HÍREK
A Rovatból

Egyelőre nem tántorítja el a magyarokat a rodoszi pokol, nem mondják le foglalásokat

Amíg a külügyminisztérium nem sorolja át a térséget a legsúlyosabb biztonsági kategóriába, addig az utasnak bánatpénzt kell fizetnie, ha lemondja a nyaralást.


Egyelőre nem merült fel, hogy mentesítő járatot küldjenek a magyar utasokért Rodoszra, az utazási irodák szövetségének szóvivője szerint erre nem is volt igény. Sőt, egyelőre a tervezett utakat sem mondják le a magyarok a szigetre, amelynek déli részén napok óta tombolnak a lángok.

A BBC szerint a szigetről eddig 19 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, és további 1200 embert fognak kimenekíteni a sziget déli részén fekfő Pefkiből, Lindosból és Kalathosból.

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn arról beszélt, hogy

a tárca 122 emberrel tartja a kapcsolatot Rodoszon, 80 magyart evakuáltak a szigetről, és több család el tudott jutni a biztonságos északnyugati részre.

„A magyar irodák főként a sziget északi részére, például Rodosz városba, vagy Falirakiba viszik az utasokat. Ezt a részt a tűz nem érinti, a repülőtér is üzemszerűen működik, és a helyi hatóságok is biztonságosnak ítélték itt a helyzetet” - mondta lapunknak Bakó Balázs. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője azt is hozzátette:

egyelőre nem merült fel, hogy mentesítő járatokat küldjenek az utasokért, és nem is jelezték, hogy erre igény lenne.

Akik irodával utaztak, azok az utazásszervezők helyi partnereitől vagy magyarországi képviselőitől kérhettek információkat, velük lehetnek folyamatos kapcsolatban. Akik egyénileg szervezték az utazásukat, maguknak kell megoldaniuk a helyzetet. Ilyenkor az utas például ahhoz a fapados légitársasághoz fordulhat, amelyik odareptette.

Ahogy azonban Bakó Balázs hangsúlyozta: mindkét esetben ajánlott regisztrálni a külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának honlapján, ez minden esetben az utazó egyéni felelőssége.

Ezt javasolta általánosságban Szijjártó Péter is hétfőn a rodoszi helyzet kapcsán.

„Ha baj van, akkor sokkal könnyebben tudunk segíteni, ha tudjuk, kikről van szó, és hol tartózkodnak” - mondta a tárcavezető. Azt is hozzátette, hogy folyamatosan figyelik a regisztrációs listát, és „ha valaki veszélyeztetett területen van, azzal kapcsolatba lépnek”.

A külügyminiszter arra is megkérte a rodoszi nyaralást tervező embereket, hogy gondolják át, van-e lehetőség az utazás átütemezésére, ha pedig nincs, tájékozódjanak részletesen az adott hely veszélyeztetettségi fokáról.

Bakó Balázs lapunknak azt mondta, hogy

utazók ugyan érkelődtek a helyzettel kapcsolatban az irodáknál, de lemondások nem voltak.

Amíg a külgyminisztérium nem sorolja át a térséget az I. biztonsági kategóriába, vagyis az utazásra nem javasolt térségek és országok közé, addig az általános szerződési feltételeknek megfelelően bánatpénzt kell fizetnie az utasnak, ha az induláshoz közeli időpontban lemondja a tervezett nyaralást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Két hónapra sem lehet tervezni” – Csődközelbe került az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc
A BestByte a magas készletköltségek miatt bírósági eljárást kezdeményezett a csőd elkerülésére. A törvényszék ideiglenes moratóriumot rendelt el 125 hitelezőre, miközben 11 üzlet sorsa dől el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Boltokat zárhatnak be, embereket küldhetnek el, és a cég jövőjével a saját forrásai szerint „két hónapra sem lehet tervezni”.

A csőd szélén tántorog a BestByte, az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc, amely boltzárással és leépítéssel próbálja elkerülni a fizetésképtelenséget.

A cég saját kezdeményezésére nem nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a Fővárosi Törvényszéken, amelynek keretében ideiglenes, korlátozott moratóriumot rendeltek el 125 hitelezőre – írja a hírt elsőként közlő Sell szaklap. A bíróság még decemberi végzésében szólította fel a hitelezőket, hogy nyilatkozzanak, vitatják-e a cég fizetésképtelenné válásának valószínűségét, ami az eljárás megindításának kulcsfeltétele.

A bíróságnak benyújtott iratok szerint

a nehéz pénzügyi helyzetet a lassú készletforgás, a magas készletállomány és a bolthálózat jelentős állandó költségei okozták. A cég 2025-ben jelentős veszteséget halmozott fel, a készletfinanszírozás és a szállítói kötelezettségek pedig komoly likviditási nyomást gyakoroltak a működésre.

A Forbes forrása szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a BestByte elvesztette hitelképességét, a bank már nem hajlandó garanciát nyújtani. „Nem is a cash, hanem a hitelképesség a legfontosabb egy cég életében” – magyarázta a bennfentes. A cég hivatalosan a csökkenő keresletre, a Temu elszívó hatására, valamint a tervezettnél gyengébb iskolakezdési és black friday-akciós eladásokra hivatkozik.

A szerkezetátalakítási terv fő irányai között szerepel a veszteséges üzletek bezárása, a működési és személyi költségek csökkentése, valamint az online értékesítés súlyának növelése. A bevételeket egy külsős cég által kezelt külön számlára helyezik, és innen ütemezik a beszállítók felé fennálló tartozások kifizetését.

„A kapott tervekből valószínűsíthető, hogy boltokat fognak bezárni, embereket fognak elküldeni. Csökkentik a készleteiket, ezzel együtt a készlet forgási sebességét is”

– foglalta össze a lépéseket a forrás.

A 2009-ben alapított BestByte országszerte 11 üzlettel rendelkezik, emellett hat Office Depot-üzletet is üzemeltet. A cég 2016 óta nyereséges volt, 2024-ben 345,6 millió forint adózott eredményt ért el 39,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett. A PwC Magyarország e-kereskedelmi listája szerint 2024-ben a 11. legnagyobb forgalmú e-kereskedő volt a magyar piacon, a kizárólag magyar tulajdonú online szereplők rangsorában pedig az ötödik helyen állt. A BestByte Kft. közvetett tulajdonosa – a Wolf Health Kft.-n keresztül – Fabó György Pál, akit a Telex Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter közeli embereként említett.

A magyar piacon nem egyedi a helyzet: nemrég egy másik nagy hazai szereplő, az Aqua is válságba került, aminek hatására a webáruháznak új tulajdonosa lett a CHS nevű IT-nagykereskedő személyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Feldúlt dolgozók, elsötétített ablakok – így ürítették ki a bezárásra ítélt Szőlő utcai javítóintézetet
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának illetékese egy reggeli állománygyűlésen közölte a döntést. Senkinek nem ajánottak fel más pozíciót: a közalkalmazottak végkielégítést kapnak, a próbaidősöknek azonnal menniük kellett.


Hatvan ember munkája szűnik meg a Szőlő utcai javítóintézet bezárásával – írja a Telex. Ez a kedd reggeli állománygyűlésen derült ki, ahonnan több dolgozó láthatóan feldúltan távozott. A lap úgy tudja,

senkinek nem ajánlottak fel más pozíciót. A közalkalmazottak végkielégítést kapnak, a próbaidős munkatársakat azonnal elbocsátják A változásokat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) illetékese közölte a dolgozókkal, akiknek a többsége csalódott. Egy megszólaló a Telexnek azt mondta, szerinte politikai döntés született.

Mint írják: reggel nyolckor kezdőtt az állománygyűlés a Szőlő utcában. Kívülről azt lehetett látni, hogy a lépcsőházból fény szűrődik ki, de ezen kívül minden ablakot lesötétítettek. Az egyik irodában kisebb megszakításokkal folyamatosan csörgött a telefon.

Kilenc óra körül egy fekete Škoda Octavia érkezett három civil ruhás emberrel; kiderült, hogy a BVOP munkatársai voltak. Válasz nélkül bementek a kapun. Nem sokkal később a dolgozók közül többen kihajtottak, de senki sem akart nyilatkozni a helyszínen tartózkodó újságíróknak.

Később egy rendőrségi Ford Transit és két járőrkocsi érkezett. Az újság forrásai szerint a járművekkel nyolc intézetis fiatalkorút szállítottak át Debrecenbe és Aszódra. Őket csoportosan elkövetett rablásért tartották fogva a Szőlő utcában.

A Telex szerint az áthelyezést az intézet növendékei a családjukkal sem közölhették a heti telefonbeszélgetések alkalmával.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szőlő utcai javítóintézet bezárásáról szóló rendelet hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben. A bezárást követően egy új, országos hatáskörű javítóintézet jön létre, amely a tervek szerint a jövőben megszűnő intézmények feladatait is átveszi. A kormány célja ezzel a működés egységesítése és hatékonyabbá tétele.

A rendelet értelmében a javítóintézeti nevelésre ítélt lányokat ezentúl a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon fogadja. A fiúkat az Aszódi, a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe helyezik el.

Ha egy fiatalkorú letartóztatását javítóintézetben hajtják végre, a lányok szintén Rákospalotára, a fiúk pedig a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe kerülnek.

Kedden reggel a Belügyminisztérium részletesebb tájékoztatást adott ki, amelyben azt írták: „a rendelkezési jogkör gyakorlóinak jóváhagyásával a fogvatartott fiatalkorúak más javítóintézetekbe történő átszállítása január 20-án befejeződik, ettől az időponttól az intézmény tényleges feladatellátást nem végez”. A minisztérium azt is közölte, hogy a Budapesti Javítóintézet március 14-én jogutód nélkül megszűnik.

Korábban szintén a Telex írta meg: az intézet kiürítése már decemberben megkezdődött,

januárra a korábbi hetven gyerekből már csak harmincan maradtak ott. Az ellátásukat nehezítette, hogy a dolgozói állomány is jelentősen lecsökkent.

A Szőlő utcai javítóintézet tavaly májusban került a nyilvánosság látóterébe, miután a rendőrség letartóztatta az intézmény korábbi igazgatóját. Év végére már kilenc embert gyanúsítottak meg az ügyben. Január közepén a bíróság három hónappal meghosszabbította a decemberben lemondott volt megbízott igazgató, egy gyermekfelügyelő, egy nevelő és egy rendész letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Mikor álltál ki a gazdák mellett?” – Magyar Pétert kérdőre vonták a gazdatüntetésen Strasbourgban
A TISZA Párt elnökének a Mercosur-egyezmény elleni tüntetésen szóltak be. A politikus szerint a kormány és a Fidesz állami pénzen utaztatott ki propagandistákat a helyszínre.


Éles szóváltásba keveredett Magyar Péter kedden Strasbourgban, az Európai Parlament épülete előtt tartott gazdatüntetésen – számolt be róla a 24.hu.

A termelők az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-szövetség között szombaton aláírt szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakoztak. A helyszíni beszámolók szerint

a TISZA Párt elnökét egy DPK-s sálat viselő résztvevő és társa vonta kérdőre.

Az esetről a megafonos Szarvas Szilveszter készített videót, amelyen a politikus válaszát elnyomja a tüntetők kiabálása.

„Mikor álltál ki a gazdák mellett? Egy éve küzdünk, soha nem láttunk, most meg eljöttél”

– vágták Magyar fejéhez.

Magyar Péter később élő bejelentkezésben reagált, és azt állította, a magyar kormány és a Fidesz állami pénzen utaztatott ki propagandistákat a helyszínre.

„Itt vannak a Megafon propagandistái és a Nemzeti Agrárkamara által kiválasztott digitális harcosok. Úgy tesznek, mintha itt tüntetne a Fidesz”

– mondta a politikus, akit Bóna Szabolcs, a párt agrárpolitikusa, valamint Tarr Zoltán EP-képviselő is elkísért a tüntetésre.

„Az Orbán-kormány 2025 elején a multicégeknek behódolva még bőszen támogatta a magyar mezőgazdaságot rendkívül hátrányosan érintő Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt, azóta pedig sunnyognak és Nagy István agrárminiszter semmit nem tett a megállapodás elfogadása ellen.

A TISZA összes EP-képviselője részt vett az európai gazdák tüntetésén Strasbourgban. A Fideszből senki. Orbánék annyit tettek, hogy több tucat propagandistát kiutaztattak az adófizetők pénzén, hogy minél több hazug lejárató videót tudjanak gyártani. Orbán Viktor sem a beáramló ukrán gabonától, se az ukrán és kínai méztől nem védte meg a magyar termelőket"– írta Magyar Péter a Facebookon.

A sokat vitatott szabadkereskedelmi szerződést még az Európai Parlamentnek és a tagállami parlamenteknek is jóvá kell hagyniuk. Miközben Magyar Péter szerint a megállapodás veszélyes a magyar agráriumra és az európai termelőkre, addig a TISZA Párt európai pártcsaládja, az Európai Néppárt támogatja az egyezményt. Ha a ratifikáció megtörténik, egy több mint 700 millió embert érintő szabadkereskedelmi övezet jön létre Európa és Latin-Amerika között, amely a világ árukereskedelmének jelentős részét lefedné.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az e-rollereseket is szabályozza az új KRESZ: azt is előírják, hány éves kortól lehet közlekedni vele
Az új KRESZ-tervezet teljesítmény, tömeg és sebesség alapján sorolja kategóriákba az e-rollereket. Ez a besorolás határozza meg a jövőbeni sebességhatárokat és a kötelező felszereléseket.


Egyre több a rolleres baleset, a jogi helyzetük pedig a mai napig tisztázatlan: a jogalkotónak lépnie kellett, hogy rendet tegyen a járdákon és utakon egyre nagyobb számban megjelenő elektromos eszközök között.

Az új KRESZ-tervezet most először definiálja pontosan, mit is tekint a jog motoros rollernek, és mely eszközök tartoznak a különböző kategóriákba.

A javaslat élesen kettéválasztja az eszközöket. Motoros rollernek minősülnek azok a járművek, amelyek teljesítménye 1000 wattnál, vagy tömegük 35 kilogrammnál kisebb, és sík úton, önerőből legfeljebb 25 km/h sebességre képesek. A definíció kitér arra is, hogy legalább kétkerekűnek kell lenniük, és a vezetőjüket állva kell szállítaniuk.

Ezzel szemben

a nagy teljesítményű motoros rollerek kategóriájába esik minden olyan eszköz, amelynek teljesítménye meghaladja az 1000 wattot, vagy nehezebb 35 kilogrammnál, illetve önerőből 25 km/h-nál gyorsabban tud haladni.

Bár a normaszöveg-tervezet a használat pontos szabályait még nem rögzíti, ezek a meghatározások jogi alapot teremtenek a későbbi, egységes szabályozáshoz.

A kisebb teljesítményű rollerekre 12 éves korhatárt, sisakviselési kötelezettséget, valamint sebességkorlátozásokat vezetnének be: járdán legfeljebb 10 km/h-val, máshol 20 km/h-val lehetne haladni velük. Az utasszállítás és az alkoholfogyasztás egyaránt tiltott lenne. Nagyteljesítményű motoros rollerrel pedig csak 14 évesnél idősebbek közlekedhetnének az új KRESZ szerint.

Az új szabályozás nem a semmiből érkezik: 2024 júliusától bizonyos mikromobilitási eszközökre már kötelező a gépjármű-felelősségbiztosítás. A kötelezettség a jármű tömege és tervezési sebessége alapján dől el: 25 kilogramm alatti eszközre akkor kell, ha 25 km/h-nál gyorsabb haladásra képes, míg 25 kilogramm felett már 14 km/h-s tervezési sebességtől él az előírás.

A szigorítás szükségességét a rendőrségi adatok is alátámasztják, 2024 első négy hónapjában 117 személyi sérüléssel járó balesetben vett részt elektromos roller. A helyi önkormányzatok is lépéseket sürgetnek, Szombathely például egy új, „elektromos rollerrel behajtani tilos” tábla bevezetését javasolta a gyalogosövezetek védelmére.

Via Totalcar, vezess.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk