HÍREK
A Rovatból

Egy hónapra lezárják a Keleti pályaudvart augusztus végén – óriási változások jönnek

Átfogó és nagyszabású munkálatok kezdődnek, sok vonat máshova érkezik és máshonnan indul. Részletes tájékoztatást adott ki a MÁV-csoport.


Az elmúlt évtized legjelentősebb műszaki felújítása miatt 4 hétre bezár a Keleti pályaudvar – írja a MÁV-csoport.

A nyári szabadságolások legsűrűbb időszaka után folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért

augusztus 25-én 4 hétre bezár a központi állomás.

A megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak. Ezek a forgalmi változások jelentős érintik a győri, pécsi, hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon közlekedőket, ugyanakkor az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több ún. átadópontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-, VOLÁN-járataival és a BKK-járataival is könnyen elérhetők a főváros minden részéről.

Azt javasolják az utasoknak, hogy a korlátozásban érintett időszakban ezeken az állomásokon és megállóhelyeken szálljanak fel vagy le.

Azt írják: a szeptember 20-ig tartó teljes forgalomszünetelés során éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek: síneket, váltókat és több mint 2 ezer talpfát is cserélnek; ágyazatot pótolnak és három kilométernyi szakaszon ágyazatrostálást végeznek; 14 kilométeren szabályozzák a vágányokat; mintegy 16 kilométeren pedig a felsővezetéki hálózatot javítják.

Emellett a pályaudvar üzemi és utasforgalmi területeit ellátó elektromos elosztóberendezések karbantartását és cseréjét, valamint ezek távfelügyeleti rendszerbe kötését is tervezik. Átépítik az 1. és 2. vágányok közötti peront, az összes perontetőn is elvégzik a karbantartást, valamint javításokat végeznek a peronok járdáin.

A MÁV elmagyarázza azt is, miért ebben az időszakban végzik a szükséges felújításokat. Mint írják: a szeptember elejétől erősödő munkahelyi és iskolai ingázás ideiglenes forgalmi rendjének megszervezésére több megoldás is rendelkezésre áll, mint a nyáron hagyományosan erős távolsági forgalom átirányítására, így a beruházásokat tudatosan időzítették az iskolai szünet végéhez.

Részletes tájékoztatást is adnak a karbantartásról:

  • A győri fővonal járatai a Keleti pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek. Kelenföld vasútállomás és a Keleti pályaudvar között az M4-es metróval utazhatnak.
  • A Budapest–Miskolc közötti InterCityk valamint a Tisza-tó sebesvonat a Keleti pályaudvar helyett a Nyugati pályaudvarról indul, és oda is érkezik. Az InterRégiók és az S80-as vonatok a Keleti helyett Kőbánya felsőről indulnak, és oda is érkeznek. A belváros felé rugalmasabb eljutási lehetőségek biztosítása érdekében pótlóbuszok közlekednek Kőbánya felső és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás között.
  • A pécsi és a kaposvári InterCityk fővárosi végállomása Budapest-Kelenföldre kerül át.
  • A korlátozás ideje alatt az S76-os vonatok egy része meghosszabbított útvonalon, Pilisvörösvár–Pécel között közlekedik, átszállási lehetőséget biztosítva az M3-as metróra.
  • A Nyugati pályaudvar leterheltségének, forgalmának enyhítése érdekében az S21-es vonatok jellemzően Kőbánya-Kispest állomáson fordulnak.

A teljes lezárást követően a vágányzárat, jelentős forgalomkorlátozást nem igénylő munkák, karbantartások folytatódni fognak a Keletiben az utasforgalom fenntartása, annak lehető legcsekélyebb zavarása mellett.

A Keleti pályaudvar teljes lezárására során olyan munkákra kerül sor, amelyeket csak a vonatforgalom teljes szüneteltetésekor lehet elvégezni, amikor a pályaudvar infrastruktúrája szabadon hozzáférhető, valamint a rendelkezésre álló, a MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos költségkeretet is hatékonyan lehet felhasználni.

A Keleti pályaudvar kieső vonatforgalmának pótlása érdekében az érintett térségek helyközi VOLÁN-járatait javasolják használni, illetve a BKK-val egyeztetve készülnek a fővárosi járatok sűrűbb közlekedésére, jegyelfogadásra is.

A Keleti pályaudvar földszintjén csak a Kormányablak és a Rendőrség üzemel a csarnokban végzett munkálatok miatt. A belföldi és a nemzetközi jegyértékesítés és az ügyfélszolgálat az Utascentrumban lesz elérhető, amely a munkálatok ideje alatt, augusztus 25-től szeptember 20-ig az aluljáró szint felől lesz megközelíthető, kiépített biztonságos, fedett folyosón keresztül.

A jegykiadó automaták, valamint a 9. vágány melletti Prémium váró (Premium Lounge), és a csomagmegőrző automaták nem lesznek elérhetők ebben az időszakban.

A több hónapos egyeztetések során kialakuló módosított menetrendek, hirdetmények az online felületeinken (MÁV és MÁV+ app, EMMAjegy.mav.hulegkésőbb augusztus 10-től lesznek elérhetők, és akkortól lehet a vonatokra keresni az új menetrendek alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.


Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).

A 444.hu szúrta ki, hogy

az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.

A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.

Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen

csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.

Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hegyi Zsolt: Az osztrákok felelősek a Fradi-szurkolók vonatának leállításáért
A MÁV vezérigazgatója szerint a határnál a magánvasút emberei hagyták ott a szerelvényt, a magyar rendőrök pedig tiltott pirotechnikát foglaltak le. A mérkőzést a Ferencváros 3–2-re nyerte Salzburgban.


Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója megszólalt a Fradi-szurkolók Ausztriába tartó különvonatának ügyében, és az osztrák felet tette felelőssé, írja a Telex. A csütörtöki Salzburg–Ferencváros meccsre induló vendégdrukkerek a határnál megálltak, a szerelvény nem ment tovább.

Hegyi közlése szerint a határnál az osztrák magánvasút mozdonyvezetője nem vette át a gépet, mert

„a kísérő kollégájával együtt – a szurkolókkal való incidensektől tartva, részben azokra hivatkozva – elhagyta a helyszínt, hátrahagyta a vonatot.”

Azt írta, tiltott pirotechnikai eszközöket találtak a vonaton, ezeket a magyar rendőrök elvették. Szerinte néhány szurkoló tényleg nem megfelelően viselkedett, de az osztrákok és a magyar hatóságok is felkészülhettek volna. Úgy fogalmazott, a drukkerek csak az osztrák döntés miatt nem értek oda a meccsre, noha kifizették az utat.

„A MÁV-ra, illetve a magyar félre történő visszamutogatást nem tudom elfogadni, egyszerűen sportszerűtlennek tartom.”

Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök délután azt írta, az osztrák rendőrség a határon megállította a ferencvárosi különvonatot, és még aznap bekérette Ausztria budapesti nagykövetét. A Fradi az Európa-ligában a Salzburg ellen játszott és idegenben 3:2-re győzött, Szijjártó a meccs után ezt posztolta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki”.

Orbán Viktor az eredményhez gratulálva ezt írta: „Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!”

Az osztrák belügyminisztérium viszont cáfolta, hogy a hatóságok nem engedték volna be a szerelvényt. Azt közölték, a vonatvezető döntött úgy, hogy nem folytatja az utat, miután a szurkolók megrongálták a vonatot. Hozzátették, nem világos, milyen bizonyíték támasztja alá Szijjártó állítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: