BUDAPEST
A Rovatból

Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé

A reggeli csúcsidőszakban hosszabb menetidővel számoljatok, ha ezen a környéken közlekedtek.


Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé a Határ úti felüljárótól a Kőbánya-Kispesti felhajtóig, ugyanis elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a Ferihegyi repülőtérre vezető út a városközpont felé csak Kőbánya-Kispestig járható, a centrum irányú forgalmat a Köki lehajtónál leterelik az útról, és a Lehel utca-Vak Bottyán utca útvonalon érhető el az Üllői út.

A Vak Bottyán utca-Lehel utca, a Vak Bottyán utca-Kőér utca és a Kőér utca-Üllői út jelzőlámpás csomópontokban a terelt útvonal számára a zöld jelzést meghosszabbították, hogy a gépjárműforgalom minél zökkenőmentesebben haladhasson át a kereszteződéseken.

A Kőér utca-Üllői út csomópontban a városközpont felé két jobbra kanyarodó sávot alakítottak ki a minél zavartalanabb áthaladás érdekében.

A BKK felhívta a figyelmet, hogy az előbbi intézkedések ellenére

a reggeli csúcsidőszakban hosszabb menetidővel számoljanak a térségben közlekedők.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Induljon stílusosan az év: 5 különleges budapesti helyszín évindító rendezvényekhez
Egy jól eltalált évindító esemény nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt az egész évre. Mutatjuk azokat a budapesti helyszíneket, ahol az új kezdetek igazán jó környezetbe kerülnek.


Az év eleje mindig a tervezés és az újratervezés időszaka. Ilyenkor születnek meg az új együttműködések, újra fókuszba kerülnek a régi és új találkozások, és azok a beszélgetések, amelyek lendületet adhatnak az előttünk álló hónapoknak. Egy jól eltalált évindító alkalom nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt – olyat, ami hosszú távon hatással van a közös munkára és az együtt töltött idő minőségére.

Legyen szó évindító céges rendezvényről, stratégiai megbeszélésről, ünnepi vacsoráról vagy akár családi eseményről, a helyszínválasztás kulcskérdés. Összegyűjtöttünk néhány budapesti helyszínt, ahol az év eleji események nemcsak jól szervezettek, hanem valóban emlékezetesek is.

Ebben a válogatásban bemutatjuk a Budai Várban található Főőrség Étterem és Kávéházat és a Budavári Lovardát, a belvárosi borospince-hangulatot kínáló Domus Vinorumot, a Városliget mellett megbúvó, romantikus Bagolyvárat, a Duna-part patinás eleganciáját képviselő Akadémia Klub Rendezvényhelyszínt, valamint a város ikonikus panorámáját felvonultató Spoon The Boatot.

Főőrség Étterem és Kávéház & Budavári Lovarda

A Budai Várnak különleges ritmusa van: ahogy megérkezik ide az ember, a város zaja tompul, a gondolatok letisztulnak, és az év első fontos beszélgetései azonnal nagyobb súlyt kapnak. Nem véletlen, hogy az évindító rendezvényekhez sokan keresik ezt a történelmi környezetet. A Budai Várban található Főőrség Étterem és Kávéház és a Budavári Lovarda különböző léptékű eseményekhez kínálnak megoldást, mégis ugyanazt az elegáns, presztízst sugárzó hangulatot képviselik.

Főőrség Étterem és Kávéház

Az egykor a királyi testőrség otthonául szolgáló épület ma klasszikus, mégis barátságos étteremként és kávéházként működik. A falakon régi képek és történelmi emlékek idézik meg a múlt századok világát, miközben a belső terek a békebeli kávéházak hangulatát hozzák vissza – modern technikai megoldásokkal kiegészítve. Ez az a hely, ahol a múlt eleganciája és a jelen kényelme természetesen simul össze.

A Főőrség kifejezetten jól működik kis- és közepes létszámú évindító rendezvényekhez, vezetői meetingekhez, workshopokhoz és partnereseményekhez.

A különböző rendezvényterek lehetővé teszik, hogy minden csapat megtalálja a hozzá leginkább illő környezetet.

A Miklós terem intimebb hangulatú, elegáns tér, amely legfeljebb 30 főig ideális vezetői évindító megbeszélésekhez és fókuszált workshopokhoz. A Lipót terem már reprezentatívabb léptékben gondolkodik: akár 80 fős vállalati évindítók, prezentációk és ünnepélyesebb események számára is kifinomult környezetet biztosít. A panorámás kávéházi rendezvénytér pedig 100 főig kínál inspiráló helyszínt nagyobb évindító alkalmakhoz, networking eseményekhez vagy akár vacsorával egybekötött estékhez.

A professzionális szervezés, a magas színvonalú gasztronómia és a budai panoráma együtt gondoskodnak arról, hogy az év első eseménye valóban gördülékenyen és emlékezetesen induljon.

Budavári Lovarda

Amikor az évindító rendezvény már nagyobb teret kíván, és a szervezés is igazán nagyszabású, a Budavári Lovarda kínál ideális keretet. Az újjáépült Magyar Királyi Lovarda a Budavári Palota egyik legimpozánsabb épülete, amelyet a szintén megújult Csikós udvar ölel körül - utóbbi ráadásul önálló szabadtéri rendezvényhelyszínként is kiválóan működik.

Az épületbe lépve egy grandiózus, elegáns lovaglócsarnok tárul fel, amely

640 négyzetméteres alapterületével és közel 15 méteres belmagasságával kivételes teret biztosít több száz fős vállalati évindítókhoz, konferenciákhoz, gálákhoz, kiállításokhoz vagy akár bálokhoz és esküvőkhöz.

Az emeleten található elnöki páholyból páratlan kilátás nyílik a csarnokra, emellett helyet kapott a zenekari páholy és a szükséges kiszolgáló helyiségek is.

A vendégek kényelmét az alagsorban kialakított, 300 fő befogadására alkalmas ruhatár, valamint a Budavári Palota alatt működő Várgarázs biztosítja, amely közvetlen összeköttetésben áll a Csikós udvarral, így a megközelítés és a parkolás is zökkenőmentes.

Legyen szó szűk körű vezetői egyeztetésről vagy nagyszabású vállalati évnyitóról, a Főőrség Étterem és Kávéház, valamint a Budavári Lovarda biztos alapot nyújt az év tudatos és sikeres indításához – történelmi környezetben, a Budai Vár szívében.

Domus Vinorum

A belváros szívében, a Szent István Bazilika közvetlen közelében található Domus Vinorum már az érkezés pillanatában kiszakít a városi rohanásból. A több mint 150 éves épület hangulatos borospincéje olyan világot rejt, ahol az idő egy kicsit lelassul, a beszélgetések természetesebbé válnak, és az év eleji találkozások valódi tartalommal telnek meg.

A Domus Vinorum egyik legnagyobb erőssége az autentikus borospince-hangulat, amely egyszerre idézi meg a vidéki nyugalmat és a klasszikus magyar borkultúrát. Mindezt ráadásul kifejezetten praktikus belvárosi elhelyezkedés egészíti ki, így a helyszín ideális választás céges eseményekhez, évindító rendezvényekhez vagy üzleti találkozókhoz is.

Az itt zajló programok jóval túlmutatnak egy hagyományos vendéglátási élményen.

A vezetett borkóstolók, a magyar borvidékeket bemutató borvacsorák és az interaktív, bortematikus csapatépítő programok aktívan bevonják a résztvevőket, így az esemény valódi közösségi élménnyé válik.

Az évindító időszakban különösen jól működnek ezek a formátumok, hiszen egyszerre informálisak és értékteremtők: teret adnak a kapcsolódásnak, miközben strukturált keretet biztosítanak a közös gondolkodáshoz.

A Domus Vinorum elsősorban 10 fős létszámtól fogad céges és privát csoportokat, rugalmas programstruktúrával és személyre szabható tartalommal. Így egyaránt jól illeszkedik kisebb csapatépítésekhez, partnereseményekhez vagy akár több tucat fős évindító rendezvényekhez is. Itt az év eleje nem feszengős, hanem oldott és barátságos – mégis tartalmas és emlékezetes.

Új kezdetek romantikus köntösben: Bagolyvár

A Városliget szélén, zöldövezeti környezetben álló Bagolyvár különleges atmoszférát kínál az év eleji eseményekhez: vintage eleganciát, a Gundel több mint 130 éves vendéglátó tapasztalatával egy helyen.

Bár elsősorban esküvői helyszínként vált ismertté, egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak itt a feminin hangulatú céges események, privát ünnepségek és kreatív workshopok is.

Hétköznapokon gyakran ad otthont önismereti programoknak, női vállalkozói találkozóknak és inspiráló közösségi eseményeknek, ahol a meghitt környezet és a természet közelsége valóban segíti a feltöltődést és az elmélyülést.

Esküvői helyszínként azok számára lehet ideális választás, akik nem szeretnének hosszadalmas szervezést, fontos számukra a minőség és a kiszámíthatóság, valamint egy már jól működő esküvői koncepciót keresnek. Az összeszokott szervezőcsapat és a bevált szolgáltatói kör lehetővé teszi, hogy akár két héten belül megvalósuljon az esküvő.

A gasztronómiai élményről a Gundel Catering gondoskodik, Wolf András corporate séf szakmai felügyeletével. A hagyományos lakodalmas ízek és a modern fogások harmonikusan egészítik ki egymást, a welcome csomag és a korlátlan italfogyasztás pedig már az érkezés pillanatától ünnepi hangulatot teremt. A Bagolyvár egyik nagy előnye, hogy nincs hangkorlátozás, így a mulatság nem ér véget éjfélkor, a könnyű megközelíthetőség és a kényelmes parkolás pedig a vendégek számára is gördülékeny érkezést biztosít.

A Bagolyvár ma már több mint esküvői helyszín: egyre népszerűbb évindító céges rendezvények, születésnapok, évfordulók és inspiráló közösségi események helyszíneként is.

Akadémia Klub Rendezvényhelyszín

A Duna-parton álló, frissen felújított Magyar Tudományos Akadémia székháza Budapest egyik legpatinásabb rendezvényhelyszínének ad otthont. Az Akadémia Klub Rendezvényhelyszín klasszicista terei időtlen eleganciát sugároznak, miközben a modern technikai felszereltség minden professzionális igényt kiszolgál - ideális környezetet teremtve évindító rendezvényekhez, konferenciákhoz, díjátadókhoz, díszétkezésekhez és protokolláris eseményekhez.

A helyszín különleges jelentőségét tovább erősíti az Akadémia alapításának bicentenáriumi éve, amely a magyar tudomány és kultúra kétszáz éves hagyományát emeli be az itt megrendezett eseményekbe.

A kulturális örökség nemcsak háttérként van jelen: igény szerint tárlatvezetés a székházban vagy képtár-látogatás is kiegészítheti a programot, ahol eredeti kéziratok, történelmi dokumentumok és nemzeti nagyjaink portréi idézik meg a múltat.

A reprezentatív környezethez kiemelkedő gasztronómiai élmény társul. Az Akadémia Klub konyhája szezonális alapanyagokra épít, a klasszikus elegancia és a modern szemlélet egyensúlyában. A tradicionális magyar ízek tisztelete és a nemzetközi trendek frissessége egyszerre jelenik meg a menükben, gondosan válogatott alapanyagokkal és kifinomult konyhatechnológiával.

A rendezvények megvalósítását felkészült, figyelmes és vendégközpontú csapat támogatja, amely a szervezéstől az utolsó részletig biztosítja a gördülékeny lebonyolítást. Az Akadémia Klub célja, hogy minden esemény elegáns, tartalmas és maradandó élménnyé váljon - legyen szó vállalati évindítóról, exkluzív díszvacsoráról vagy nemzetközi konferenciáról.

Spoon The Boat

A Spoon The Boat a Lánchíd lábánál, a Duna közepén ad különleges keretet évindító rendezvényekhez, a Budai Vár látványával és Budapest fényeivel körülvéve. A hajó egyszerre gasztronómiai élménytér és rendezvényhelyszín, ahol a város látványa magától értetődően válik az esemény részévé.

A Spoon fedélzetén könnyű megtalálni az egyensúlyt az elegancia és a közvetlenség között. A terek éppúgy működnek egy meghittebb céges ünnepléshez, mint egy nagyobb létszámú rendezvényhez, miközben végig megmarad az a laza, mégis igényes hangulat, ami miatt a hely igazán szerethető. Az év elején ráadásul tudatosan az évindító események kerülnek előtérbe: ilyenkor nemcsak a környezet, hanem az egész programfelépítés az új kezdetekre van hangolva. Ezt a gondolkodásmódot fogja össze a Work & Play koncepció, amely egy kicsit másképp közelít a rendezvényekhez.

A nap első felében minden adott a fókuszált tervezéshez: panorámás terek, professzionális workshop- és meetingkörnyezet, teljes technikai háttér és dedikált szervezői támogatás segíti a közös gondolkodást. Ideális keret stratégiai egyeztetésekhez, kick-offokra vagy vezetői meetingekhez.

Ahogy halad előre a nap, a hangsúly fokozatosan áttevődik a kötetlenebb „play” elemekre. Közösségi játékok, interaktív csapatélmények és rugalmas programblokkok segítik a kapcsolódást és az év eleji lendület megerősítését.

A menük, az időzítés és a programok minden esetben az adott csapat céljaihoz igazíthatók, így a Spoon Work & Play tökéletes választás évindító kick-offokra, stratégiai workshopokra vagy csapatépítéssel egybekötött vezetői eseményekre.

A Spoon The Boat azoknak szól, akik az évindítást nem szeretnék elválasztani az élménytől: itt a fókuszált munka és a közös játék természetesen találkozik, mindez Budapest egyik leglátványosabb helyszínén.

Akár stratégiai tervezésről, közösségépítésről vagy ünneplésről van szó, az év eleji alkalmak hosszú távon is meghatározzák az együtt töltött idő hangulatát. A megfelelő helyszín pedig nemcsak keretet ad ezekhez a pillanatokhoz, hanem hozzá is tesz – inspirációval, élménnyel és emlékezetes atmoszférával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
17 hely, ahol szívesen randiztok télen Budapesten
Belvárosi szórakozóhelyen kérdeztünk végig több korosztályt is, hova mennének el a párjukkal, a friss ismeretséggel vagy vakrandira.


A téli randizásnak megvannak a maga kihívásai: hamar sötétedik, a fagyban senkinek nincs kedve órákig andalogni, a sok réteg ruha alatt pedig néha úgy érezzük magunkat, mint egy Michelin-baba.

De Budapest télen is varázslatos, még akkor is, ha napokig rád telepszik az ólmos, szürke égbolt. Csak tudnod kell hová menj randizni.

Olyan helyeket válogattunk össze, ahol nem dermesztő a hangulat, és ahol a beszélgetés is könnyebben indul be.

1. Artmozi-duó: Uránia és Puskin

Az Uránia lenyűgöző belső terei már önmagukban megadják az este alaphangját. A Puskin pedig az a hamisítatlan, beülős művészmozi, ahol a film után szinte kötelező meginni egy kávét vagy egy bort a büfében, és átbeszélni a látottakat. Első randira tökéletes: ha az elején még döcögne a szó, a film ad egy biztos közös pontot.

Az Uránia mozi emeleti kávézója szépségében vetekszik a régi, budapesti irodalmi kávéházakéval

2. Csikós udvar a Várban

A Várnegyed kis ékszerdoboza. A Lovarda épülete, a helyreállított Stöckl-lépcső és az udvarról a Tabánra nyíló panoráma megéri a gyaloglást, és hogy kicsit kimerészkedjetek a hidegbe. Nem kell nagy túrára készülni, pont annyi séta, amennyi után jól esik behúzódni valahol a közelben egy teára, kávéra vagy egy pohár borra.

A Csikós-udvar a Várban nagyszerű randihely télen is

3. Tóth Árpád sétány

Az esztétikus épített környezet látványa és a kilátás a Krisztinavárosra, illetve a budai hegyekre tényleg romantikus. Folyamatos beszédtémát ad és remek fotókat készíthettek séta közben. Ráadásul annyi nevezetesség akad ezen az egy útvonalon is a Budai Várban, hogy felér egy klasszikus városi sétával.

A Tóth Árpád sétányon annyi nevezetesség akad, hogy felér egy klasszikus városi sétával.

4. Altair Teaház (a volt Sirius)

A klasszikus „kuckózós” hely a belvárosban. Cipő le, irány a galéria vagy a párnákkal teli sarkok! A félhomály és az egzotikus teák illata azonnal feloldja a feszültséget. Itt órákig lehet beszélgetni anélkül, hogy észrevennétek az idő múlását.

5. Városliget

Nem kell feltétlenül körbegyalogolni az egész parkot. Pont elég egy nagyobb kör a Vajdahunyad vára körül. Vagy egy kis korcsolyázás kettesben a jégpályán. Megkereshetitek a titokzatos városligeti sírt. Felszállhatok a Liget fölé hőlégballonnal. Vagy felmászhattok a Néprajzi Múzeum tetejére. Ha pedig átfagytatok, több kávézót is találtok a környéken.

6. Margitszigeti kolostorromok

Ilyenkor a szigetnek van egy különleges, kicsit melankolikus hangulata. A romok között sétálni sokkal intimebb élmény, mint a nyüzsgő belvárosban. Ha közben a domonkos-rendi kolostor és Szent Margit történetével is megismerkedtek, emlékezetes program lesz számotokra. Tipp: vigyetek magatokkal termoszban forró teát vagy a séta után keressetek teázásra-kávézásra alkalmas helyet a Pozsonyi úton.

A margitszigeti Domonkos-rendi kolostor romjai történelmet és régészetet kedvelőknek tuti randihely

7. Csepeli Jégpark

Ha valami aktívabbra vágytok, a csepeli jégpálya a különleges folyosóival sokkal hangulatosabb, mint egy sima körpálya. Nem baj, ha nem vagytok profik – sőt, a botladozás és az egymásba kapaszkodás remek jégtörő (szó szerint is).

8. FSZEK Wenckheim-palota (Központi Könyvtár)

Nem egy unalmas könyvtár, hanem egy főúri palota a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár. A fa borítású olvasótermekben olyan a hangulat, mintha a Harry Potter díszletei közé csöppentetek volna. Suttogva beszélgetni a patinás falak között? Kifejezetten izgalmas randiprogram.

9. Termálfürdőzés: Rudas vagy Veli Bej

A budapesti tél legjobb ellenszere a forró víz. Hiszen Budapest fürdőváros! A Rudas tetőmedencéjéből nézni a kivilágított várost a gőzben úszva felejthetetlen élmény. Ha valami intimebbre és csendesebbre vágytok, a Veli Bej török hangulata a befutó.

10. Light Art Museum (LAM)

Ha valami vizuálisan is izgalmasat kerestek, a LAM tökéletes. Olyan különleges fényinstallációkat mutatnak be egy-egy téma köré szerveződve, amelyekkel több érzékszervetekre hatnak, amelyekkel kiszakadhattok és szinte egy másik dimenzióba kerülhettek, és amelyek néhány perc megállásra és gondolkodásra, figyelemre ösztönöznek.

Light Art Museum: különleges randihelyszín azoknak, akik gondolkodásra késztető, izgalmas, több érzékszervre ható élményre vágynak

11. Board Game Café

A társasjátékozás remekül megmutatja a másik karakterét: mennyire versengő, mennyire van humora, vagy hogyan gondolkodik. A hatalmas választékból biztosan találtok olyat, ami mindkettőtöknek tetszik, a játék közben pedig nem lesz kínos csend.

12. Szépművészeti Múzeum

A gyönyörűen tervezett, elegáns terekben séta közben sokkal könnyebb megnyílni. Nem kell szakértőnek lenni, elég, ha kiválasztotok pár képet vagy szobrot, ami tetszik (vagy amit nem értetek), és az máris beszélgetést indít. Az állandó és az időszaki kiállítások is szuperek, de ha már ott jártok, a csodaszépen felújított Román csarnokot se hagyjátok ki. A randit közös sütizéssel zárhatjátok a Szépművészeti Múzeum büféjében.

@mysecretbudapest The richly decorated Hall of the Museum of Fine Arts is designed to evoke Romanesque basilica. After the devastating siege of Budapest (1944-45) the hall was tajen out of public use, and after a major restoration the hall was first reopened to the public in 2018. #arttiktok #romanesc #fineart #hiddengems #european ♬ Gregorian Chant - Kevin MacLeod

13. Aquincumi Múzeum

Kicsit kiesik a központból, de épp ez a vonzereje. A romkert télen is látogatható, és van benne valami megnyugtató időtlenség. Egy napsütéses téli délelőttön az egyik legeredetibb helyszín.

14. Forralt borozás

Néha a legegyszerűbb program a legjobb. Beugrani egy forralt bora - ilyenkor több helyen is kapható a Ráday utcától a Csendesig -, a forró bögrét szorongatva figyelni a várost és beszélgetni. Ez az a pont, ahol eldőlhet, hogy véget ér-e a randi, vagy kerestek egy helyet vacsorázni.

15. Fogaskerekűvel a Széchenyi-kilátóhoz

Már maga az út is egyfajta nosztalgikus időutazás. Fent a hegyen sokkal tisztább a levegő, és egy rövid sétával olyan kilátópontokat találhattok, ahol tényleg kettesben lehettek a várossal.

16. Erzsébet-kilátó (Normafa)

A klasszikus választás, ha bírjátok a mozgást. A Libegő felső állomásától csak egy rövid séta a kilátó, a panoráma pedig tiszta időben verhetetlen. A lefelé úton pedig jöhet a jutalom: egy rétes a Normafánál.

17 hely, ahol szívesen randiztok télen Budapesten

17. Macskás kávézás a Cat Caféban

Ha mindketten állatbarátok vagytok, ez egy biztos siker. A cicák jelenléte azonnal ellazít, és ha esetleg kifogynátok a szóból, mindig van kit megsimogatni vagy megfigyelni.

+1 Tipp: Street art séta a hetedik kerületben

Ha nem akartok órákat gyalogolni a sárban, nézzétek meg a VII. kerület óriási falfestményeit! Rövid távok, látványos alkotások, és minden sarkon van egy jó kávézó vagy romkocsma, ha már nagyon átfagytatok.

Neked melyik helyszín tetszik a legjobban?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Budapest tele van szerencsehozó szobrokkal
Ezeket a szobrokat simogassátok, ha nem jött be a szilveszteri lencse!


Minden városnak megvannak a legendái, és minden városnak megvannak a maga szerencsehozónak vélt szobrai.

Budapest sem kivétel. Lehet, hogy a különféle hiedelmekről nem feltétlenül hallotok, mégis könnyen felismerhetitek ezeket az alkotásokat arról, hogy bizonyos részeik fényesre koptak a szerencsehozó érintésektől.

Nézzünk most öt olyan szobrot, amelyekről makacsul tartja magát a babona, hogy valahogyan szerencsét hoznak.

Hadik lova

Hadik lovát csak akkor simogassátok, ha nem vagytok túl szemérmesek. E hős paripáját ugyanis egy igen illetlen helyen kell megérintenie annak a diáknak, aki át akar menni a vizsgákon.

A babona a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai között terjedt el, akik úgy tartják, szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megérintik ennek a lónak azt a bizonyos testrészét.

Lovast és lovát a Budai Várban az Úri utcában találjátok meg, és már jó messziről látni fogjátok, melyik az a részlete a bronz szobornak, amit nem színez zöldes patina, nem is “négylevelű”, és mégis szerencsét hoz.

@mysecretbudapest Hadik András lovának tökei a babona szerint szerencsét hoznak, ezért fényesre koptatta az emberek keze. Főkeg a Műegyetem végzősei jártak ide szerencséért, ez hagyomány volt. #lofax #hadik #szobor #mysecretbudapest #budapest #budapesten #budapesthungary #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #lovas #lovasok #titok #legenda #horsesoftiktok ♬ Funky Beat - Aleksei Guz

Kálvin téri kőmacska

Kálvin téri aluljáróban ülő kőmacska farkának simogatása is szerencsét hoz. Az alkotó saját Maci nevű cicájáról mintázta a Vörösmárvány dombormű mellett ücsörgő állatot.

A mű egyébként a “megállíthatatlan terjeszkedés, a fejlődés allegorikus megfogalmazása”, bár a városlakók többsége egész más jellegű szimbólumot lát a falon tátongó szűk résben. Akárhogy is, úgy tűnik, a cica farkát szeretik simogatni a járókelők, mert a kívánságok teljesülésének reményében már az is fényesre kopott.

@mysecretbudapest Illés Gyula 1983-as domborműve a középkori pesti városfal kapujának állít emléket, de ahogyan kinéz, akad, aki obszcén neveken emlegeti. A szobor érdekessége, hogy a szobrász macskája látható rajta. #budapest #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #budapesthungary #nekedbelegyen❤️ #kálvintér #aluljaro ♬ PHONK BRASILEIRO FRESCO - DJ MOIGUS & DJ FKU

Az igazi Abigél

Abigél legendáját mindenki ismeri, aki olvasta Szabó Magda regényét, vagy látta a tévéfilmet. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Abigél szobra és legendája nem csak a filmen létezik. A valójában “Korsós nő” névre hallgató szobrot egy V. kerületi ház udvaráról kérték kölcsön a filmhez, ahová vissza is került a forgatás után.

Ám nem csak a film lett népszerű, hanem az Abigélt “játszó” szobor is: korsójában elkezdtek megjelenni a valódi kívánságlevelek. A történet ugyanis arról szól, hogy a leánynevelde udvarán álló Abigél kőszobor teljesíti a hozzá levélben eljuttatott kívánságokat. Sajnos azonban nem biztos, hogy érdemes zaklatnotok a “kőszínésznőt” és a ház lakóit, ugyanis Szabó Magda elárulta annak idején, hogy az egész babonát ő találta ki, és nincs semmilyen alapja.

@mysecretbudapest Te láttad a sorozatot? Abigél szobrát ebből az V. kerületi udvarról szállították a forgatás helyszínére annak idején. #mysecretbudapest #budapest #magyartiktok #magyarorszag #magyartiktokker #legenda #abigel #abigail #abigél #magyarfilm #filmek #sorozat #sorozatok #szabomagda #szabómagda ♬ Emotional Cinematic Sad Violin and Piano - ISAo

Anonymus tolla

Anonymus szobra a Városligetben sokak kedvence az egyszerre félelmetes és titokzatos “arc nélküli” kinézete miatt. Ő volt az a névtelen krónikaíró, aki a XII. században az első történelmi könyvet írta az ősmagyarokról, bár történetei leginkább legendákon alapulnak.

A Vajdahunyad Vára mellett látható szobrához azonban szintén kötődik egy legenda. Állítólag, ha megérintitek a szobor tollát, az szerencsét hoz. Egy másik hiedelem szerint pedig a toll megérintése ihletet ad az íróknak, ezért ha esetleg írói válságban szenvedtek, mindenképp látogassátok meg Anonymust a Városligetben!

@mysecretbudapest A magát P. mesternek nevező, ismeretlen krónikás szobrának elkészítésére Ligeti Miklóst kérték fel az 1900-as évek elején. Művét Strobl Alajos felháborítónsk nevezte, Fadrusz János viszont remekműnek tartotta. Az 1903-ban felállított szobrot alkotója is annyira szerette, hogy utolsó kívánsága az volt: temessék alá halála után. De Ligeti Miklós kívánságát nem teljesítették, a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. #magyartiktok #magyar #anonymus #legenda #medievaltiktok ♬ Legend - Tevvez

Mátyás kútja

Ahogy Abigél korsójába a papírfecniket, úgy dobálják Mátyás kútjába az érméket a visszavágyó turisták. A Várnegyedben található impozáns kút ugyanis a mi saját “Trevi-kutunk”: a legenda szerint - olasz társához hasonlóan - ha pénzt dobtok a kútba, akkor életetek során egyszer még biztosan visszatértek ide. A szoborcsoporttal kapcsolatos másik érdekesség, hogy a középső vadászkutya 1945-ben elpusztult, a másolat viszont lényegesen rosszabb minőségben készült, ezért ez a kutya feltűnően különbözik két társától. Sőt a háború után a kutyák pórázát sem állították helyre.

@mysecretbudapest A Mátyás-kút 3 vadászkutya figurája közül a középső veszett el annak idején. #mysecretbudapest #budapest #budaivar #neked #nekedbelegyen #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #történelem #szökőkút #fontana #fountain #mátyás #matthias ♬ Música Jazz Clássica - bitchbaby

Ha tudsz még szerencsehozó szobrot Budapesten, írd le kommentbe!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen vidám volt a hógolyócsata a Blaha Lujza téren
A szervezők javaslatára sok fiatal érkezett, akik egy felszabadult, laza estét töltöttek együtt pénteken a havas fővárosban.


Sokan gyűltek össze pénteken egy kiadós hógólyó csatára Budapesten a Blaha Lujza téren. A közösségi oldalon meghirdetett programról a szervezők azt írták, hogy ez nem egy előre megrendezett gyülekezés, hanem aki szeretne, az csatlakozhat hozzájuk.

Végül aki elment, az jól érezte magát, egy igazi, felszabadult, vidám közös estét töltöttek együtt.

Képgaléria: Hógolyó csata a Blaha Lujza téren

(Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk