



Közfelháborodást váltott ki a hír, hogy Till Tamás gyilkosát a rendőrség most, 24 évvel később azonosította, de a gyerekgyilkos az elévülési szabályok miatt szabadon elsétálhatott. Amikor ugyanis végzett a 11 éves kisfiúval, még nem töltötte be a 18-at, és ebben az esetben a büntethetőség 15 év után elévül. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a kormánytól azonnal jogszabály-módosítást követelt. „Egy normális országban egyszerűen nem fordulhat elő, hogy egy gyilkos az évek múlásával megúszhassa a felelősségre vonást. A Fidesznek itt és most cselekednie kell” – írta Magyar. A Fidesz pedig már másnap bejelentette, hogy kezdeményezi a szabályok szigorítását, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek.

Az emberek igazságérzetét nem véletlenül bántja, ha egy ilyen súlyos bűn bűntetlen marad, ráadásul úgy, hogy az elkövető be is vallja, mit tett. Ugyanakkor az elévülésnek van oka és logikája, ahogy annak is, hogy a fiatalkorúakat másképp büntetik. Mit gondol a mostani helyzetről Bárándy Péter volt igazságügyminiszter, Bánáti János, az ügyvédi kamara volt elnöke, Hack Péter egyetemi tanár, és a család ügyvédje, Lichy József? Erről beszélgettünk velük.

Bárándy Péter: Ha valaki már régóta nem követ el bűncselekményeket, akkor a büntetésnek már nincs értelme

A volt igazságügyminiszter szerint az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy azonnali törvénymódosításokkal reagál a politika a társadalmi felháborodásra. Most Till Tamás gyilkosa miatt van ez napirenden, de hasonló történt már a kegyelmi botrány kapcsán vagy a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban is.

„Ez az állandó törvénypiszkálás tönkreteszi a jogrendszerünket" – véli Bárándy. Szerinte a törvényeket nem kellene minden egyes esetben, amikor egy botrány kirobbant, össze-vissza módosítani. A jognak stabilnak kell lennie, és nem lehet, hogy mindenki azt csináljon vele, amit akar. „A törvényeknek nem az aktuális közvélemény-kutatások alapján kell születniük, hanem racionális alapon” – fogalmaz. A volt miniszter szerint az elévülési időket sem lehet ilyen könnyedén változtatgatni. „Az elévülésnek megvan a maga logikája" – mondja.

„Ha valaki 20 éve követett el egy bűncselekményt, akkor már nagyon nehéz bizonyítani, hogy ő tette. Ráadásul a büntetésnek is el kell érnie a célját, és ha valaki már régóta nem követ el bűncselekményeket, akkor a büntetésnek már nincs értelme.”

Bárándy szerint az, hogy az emberek most fel vannak háborodva a 11 éves kisfiú gyilkosával kapcsolatban, az érthető, de a törvények megváltoztatásával ezt a konkrét esetet már nem lehet befolyásolni. „Ha most megváltoztatjuk az elévülési szabályokat, akkor az csak a jövőben elkövetett bűncselekményekre vonatkozik majd” – magyarázza.

Bánáti János: Szavazatszerzési szándékkal minden belefér

A Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke egyetért Bárándy Péterrel. Szerinte is veszélyes az az utóbbi időben tapasztalható tendencia, hogy az egyes esetekhez igazítják a törvényeket. „Egy újabb, úgynevezett eseti jogalkotás történik" – mondja.

„Ebben az egyedi jogalkotásban érzelmileg, vagy mondjuk ki, szavazatszerzési szándékkal minden belefér, tehát holnapután a halálbüntetést is vissza lehet állítani.”

A volt kamarai elnök szerint a társadalom általában a legsúlyosabb büntetéseket addig követeli, amíg a probléma nem érinti személyesen őket. „Amíg a családban, vagy akár egy baráti körben valakivel egy fiatal valamit nem csinál olyat, ami a másik oldalra sodorja át, addig nagyon fontossá válnak mondjuk a védelemhez való jogok, a kiegyensúlyozottság és minden egyéb” – magyarázza Bánáti. A volt kamarai elnök szerint fontos tisztában lenni azzal, hogy „a büntetésnek a célja az általános megelőzés mellett az elkövetőnek a nevelése, jobbá tétele, visszatartása, hogy újabb bűncselekményt kövessen el.”

Hack Péter – A büntetés egyik célja az elrettentés

Más véleményen van Hack Péter egyetemi tanár. Szerinte a tervezett módosítás a konkrét ügyet nem érinti, mert „a visszaható hatály tilalma” az Európai Unió Alapjogi Chartája és az Emberi Jogok Európai Egyezségokmánya szerint alapelv. Ezért „ahhoz, hogy a konkrét ügyben felelősségre vonás történhessen, ki kellene lépni az Európai Unióból és az Európa Tanácsból.”

Ugyanakkor egy olyan módosítást támogat, hogy a jövőben „a legsúlyosabb bűncselekmények esetében ne legyen elévülés,” például minősített emberöléseknél. Azzal egyetért, hogy a fiatalkorúak esetében az enyhébb büntetési tételek indokoltak, hiszen „személyiségük még nem kiforrott.” Ugyanakkor az elévülésnek szerinte más szempontjai vannak: „Amikor egy 15 éves gyerek elkövet egy bűncselekményt, és 15 évvel később vonják felelősségre, ő már nem fiatalkorú.” Ezért az elévülési szabályok a jövőbeni büntetés kiszabásakor nem feltétlenül alkalmazhatók a fiatalkorúak javára.

Hack megjegyezte, hogy az elévülés eltörlése mellett és ellen is szólnak érvek. Például „egy bizonyos idő után kérdéses, hogy az elkövető felelősségre vonása ésszerű-e.” Ugyanakkor a büntetés egyik célja az elrettentés.

„A büntetésnek célja, hogy másokat is visszatartson a cselekmény elkövetésétől.” A javasolt módosítás szerinte azt üzenhetné, „akármilyen korban valaki megöl egy másik embert, azzal a tudattal éljen, hogy bármikor utolérheti az igazságszolgáltatás.”

Mindezek mellett Hack szerint fontos hozzátenni, az, hogy elévülés most ilyen közfelháborodást okozott, nemcsak a jogszabályok, hanem „az állam kudarca” is, mert 15 éven belül nem tudta kideríteni, ki az elkövető. Szerinte „érdemes végiggondolni, hogyan lehet a nyomozásokat hatékonyabbá tenni,” mert bármilyen elévülési szabályokat hoznak, mindig lesz olyan elkövető, aki az elévülést kihasználva elkerülheti a felelősségre vonást.

Lichy József: Az elkövető álljon bíróság elé, élje át a megszólalás kényszerhelyzetét

A Till család jogi képviselője, Lichy József serinte érthető a felháborodás, hogy „a gyilkos megúszta a bűncselekmény miatti felelősségre vonást” az elévülés miatt. Lichy jogászként is egyetért azzal, hogy az elévülési szabályokat egységesíteni kell, mert „az elévülésnek nincs köze ahhoz, hogy a fiatalkorúakat enyhébben kell büntetni, hanem arról szól, mennyi időn belül lehet felelősségre vonni egy elkövetőt.”

Lichy kiemelte, hogy bár büntetőjogilag az elkövetőt már nem lehet felelősségre vonni, „perjogilag nem évült el az ügy”. A család sérelemdíj iránti keresetet nyújt be, nem a pénz miatt, hanem azért, hogy „az elkövető álljon bíróság elé, élje át a megszólalás kényszerhelyzetét.”

Hack Péter állítása, miszerint az állam felelőssége, hogy nem fogta el az elévülési időn belül a gyilkost, felveti a kérdést, hogyan is úszta meg a gyilkos 24 évig? Tinédzserként követte el a bűncselekményt: „brutális módon, egy ácskapoccsal verte agyon” az akkor 11 éves fiút. Lichy szerint a gyilkos „ügyesen rejtette el a holttestet egy betonozott helyre”, és évtizedeken át nem adott semmi jelet arról, hogy ő az elkövető. „Lövése nem volt senkinek, hogy ebben az emberben kell keresni a lehetséges elkövetőt” Lichy szerint „majdhogynem egy tökéletes gyilkosságot követett el, felderíthetetlen gyilkosságot követett el ez a gyerek.”

Ha élete végéig tartja magát ahhoz, hogy nem beszél semmit a történtekről, sosem derül ki, hogy ő a tettes. Azonban kiderült, s az ügyvéd elfogadva az elévülés tényét, mellyel a család is csak kedden szembesült, mostantól azon dolgozik, hogy legalább az adjon némi elégtételt a családnak, hogy ha másért nem, legalább a sérelemdíj okán bíróság elé állíttassa az elkövetőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk