HÍREK
A Rovatból

Életveszélyes állapotba került az SC Csíkszereda hokisa, miután tarkóval a jégbe csapódott

Salló Alpár a vendég Ferencváros egyik játékosával ütközött össze. Állapota már stabil, de lehet, hogy műteni is kell.


Salló Alpár, az SC Csíkszereda jégkorongozója, életveszélyes állapotban került kórházba, miután az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, pénteken a vendég ferencvárosi Nagy Gergővel történt ütközésben sérült meg.

Az első harmad derekán Salló fejvédője az ütközés után leesett, és e nélkül, tarkóval csapódott a jégbe. Hordágyon vitték le, majd gyorsan kórházba szállították. A Ferencváros csapatkapitányát nem állították ki az eset miatt. Hodos László, a csíkszeredai klub elnöke az MTI-nek elmondta: sikerült beszélnie Salló szüleivel.

„Az orvosok arról tájékoztatták a hozzátartozókat, hogy a játékos agya bevérzett, és ha nem sikerül elállítani a vérzést, akkor műtétre lesz szükség. Az is kérdés, hogy a játékos az operációt követően teljesen felépül-e”

- fogalmazott Hodos.

Sipos Levente, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a „hokis társadalom egy emberként szorít Salló felépüléséért”.

A találkozót 5-1-re a Ferencváros nyerte, a tervek szerint a párharc szombaton magyar idő szerint 13.30-kor, ugyancsak Erdélyben folytatódik.

Péntek késő este a Ferencváros a hivatalos honlapján közölte: a legfrissebb helyszíni hírek szerint Salló Alpár állapota stabil, nincs életveszélyben, felébresztették a mesterséges altatásból.

Azonban a baleset következtében a fejében keletkezett egy vérömleny, amely ha nem szívódik fel természetes úton, műtéti beavatkozásra lesz szükség.

"Rendkívül sajnálatos esetről van szó, egyik csapatnak sem volt könnyű átélnie a jégen ezeket a szörnyű pillanatokat. Természetesen semmilyen szándékosságról nem volt szó, aki követi a jégkorongot, pontosan tudja, hogy akár több tucat hasonló ütközés, párharc történik egy mérkőzésen. A videón is látszik, történt egy szabályos ütközés, ami után az ellenfél játékosa rendkívül szerencsétlen módon ütközött a palánknak, majd esett a jégre. Gergő is azonnal látta, hogy baj van, kiszólt a padokhoz, hogy segítségre van szükség, és folyamatosan kérdezősködött, hogy mi a helyzet Alpárral. Nagyon megviselte az eset, sportemberek vagyunk, átérezzük, milyen rettenetes egy ilyen eset. Gergő és a Ferencváros teljes csapata nevében mondhatom, egy emberként szorítunk Salló Alpárnak" - idézi a fradi.hu az FTC-Telekom vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz megbízásból robbantottak volna ukránok - Bukarestben és Varsóban fogták el őket
A nyomozók úgy tudják, a szállítmány útvonala Ukrajna felé vezetett volna. A csomagok látszólag hétköznapi holmikat rejtettek, a detonációt távolról indították volna.


Román–lengyel akció: orosz titkosszolgálathoz köthető ukrán állampolgárokat fogtak el Bukarestben és Varsóban kedden, írja a HVG a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése alapján.

Két gyanúsított a bukaresti, ukrán tulajdonú Nova-Post csomagküldő szolgálatnál több robbanószerkezetet rejtett el.

A bombákat távirányítással akarták működésbe hozni, látszólag ártalmatlan csomagokba autóalkatrészek, fejhallgatók és GPS-lokátorok közé bújtatva.

Az SRI szerint az ukrán állampolgárok Lengyelországból érkeztek Romániába, és október 14-15-én adták fel a gyanús küldeményeket. A szolgálat azt is jelezte, hogy a megbízás orosz félhez köthető, és a Nova-Post kiterjedt hálózatát több helyszínen tervezett merényletekhez használták volna.

A lengyel titkosszolgálat szóvivője, Jacek Dobrzynski szerint a többfős hálózat Románián és Lengyelországon át Ukrajna felé akart robbanóanyagot továbbítani. A hatóságok termitet, vas-oxidot és bárium-nitrátot tartalmazó pirotechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek alkalmasak szabotázsakciók sorozatára.

A mostani nyolc letartóztatáson túl Lengyelországban további 55 embert állítottak elő. A gyanú szerint az orosz titkosszolgálat megbízásából szabotázsakciók előkészítésén dolgoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lengyel külügyminiszter: Nem tudjuk garantálni, hogy nem tartóztatják le Putyint, ha a légterünkön át repülne Budapestre
Radoslaw Sikorski szerint ha Oroszország nem akar problémát, akkor más útvonalat választanak a budapesti találkozóra repüléshez.


Lengyelország egyértelműen jelezte: Vlagyimir Putyin nem számíthat arra, hogy minden gond nélkül átrepülhet a lengyel légtéren, amikor Budapestre repül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Radoslaw Sikorski külügyminiszter ugyanis kedden a Radio Rodzinak azt nyilatkozta:

„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem fogja utasítani a kormányt arra, hogy leszállítsuk a gépét és átadjuk a gyanúsítottat a hágai bíróságnak.”

A miniszter hozzátette: „ha ez a csúcstalálkozó megvalósul, akkor a repülőgép más útvonalon fog közlekedni.”

Azért nem mindegy, melyik országon keresztül repül Putyin Magyarországra, mert a háború miatt az Európai Unió megtiltotta, hogy orosz repülőgépek uniós ország légterébe repüljenek. Ráadásul a Nemzetközi Büntetőbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, mert a vád szerint jogtalanul hurcolt el több száz ukrán gyermeket. Oroszország nem ismeri el a bíróság joghatóságát, és tagadja a vádat.

Az elfogatóparancs kötelezi a tagállamokat arra, hogy le kell tartóztatniuk az orosz elnököt, ha a területükre lép. Az összes uniós ország tagja a hágai bíróságnak – Magyarország ugyan éppen kilépni készül, de a nemzetközi jog kötelezi arra, hogy 2026 nyaráig végrehajtsa a korábban kiadott elfogatóparancsokat.

A magyar kormány ennek ellenére jelezte: garantálja Putyin beutazását a budapesti találkozóra és a hazautat is. Erre is reagált a lengyel külügyminiszter, azt mondta:

„visszatetszést kelt, hogy egy, a Nemzetközi Büntetőbírósághoz kötődő EU-tagállam meghívja magához Putyin elnököt”. Sikorski szerint ez azt mutatja, hogy „Magyarország nem a Nyugat részeként, hanem a Nyugat és Oroszország között helyezkedik el”.

Elképzelhető, hogy Bulgária lesz a megoldás Putyin problémájára, ugyanis Georg Georgiev bolgár külügyminiszter jelezte: engednék, hogy Putyin az ország légterét használja, ha ez közelebb vihet a békéhez.

„Ha ennek az a feltétele, hogy megvalósuljon ez a találkozó, akkor a legészszerűbb, ha egy ilyen találkozót minden lehetséges módon segítünk”

– fogalmazott Georgiev.

A bolgár külügyminisztérium közlése szerint azonban Oroszországtól még nem érkezett légi közlekedési engedély iránti kérelem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor a megyei lapok Magyar Pétert gúnyoló AI-képes akciójáról: Régen biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség
A politológus szerint ha a közpénzekből működő állami sajtó terjeszt ilyen tartalmat, jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhetőek-e ezek a lapok újságnak és az ott dolgozók újságírónak.


Mint azt megírtuk, a minap a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapokban egy időpontban jelent meg egy olyan mesterséges intelligencia által generált kép, amelyen Magyar Pétert gyakorlatilag kutyaként ábrázolják. A TISZA Párt elnöke négykézláb látható pórázra kötve, nyakörvvel a nyakán, a póráz végét Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője tartja, mögötte pedig ukrán zászlókat lobogtató emberek. A kép bal oldalán ezzel szemben Orbán Viktor szerepel magyar zászlókat lengető tömeg előtt.

Magyar Péter erre így reagált kedden: „Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló gyűlölet- és dehumanizáló kampányt folytat a valódi kihívói ellen. Ezzel a minden részletében hamis fotóval férfiként, apaként, politikusként és emberként akarnak megalázni”.

Török Gábor politológus sem hagyta szó nélkül a megyei lapok összehangolt akcióját. Facebook-bejegyzésében azt írta, ha egy politikai szereplő saját oldalára kitesz egy ilyen képet, azzal magát minősíti, a politikai kockázat és a felelősség az övé. Más a helyzet azonban, ha egy médiumnál fordul ez elő:

„Voltak már bunkó és színvonaltalan képek, posztok, mondatok sokfelé, lelkük és persze támogatottságuk rajta.

Ha azonban egy megyei napilap vagy éppen a közpénzekből működő állami sajtó mutatja, hirdeti, terjeszti tovább, ott bizony jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhető-e még újságnak és az ott dolgozók újságírónak. Fiatalon három-négy évig dolgoztam egy megyei napilapnál, azt biztosan tudom mondani,

ha akkor egy ilyen megjelent volna az újságban mondjuk Antall Józsefről, Orbán Viktorról vagy akár Horn Gyuláról, pártállástól függetlenül biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség”.

A politológus végül egy latin mondással zárta sorait: „Tempora mutantur, et nos mutamur in illis [Az idő változik, és vele változunk mi is – a szerk.] Sajnos”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump akár már a héten kegyelmet adhat P. Diddynek, akit prostitúció segítése miatt zártak börtönbe
Október elején Diddy jogászai egy befolyásos Fehér Házi tisztviselővel egyeztettek. Trump később elismerte, hogy tud a kérésről.


Donald Trump azt fontolgatja, hogy enyhíti Sean Combs, azaz P. Diddy büntetését, sőt a teljes elnöki kegyelem lehetősége is felmerült, akár már ezen a héten, írja a TMZ.

P. Diddyt prostitúció céljából történő utaztatás miatt ítélték el. Összesen 50 hónapot kapott, ebből 13 hónapot már előzetesben letöltött. Korábban erőszakkal és szexkereskedelemmel is megvádolták, de ezt végül ejtették.

A Fehér Házban több munkatárs próbálja lebeszélni az elnököt a büntetés megváltoztatásáról. A cikk szerint

Trump önfejűsége miatt a gyors döntés sem kizárt.

Október elején, közvetlenül az ítélet után, Diddy jogi csapata felvette a kapcsolatot egy, a Fehér Házban dolgozó, befolyásos, magas rangú tisztviselővel. Néhány nappal később Trump a sajtónak jelezte, hogy tud a kérésről.

A védelem hétfőn a New York-i szövetségi bíróságon jelezte, hogy fellebbezést terveznek, amelyet 4–6 héten belül nyújthatnak be.

Trump második ciklusában több elítéltnek adott kegyelmet vagy enyhítést. Nemrég George Santos volt képviselő ügyében is változtatott, Santos eredetileg 87 hónapot kapott hitelcsalás miatt.

Diddy és Trump korábban jóban voltak. Viszonyuk akkor romlott meg, amikor Diddy 2020-ban Joe Bident támogatta. Ennek ellenére Trump nem zárta ki a kegyelmet.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: