HÍREK
A Rovatból

„Egy teljesen erkölcstelen figura” - élesen kritizálta Róna Pétert a volt jegybankelnök

Simor András véleményével egyetért Békesi László korábbi pénzügyminiszter is, és Jankovics László közgazdász is bíráló gondolatokat osztott meg az ellenzéki államfőjelöltről.


Facebook-oldalán bírálta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi (2007-2013 közötti) elnöke Róna Pétert, az ellenzéki szövetség államfőjelöltjét - vette észre a Világgazdaság.

A Róna, mint köztársasági elnökjelölt című bejegyzését azzal kezdte, hogy "a könyvvizsgáló cégeket sokszor megvádolják azzal, hogy szinte bármilyen mérleget aláírnak és szemet hunynak ügyfeleik kisebb-nagyobb disznóságai felett". Ennek kapcsán felelevenített egy történetet:

"A kétezres években volt szerencsém egy könyvvizsgálással is foglalkozó nagy nemzetközi tanácsadó céget vezetni. Azalatt a hét év alatt, amíg ott voltam, egy esetben mondtuk azt, hogy egy ügyfél mérlegét nem írjuk alá, és inkább lemondunk a megbízatásunkról. Az ok az volt, hogy olyan összegeket számoltak el bevételként, amelyek nem voltak valósak, így a pénzügyi beszámolójuk nem a valóságot tükrözte". Ez a vállalkozás pedig a NABI volt, amelynek igazgatósági elnöki posztját Róna Péter töltötte be.

"Egyébként, ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleményem szerint egy teljesen erkölcstelen figura"

- jelentette ki a volt jegybankelnök.

Elmondása szerint ő egy ideje már nem háborodik fel és nem lepődik meg semmin, de ez a hír sokkolta, és el sem tudja képzelni, mit jelent ez az ellenzéki összefogás egészére nézve.

Simor bejegyzésére hozzászólásban reagált Békesi László korábbi pénzügyminiszter is, aki szerint "Róna egy ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura".

Simor szavaira reagálva mások mellett Jankovics László közgazdász is megosztotta gondolatait Róna Péter jelölése kapcsán. Ő azt emelte ki, hogy a 79 éves jogász-közgazdász körülbelül 10-12 éve ír publicisztikákat a magyar eurózónás csatlakozás ellen, ami az egyesült ellenzék gazdaságpolitikai programjának a sarokköve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: