SZEMPONT
A Rovatból

Elárvult kongói és muzulmán afgán diákok is tanulnak a magyar iskolában

Ebben az iskolában az afgán kisfiú is szívesen tanul magyar néptáncot, színjátszókörbe jár, és már felsőfokon beszél magyarul.


Az elmúlt évben hat menekült gyerek kezdett tanulni a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban. Van közöttük elárvult kongói és muzulmán afgán diák is. Az iskola igazgatója szerint teljesen természetes, hogy befogadják a rászoruló gyerekeket, legyenek azok magyarok vagy menekültek, pedig nem egyszerű a tanításuk: egyszerre kell őket magyarul tanítani, leadni a tantárgyakat és megakadályozni, hogy magányosak legyenek.

Mit keres egy muzulmán diák egy katolikus iskolában, és mit szóltak a szülők a menekült osztálytársakhoz? Interjú Rubovszky Ritával, az iskola igazgatójával.

Hány menekült gyerek tanul az iskolában, és honnan származnak?

Hatan fordultak meg itt az elmúlt egy évben. Van, aki azóta elment, és van, akit áttettünk egy másik iskolába, mert úgy gondoltuk, hogy nem a mi iskolánk a legmegfelelőbb a számára. Jelen pillanatban hárman vannak, de ez feltehetően nőni fog, mert a meglévő gyermekek testvérei is bebocsátást kérnek.

Honnan jött az ötlet, hogy befogadják őket?

A Jezsuita Menekültszolgálat keresett meg minket ezzel a kéréssel. Ők azzal foglalkoznak, hogy felkarolják ezeket a családokat, többek között iskolát keresnek a gyerekeknek. Miután mi vagyunk az a katolikus iskola, amelyik a legközelebb van hozzájuk, ezért minket kerestek meg. Először gondolkodtunk rajta, mert ez egy nagy vállalás.

Miért nagy vállalás?

Azért, mert ezeknek a gyerekeknek a felvállalása nagyon sok energiát kíván az iskolától: a tanítóktól, a tanároktól, a vezetőségtől.

abc1
abc2

Rubovszky Rita - Fotók: Hajdú D. András

900 gyerek jár ide, most hatról van szó. Miben nyilvánul meg ez a plusz energia-igény?

A szerzetesrendnek, a Boldogasszony Iskolanővéreknek, amely a mi fenntartónk, benne van az alaphitvallásában, hogy esélyt ad a peremen élőknek, családoknak, akik valamilyen szinten ínséget szenvednek. Ezért az iskola számára az a helyzet, hogy bejön valaki, aki sokkal nehezebb háttérrel ül az osztályban, mint a többiek, az ismerős. Ez nem a menekültkérdéssel vált ismerőssé számunkra, korábban is az volt. Az iskola felvállal olyan gyerekeket, akik nehéz háttérrel jönnek.

Ez azonban minden egyes alkalommal nehéz. Amikor felvállalunk egy ilyen gyereket, az egy közös döntés, mert pontosan tudjuk, hogy a vele való törődés nem áll meg az iskolai óránál.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A tanárnak minden órára külön feladatokkal kell készülnie. Egy olyan diákot kell tanítania, aki nem beszél az ő anyanyelvén. A tanár szeretetén és szakmai felkészültségén múlik, hogy olyan típusú játékokat, feladatlapokat, dialógusszituációkat találjon, amely dolgoztatja a gyereket az órán. Egy olyan gyereket, akinek az a nonverbális tudása a világról, amely az osztálytársainak megvan, nincsen meg. Ez egy nehéz szakmai feladat.

abc3

Egy vagy két órát elmennek ugyan az önkéntesekkel vagy a menekültszolgálat munkatársával nyelvet tanulni, de aztán jön a történelem, a matek, a magyar, a testnevelés. A tanárnak pedig foglalkoztatni kell azt a gyereket, egy idő után osztályoznia kell, számon kell kérnie, mégpedig úgy, hogy ne kedvetlenítse el, hanem motiválja. Figyelni kell őket az udvaron, a folyosón. Ezek a gyerekek iszonyú magányosak voltak, amikor idejöttek. Olyan közeget kell teremteni, hogy integrálódni tudjanak, és ne legyenek magányosak.

Miben különböznek ezek a menekült gyerekek a magyar származású hátrányos helyzetű gyerekektől. Kivel könnyebb, kivel nehezebb?

Ezek a gyerekek olyan traumákat hordoznak, amelyek kijönnek az iskolai keretek között. Szeretetigényesek és nagyon nehéz nekik egy teljesen új helyzetben megtalálni magukat. De egy olyan magyar gyerek, aki most veszítette el az édesanyját vagy a testvérét hosszas szenvedés után – van ilyen tanulónk -, vagy egy olyan gyerek, akinek a szülei nem itt élnek, vagy akiről tudjuk, hogy súlyos bántalmazáson ment keresztül, ezek a gyerekek nem igényelnek kevesebb szeretet, vagy más szeretet mint a menekült gyerekek. Sőt, van olyan menekült gyerekünk, aki nagyon jó családból jön, ő sokkal kevésbé él szeretetdeficites életet – még akkor is, ha három országon ment keresztül -, mint esetleg az a magyar gyerek, aki mellette ül a padban. Ez egy komplex kérdés.

Mit kínál nekik az iskola?

Szorosan együtt dolgozunk a Jezsuita Menekültszolgálattal, ketten vállaltuk fel őket. Ők tanítják őket magyarul, a menekültszolgálat szociális munkásai pedig rendszeresen tartják a kapcsolatot a családokkal, nap mint nap részt vesznek a családok életében.

abc4

Magyartanulás az iskolában

Az iskola mind közösségileg, mind módszertanilag integrálja őket. Idejöttek magyartudás nélkül, különböző kulturális háttérrel. Van olyan afgán kisfiú, aki muzulmán, az európaihoz nem hasonlítható háttérrel jött ide, és most itt ül a hatodik osztályban, gyakorlatilag felsőfokon beszél magyarul, okos és motivált is.

Egy év után belesimult a környezetébe, színjátszórkörbe jár, magyar néptáncot táncol, és a társai is úgy fogadják, mint ahogy egy másik magyar gyereket.

Jellemzően egy éve érkeztek Magyarországra?

Több mint egy éve érkeztek Magyarországra, ezek mind hányatott sorsú családok, akik valamilyen módon felvették a kapcsolatot a Jezsuita Menekültszolgálattal. Van egy család, ahol a szülőknek nem volt munkája, nem volt lakásuk, egy szál semmiben álltak kint az utcán. Most reggeltől estig dolgoznak, szabók mindketten. A kisebbik gyerekük óvodába jár, a nagyobbiknak most kerestünk új iskolát, nálunk ugyanis csak hatodikig koedukált az általános iskola. Szóval most keresünk egy iskolát neki, ahol felveszik és tovább folytatják vele a munkát. Ez nem lesz könnyű.

Miért?

Mert rengeteg háttértudása hiányzik, ezt az új iskolának fel kell vállalnia, és pótolnia kell. De a gyerek olyan, mint egy szivacs, szóval azért ez a kisfiú jó eséllyel az érettségi után egyetemre fog menni.

Ha lány, akkor maradhat gimnáziumban. Azt is látjuk, hogy van olyan család, például a kongóiak, ahol sok gyerek van, tehát igazából nem is gyereket, hanem családokat vállalunk fel, annak minden nehézségével együtt. Segítünk bölcsödét keresni, óvodába rakni a gyerekeket.

Mennyire kellett az iskolásokat és a szülőket felkészíteni, érzékenyíteni arra, hogy itt most menekült gyerekek is tanulni fognak?

Egy katolikus iskolában, ha komolyan veszi magát, akkor az érzékenyítés az az evangélium. A nagyon kemény keresztényüldözésből jött kongói család úgy jött ide, hogy egy húsz négyzetméteres földszinti lakásban éltek, aminek nem volt padlója, minden ablaka nyitott volt, egy csapból folydogált a víz, nem lehetett lehúzni a WC-t, és ott éltek kilencen. A gyerekek összetolt székeken aludtak az orvosi rendelő előtt, mert éjjel nem tudtak aludni. Hihetetlen körülmények között éltek. Mi egyáltalán nem gondolkodtunk azon, hogy ezt a családot befogadjuk-e vagy sem, olyan természetes volt. Hihetetlenül szépen befogadták őket a szülők, ellátták őket ruhával, mindenki rögtön segített. Úgy gondoltuk, egy európai katolikus iskolának feladata azokon a testvéreken segíteni, akiket a hitük miatt üldöznek.

Adományokat hoztak nekik?

Berendezték a lakásukat, miután a menekültszolgálat szerzett nekik egyet. Volt olyan szülő, amelyik megvett egy komplett IKEA-lakásbútort, hat ággyal, matraccal, párnával, lepedővel. Aztán felvitték és összeszerelték.

Mindezt csak úgy maguktól?

Írtam a szülőknek egy körlevelet, amiben részletesen leírtam a család történetét, és azt, hogy miért fogadtuk be őket. A több száz címzett család közül semmilyen negatív reakciót nem kaptam, ellenben sok élelmiszert és ruhát hoztak.

A gyerekek között is zökkenőmentes volt a kommunikáció?

Volt, hogy felháborodtak a gyerekek és néhány szülő, mert például azt mondta az egyik kisfiú egy kislánynak, hogy szexi bébi, és hát voltak tíz évesek. De a kisfiú ugye angolt tanult Kongóban, neki ez volt a kedvesség, az ő szókincsében ez egyszerűen azt jelentette, hogy közeledni akarok hozzád, mert kedves vagy. A kislány számára viszont azt jelenthette, hogy most fog leteperni. Ez egy cuki történet, de jól mintázza, hogy ha valaki idegen egy közösségben, akkor csomó olyan gesztusa lesz, ami a másik számára érthetetlen.

De ezt meg lehetett oldani?

Persze, hiszen akkor figyeljetek, most mondom el nektek, milyen érdekes, hogy angolul a szexit nem csak arra mondjuk, ha valaki vonzó, hanem egy jól megírt dolgozatra is lehet mondani, mert arra is jó a kifejezés. És akkor el van intézve. Azt is láttuk többször, hogy bizonyos érintések mást jelentenek a menekült gyerekeknek, mint nekünk. Ők agressziónak fogtak fel egy csomó olyan érintést, amely a magyar gyerekek részéről kedves volt, és ezért begurultak, mert úgy érezték, hogy zavarják az intim szférájukat. Rengeteg ilyen kulturális különbség van, amit folyamatosan magyarázni kell.

abc5

Ezeken a helyzeteken egyszerűen túl lehet lendülni?

Igen, de fontos, hogy itt kevesen vannak a menekült gyerekek, és nagyon befogadó a környezet. Az is fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek a családjai nagyon együttműködőek. Sose történt olyan, hogy számonkértek volna valamit az iskolán, a gyerekek minden nap bejárnak.

Említett egy afgán tanulót, nála a vallás mennyire meghatározó? Ez mégiscsak egy keresztény iskola.

Igen, ő például muszlim. Nem volt ebből probléma. Mi elfogadtuk, hogy ő más ételt rendel, satöbbi. Ez a család azonban tökéletesen elfogadja, hogy a gyermeke katolikus iskolába jár, katolikus szentmisén vesz részt. A kongóiak meg keresztények, ráadásul nagyon vallásos család. Ők nekünk mégiscsak a tanúságtevői annak a keresztényüldözésnek, amely a világban zajlik. Ez pedig az itteni szülők számára is nagyon fontos volt. Elolvasták a levelemet, majd nagyon sokan azt mondták, hogy úristen, én itt élek jó körülmények között, a gyerekem mellett meg ott van egy olyan gyerek, aki látta, hogy a saját apját hogyan végzik ki a nappaliban. Ez egy nagyon kemény lecke az itteni közösségnek.

Mindegyik gyerek jól tud teljesíteni az iskolában?

Nem, a kongói családból az egyik fiú láthatóan nem bírta az iskolát. Nála meg kellett néznünk, hogy mi lehet az, ami a gyereket át tudja segíteni a traumákon, amiket átélt.

Miért nem bírta?

Nem volt motivált, nem bírta, hogy ül reggeltől estig olyan órákon, amelyeket nem ért. Ráadásul ő az a gyerek a családban, akinek az édesapa valójában nem az édesapja, az édesanyja meg nem az édesanyja, hanem a nagynénje, úgy vették őt magukhoz.

Ez a gyerek mindenét elveszítette, a hazáját, az apját, az anyját, a nyelvét, mindenét.

Ő olyan pszichés kifáradással érkezett meg hozzánk, és kezdte el a tanulást, amit nem bírt. Hol agresszív volt, hol meg állandóan sírt.

Végül azt találtuk ki, hogy a sport lehet a kitörési pont, ahol nem kell akkora intellektuális teljesítményt nyújtania. Egy sportiskola átvállalta, a Fradi meg leigazolta, így most az egyesületben játszik. Ez végül jó döntésnek bizonyult, a gyerek reggeltől estig sportol, csapatba került. Ez szép történet, de nagyon nehéz volt az a fél év, amíg ezt megszültük. A másik két gyerek viszont egészen szépen beszél magyarul és ötösöket hoznak.

Menekült hátterű gyerekeknek mennyire nehéz iskolát találni?

Az az iskola, amelyet mi felhívtunk, az rögtön felvállalta. Nincs tapasztalatom arról, milyen az, amikor nem vállaljak fel őket.

Mi a helyzet azokkal a magyar gyerekekkel, akik itt tanulnak? Ők mennyit értenek a menekültválságból?

Szerintem Magyarországon mindenki érdeklődik a menekültválság után, aki elmúlt 8 éves, hiszen erről szól a közbeszéd, ezt látják maguk körül. Mi nem gondoljuk azt, hogy nekünk erről állást kéne foglalnunk, és azt sem gondoljuk, hogy egzotikumot kellene csinálni ezekből a gyerekekből az iskolában, vagy magyaráznunk kéne a helyzetüket. Hiszen nem tudjuk. Minden gyerek, aki ide belép, az egy saját univerzum, ha menekült, ha nem. Annyit tudunk a hátterükről, amennyit ők elmondanak nekünk.

abc6

Szerintem az, hogy egy iskola befogad egy menekült gyereket, vagy egy szegény sorsú gyereket, az nem lehet termék. Ez nem lehet sem jótékonysági, sem pedagógiai termék. Mi nagyon határozottan visszautasítottuk azt, hogy nálunk ez egy program legyen. Pedig volt erre nézve megkeresés, egy német alapítvány még pénzt is ajánlott volna, ha mi ebből csinálunk egy programot, de nem gondolom, hogy ezt kéne csinálnunk.

Ennek pont annyira magától értetődőnek kell lennie, mint amennyire magától értetődő az, hogy ha egy vidéki házaspár ír nekem egy levelet, hogy nehéz családi helyzetben van a gyereke, de tehetséges, és ide szeretnék adni kollégiumba, akkor én találkozom velük.

Erre a munkára van bármi hatása annak, ami most az országban a menekültválsággal kapcsolatban megy?

Csak azt tapasztaltuk, hogy a szülők, kollégák érthető, normális félelmekkel, és nagy jószívűséggel élnek, állnak hozzá ezekhez a gyerekekhez. Jó érzés, hogy a mi szakmai, emberi munkánk kapcsolódik ahhoz a segítő szeretethez, amely jellemzi a katolikus és más keresztény egyházakat, a Karitászt, a Szent Egyed közösséget, az iraki menekülteket befogadó Szent Adalbert Központot, az üldözött keresztényeket segítő kormányzati, illetve magyar európai uniós képviseleti munkát, és jó érzés az is, mennyi segítséget kapunk a helyi és környékbeli plébániáktól, az Esztergomi Főegyházmegyétől.

Fognak jönni még menekült hátterű gyerekek az iskolába?

Van most egy kameruni család is, ők is keresztények, és az egyház küldené őket ide. Azt el tudom képzelni, hogy ők ide fognak járni, de programot nem akarunk ebből. Teljes természetességgel, ha holnapután jelentkezni fog ide akár egy menekült vagy egy magyar család, akik nem tudnak mit enni vagy üldözték őket, akkor ugyanígy meg fogjuk azt fontolni, hogy mit tudunk nekik adni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET: