hirdetés

HÍREK

Egyre zavarosabb a kínai vakcina engedélyeztetése körüli információáradat

Az egyik nyilatkozat alapján már egy hónapja jóváhagyták, egy másik szerint még várnak rá.
Fotó: MTI/Balázs Attila - szmo.hu
2021. február 23.

hirdetés

Egymásnak némiképp ellentmondó információk érkeztek a kínai Sinopharm vakcina engedélyeztetéséről, ráadásul mind az operatív törzstől vagy magától Müller Cecíliától - írja a Népszava.

Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján a tiszti főorvos azt mondta a kínai vakcináról:

„Ha a gyógyszerészeti intézet is jóváhagyja az emberi alkalmazását, akkor elkezdhető vele az oltásoknak a beadása.”

Ezt követően szombaton anélkül jelentették be a vakcina alkalmazását, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) jóváhagyása bárhol megjelent volna. A lap ezzel kapcsolatban kereste az operatív törzset, kérdésük arra vonatkozott, megkapta-e a vakcina azt a jóváhagyást, amelyről a tiszti főorvos pénteken beszélt. A válasz azonban nem segített tisztázni a helyzetet:

„Az országos tisztifőorvos pénteki sajtótájékoztatóján arra utalt, hogy az OGYÉI hamarosan közzéteszi a vakcina alkalmazási előiratát. Ez aznap meg is történt" - állították, holott a pénteki sajtótájékoztató felvétele ezt nem támasztja alá, Müller nem beszélt az alkalmazási előiratról.

hirdetés

Hogy a jóváhagyás kérdése tovább bonyolódjon közrejátszik az is, hogy az operatív törzs közölte:

„a kínai Sinopharm január 29-én kapta meg a gyógyszerészeti hatóság engedélyét.”

Ez alapján már lassan egy hónapja megkaphatta az engedélyt a vakcina, Müller Cecília viszont ennek ellenére pénteken arról beszélt, hogy még várják az OGYÉI jóváhagyását.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Orvosi Kamara: komoly baj van a kórházakban, nem megfelelően alkalmazzák a jogszabályokat

Kincses Gyula szerint a legtöbb orvos alá fogja írni a szerződést, többen is, mint amiről hallunk. Vidéken kevésbé van más választásuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Kincses Gyula szerint a jogszabályalkotásban sikerült eredményeket elérnie a Magyar Orvosi Kamarának, az Országos Kórházi Főigazgatósággal aktív partneri kapcsolat alakult ki. Ugyanakkor úgy látja: hiába tűrhetőek a jogszabályok, ha nem megfelelően alkalmazzák őket az intézményekben - hangzott el az ATV-ben.

A kamara elnöke az Egyenes beszéd című műsorban azt mondta: úgy tűnik, az új szerződések esetében a végpontokon, vagyis az intézményekben van komoly baj.

Szerinte eredményes csatát folytattak a feltételekért, a törvényben megfelelő garanciák voltak - például sikerült elérni, hogy a külföldön töltött időt is beszámítsák. De hiába elfogadhatóak a jogszabályok, ha az intézmények nem alkalmazzák őket megfelelően.

A MOK elnöke azt mondta, hogy érkeznek jelzések fenyegetésekkel kapcsolatban, ezt kikérték maguknak, és jelezték a főigazgatóság felé. Volt, akit azzal zsaroltak meg, ha nem írja alá az új szerződést, nemcsak elveszíti az állását, de máshol sem tud majd elhelyezkedni. Kincses szerint ezt nem lehet megtenni jogilag sem, orvosra és nővérre ráadásul nagy szükség van, hiszen itt a harmadik hullám.

Kincses szerint a legtöbb orvos alá fogja írni a szerződést, többen is, mint amiről hallunk.

hirdetés
Az ügyeleti pótdíj problémájával a MOK a főigazgatóhoz fordult. Annyit sikerült elérniük, hogy péntek helyett hétfőig kell aláírni a dokumentumot.

Rnai Egon megkérdezte, lesz-e még orvos hétfőn, erre az elnök úgy válaszolt: az országos helyzetet tekintve inkább lesz, viszont a vidéki kollégáknak más a helyzete, ezt látni kell. Vidéken ugyanis nem mindenhol van alternatíva, nem tudnak elmenni magánellátásba dolgozni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Népszava: 717 ezer ember hiányzik az oltási listáról

Az oltási sorrend összeállításakor a kormány összesen 7 millió 343 ezer 894 embert sorolt be valamilyen kategóriába. A KSH adatai szerint azonban több mint 8 millió felnőtt él Magyarországon.
Címkép:Pixabay - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

A jelek szerint 717 ezer 18 év feletti magyar állampolgár nem szerepel az oltási listán – írja a Népszava.

A lap úgy számol, hogy az oltási sorrend összeállításakor összesen 7 millió 343 ezer 894 embert sorolt be valamilyen kategóriába a kormány.

Ez abból a kiszivárgott dokumentumból derült ki, amelyről mi is írtunk február elején.

Csakhogy a KSH adatai szerint a 18 év feletti magyar lakosság száma 2020 év elején 8 millió 60 ezer volt, ez a szám év végéig mindösszesen 38,5 ezerrel csökkent – hívta fel a lap figyelmét az eltérő adatokra Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke.

Arra azonban sem Katona Tamás, sem Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter nem adott elfogadható magyarázatot, hogy mi magyarázza a 717 ezres eltérést.

De a kiszivárgott dokumentum számait sem cáfolta még meg senki a kormány részéről. Szó lehet pontatlanságról, de a Koronavírus Sajtóközpont válaszában nem tagadott és magyarázkodott, hanem azt írta: "a baloldal vakcinaellenes kampánya rendkívül felelőtlen."

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Operatív Törzs: megkezdődött az utazási szabályok szigorításának előkészítése

A rendőrök két kocsmát is bezárattak, és két házibulit is felszámoltak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés
Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére megkezdődött az utazási szabályok, határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítése,
tekintettel az egész Európát érintő koronavírus-járvány harmadik hullámára - jelentette be a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert közlése szerint szabálysértés miatt csütörtökön két vendéglátóhelyet zártak be:

egy XIX. kerületi sörözőben három ember, a Bács-Kiskun megyei Zsanán egy büfében két ember tartózkodott.

Az alezredes beszámolt arról is, hogy

a főváros VII. kerületében két lakásban is házibulit tartottak 55 külföldi és egy magyar állampolgár részvételével.
A szervezőkkel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, a résztvevőket feljelentették, illetve megbírságolták.

Kiss Róbert közölte:

február 28-ára egy magánszemély egy közösségi oldalon gyülekezésre hívja fel a lakosságot.
Hangsúlyozta, hogy rendezvényt, gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. A résztvevők a csoportosulással saját és mások egészségét veszélyeztethetik.

Jelenleg 35 303-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3195-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Meghalt volt kollégánk, Vultur Csaba

46 éves volt. A Szeretlek Magyarország előtt dolgozott például a Magyar Narancsnál is, és a nevéhez fűződik a holtankoljak.hu oldal.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Vultur Csaba 2017-től 2019-ig volt a Szeretlek Magyarország munkatársa, ezt megelőzően dolgozott a Magyar Narancsnál, illetve ő alapította meg a holtankoljak.hu nevű üzemanyagár-összehasonlító portált is.

2017 tavaszán nagyobb hírverést kapott, amikor lelkiismereti okokra hivatkozva felmondott a Ripostnál.

"Egy ideig van az, hogy jól fizetnek. Aztán van az, hogy nekem nem kell foglalkoznom politikával. Aztán van az, hogy azt nem én írtam. Aztán az, hogy én írtam, de átírták. Aztán az, hogy valamiből el kell tartani a családot. És persze az, hogy nincs más választásom. Mostantól ezek már nincsenek"

– indokolta akkori döntését.

Haláláról párja adott hírt a Facebookon.

Szerkesztőségünk nevében őszinte részvétünk hozzátartozóinak!

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: