HÍREK
A Rovatból

„Az oktatás tényleg romokban van” – diákok tüntettek az oktatásért Budapesten

Több száz demonstráló vonult a Március 15. térről a Clark Ádám térre hangosan skandálva, ahol aztán felolvasták a követeléseiket, és újabb tüntetést jelentettek be.


Újabb tüntetést szerveztek a diákok az oktatási reformokért. A budapesti esemény a Március 15. téren kezdődött öt órakor, onnan az Erzsébet hídon és a Lánchíd utcán keresztül a Clark Ádám térre vonultak, ahol beszédeket, verset mondtak, énekeltek és skandáltak.

A szervezők azzal indokolták az újabb tüntetést, hogy „továbbra sem történt változás az oktatásügy terén, a november 7-én tartott sztrájktárgyaláson a kormány még mindig nem tudott érdemi ajánlattal előállni a szakszervezetek követeléseire”. Azt is nehezményezik, hogy „eközben a közmédia hallgat az országban zajló demonstrációkról, és nem tájékoztat az oktatás valódi állapotáról”, ezért november 9-én ultimátumot adtak a köztévének. Felhívásukban arra szólították fel az MTVA-at, hogy a diákok megszólalhassanak az M1 televízióban az elmúlt időszakban zajló sorozatos kiállásokról és azok okairól. Azt szeretnék, hogy hétköznap, főműsoridőben, tehát a 18:30 és 21:30 közötti időszakban, élő adásban, legalább öt percig beszélhessenek.

„Látszatintézkedésekkel nem lehet minket elhallgattatni! Mutassuk meg, hogy nem fogyott el a lelkesedés, mert az oktatás nemzeti ügy!”

- üzenik a szervezők.

17 órakor már kisebb tömeg gyűlt össze a Március 15. téren, fél 6-kor pedig elindult a vonulás a Clark Ádám térre.

Már több száz fősre duzzadt a főleg diákokból álló tömeg, hangosan skandálva vonulnak, az autósokat pedig arra biztatják, hogy dudáljanak nekik.

A tüntetők "Budavárból, Budavárból gyertek le" skandálása közben a Várkert Bazár elé értek, a menet a Clark Ádam téren egy kisebb színpadról hallgatta a felszólaló diákokat. Egyikük arról beszélt, hogy a kormány magukra hagyta őket, de eljött az idő, hogy végre egyenlő félként kezeljék a diákokat. Szerinte el kell kezdeni szervezkedni a legkisebb szinteken, és addig küzdeni, amíg el nem érik azt az apró célt, amit kitűztek maguk elé. Mint mondta, a követeléseiknek hangot kell adni, oktatási reformra van szükség.

"Hétfőn mindenki menjen be az iskolájába, szerezzen maga mellé még néhány embert, és hangosítsa fel a saját iskolájának problémáit. Csak így lehet, mert ha egy területen belül minden iskola fellázad, akkor a rendszer összeomlik, a hatalom meghátrál, a tankerület be fog hódolni"

- mondta.

Ezután egy percig némán állt a tömeg, azt demonstrálva, hogyan reagált a köztévé arra a kérésükre, hogy hívják be a diákokat egy ötperces megszólalásra.

Az egyik szervező aztán beolvasta a diákok hat követelését:

• Megoldást a tanárhiányra!

• Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!

• Élhetőbb körülményeket az iskolákban!

• Figyelmet az oktatásra!

• A sztrájkjog azonnali visszaállítását!

• Az iskolai szegregáció azonnali felszámolását!

A demonstráción több performanszot is láthattak a résztvevők.

Először egy kockásingekből varrt molinót lógattak le az alagút tetejéről, majd Pintér Sándor arcképével ellátott játékpénzt szórtak szét, jelezve, hogy a kormány rengeteg pénzt szór el felesleges dolgokra ahelyett, hogy az oktatásra költené ezeket az összegeket.

A tüntetés végén az egyik szószóló azt mondta:

„Követeljük, hogy engedjenek be a köztévébe, hogy elmondhassuk, hogy néz ki ma Magyarországon az oktatás helyzete. Azért vagyunk itt, mert az oktatás tényleg romokban van!”

Az esemény szervezői azt is bejelentették, hogy december 9-én újabb tüntetést szerveznek a köztévé székházánál annak érdekében, hogy az egész országnak elmondhassák, milyen az oktatás helyzete most.

Az eseményeket élőben közvetítettük a Facebook-oldalunkon:

Fotósunk képei a tüntetésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.


Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"

- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.

"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.

Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.

Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.

Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.

Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.

A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jönnek a zivatarok, néhol felhőszakadás is várható, a hétvégére 20-25 fok lesz a legvalószínűbb
Az ország nagy részén lehűl a levegő, és kellemes kirándulóidő lesz a hétvégén. A hajnalok, főleg a hegyekben, frissek lesznek, néhol 10 fok alá is megy a levegő.
Időkép, Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtökre főleg a dél-délnyugati megyékre riasztást adott ki felhőszakadás, illetve zivatarok miatt a Meteorológiai Szolgálat. Ezzel szemben a A Dél-Alföldön a napi középhőmérséklet 25 fok fölé emelkedhet, ott még hőség miatt van figyelmeztetés érvényben - írta a HungaroMet.

Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer hatására többször erősen megnövekszik a felhőzet a térségben. Sokfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, jégesővel. A déli, délnyugati szél többfelé lesz élénk, de zivatarok idején erős, viharos széllökésekre is számítani kell. A legalacsonyabb hőmérséklet 20, a legmagasabb pedig 25 fok körül alakul - írja az Időkép.

Pénteken még sokfelé várható eső, zápor, zivatar, de délután nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, valamint szakadozni kezd a felhőzet. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél. A délutáni órákban 19 és 27 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, az Északi-középhegységben marad hűvösebb az idő.

Szombaton napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, említésre méltó csapadék sehol sem várható. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, északi szél. Friss lesz a hajnal, helyenként 10 fok alá csökken a hőmérséklet, majd napközben 21-26 fokot mérhetünk.

Vasárnap is napos-gomolyfelhős időre számíthatunk. A legtöbb helyen csapadék nem várható, de északon, északkeleten és a délnyugati határ mentén helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Az élénk, erős nyugati, északnyugati szélben napközben 19-27 fokra van kilátás.

Hétfőn mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor. Veszít erejéből a szél. Délutánra 20 és 26 fok közé melegszik a levegő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: