KULT
A Rovatból

Egy baleset miatt ment férjhez, és túl szép volt Mária Magdolnának – Monica Bellucci 60 éves

Szegény családból jött, ügyvéd akart lenni, majd letarolta szépségével és tehetségével Európát, Amerikát és a világot.


Bár egyik első szerepét a Francis Ford Coppola-féle 1992-es Drakulában játszotta a címszereplő egyik menyasszonyaként, az még egy kicsi szerep volt, szóval a nézők többsége csak később jegyezte meg a nevét és őt magát. Például az 1997-es francia Dobermannban, ami itthon is a mozikba került (1998 áprilisában), az első nagyobb figyelem és reflektorfény azonban akkor vetült rá, amikor eljátszotta Giuseppe Tornatore Maléna című 2000-es filmjének főszerepét (Koltai Lajos Oscar-jelölt operatőri munkájával). Majd jött a Farkasok szövetsége, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, a Visszafordíthatatlan, A Nap könnyei, a Mátrix-filmek és A passió, Bellucciból pedig egy szép nagy nemzetközi sztár lett pár éven belül. De kezdjük az elején!

Jogi álmok

Monica Anna Maria Bellucci 1964. szeptember 30-án született Olaszországban, az umbriai Citta di Castello nevű kisvárosban. Annak ellenére, hogy az orvosok korábban azt állították, hogy az édesanyja, Brunella Briganti meddő, csodával határos módon mégis teherbe esett, szóval Monica születése már önmagában csodaszámba menő eseménynek számított.

Ő volt a szülők egyetlen gyermeke, a család pedig szerény körülmények között élt. Anyja művész volt, apja, Pasquale Bellucci pedig a mezőgazdaságban dolgozott: borászattal, valamint zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Monica szülői háza mellett volt egy állattartó telep, a kislányt pedig a szülők már ötéves korától elkezdték bevonni a mezőgazdasági munkákba, hogy minél előbb megértse, milyen fontos a felnőttek segítése. Monica így jó ideig a szüleivel együtt dolgozott, ez az élet azonban nem elégítette ki a kalandvágyát.

Amikor egy nap elkísérte a szüleit a városba palántákat vásárolni, megcsodálta a színes és csábító reklámtáblákat és a rajtuk látható tökéletes szépségű modelleket. Arról álmodozott, hogy olyan lesz, mint ők, de sajnos az idáig vezető út nem volt olcsó, a szülők nem engedhették meg maguknak.

Monica így már egészen fiatalon megértette, hogy a család anyagi helyzetének javításához szüksége lesz egy megfelelő iskolai végzettségre. Így hát feléledt benne a tanulás iránti szenvedély, és elhatározta, diplomát szerez. Monica kitűnt a tanulmányaiban, mert meg volt győződve arról, hogy másképp nem lehet sikereket elérni, csak szorgalommal. A jogtudomány érdekelte, így e világ felé fordult, ügyvéd szeretett volna lenni. Tizennyolc évesen felvették őt a Perugiai Egyetem jogi karára. A felsőoktatás azonban szintén nem volt olcsó mulatság, így, hogy pénzt szerezzen a tanulmányaihoz, kezdetben pincérnőként vállalt munkát egy helyi pizzériában. Aztán adódott egy lehetőség, hogy kipróbálja magát modellként.

A milánói modellkedés

Citta di Castellóban korlátozottak voltak a lehetőségei a modellkedés terén, ott nem tudott elég pénzt keresni ezzel. Ezért a szülei elé állt azzal, hogy Milánóba akar költözni az ügyvédi karrier reményében.

A nagyvárosi élet persze teljesen más volt, mint amihez addig hozzá volt szokva. Egy kis szobában kellett meghúznia magát, ráadásul megosztva egy bevándorlóval. Itt is elkezdett pincérkedni az egyik helyi kávézóban. Ekkor döbbent rá, hogy ügyvédi karriert befutni egy olyan városban, ahol ekkora a verseny e téren is, szinte lehetetlen. Ezért inkább elkezdett modellmunkákat keresgélni. Nem is kellett sokat várnia, míg szerződést kötött vele az Elite Model Management, egy ottani vezető modellügynökség. Monica elkezdett utazgatni a világban, elsősorban Párizsba és New Yorkba, s egyre népszerűbb divatmodell lett.

Több divatmagazinban is megjelentek a róla készült fotók, az első jelentős áttörés Monica anyagi helyzetében pedig azután következett be, hogy a Dolce&Gabbana márkának pózolt.

A 2000-es évek elejére (ekkor már színésznőként is egyre ismertebb volt) Monica Belluccit nemcsak Olaszországban, hanem számos más európai államban is imádták és megbecsülték. Neves globális ruhamárkák hívták meg, hogy vegyen részt legújabb kollekcióik bemutatóin, és folyamatosan újságírók nyüzsögtek körülötte. A modellkarrierje csúcsát 2004-ben érte el, az Ask Men's magazin szerint ekkor már a világ 100 legszebb nője között szerepelt, és több hollywoodi szépséget is maga mögé utasított.

A teste minden porcikáját használja

Monica kb. 1990-től, tehát 25-26 éves korától vetette bele magát a filmiparba. Debütáló szerepét a Családi élet című 1991-es tévéfilmben játszotta, de ebben még szinte észrevétlen volt. Későbbi elmondása szerint azonban akkor úgy gondolta, hogy ez még csak a kezdet, és rádöbbent, hogy a filmekben való szereplést legalább annyira élvezi, mint a fényképezőgépek előtti pózolást.

Rögtön a Családi élet után szerepelt még néhány filmben (pl. La riffa, Húzd meg, ereszd meg!), de egyik sem hozott neki nagy sikert, a gázsija is csekély volt, és nem figyeltek fel rá a rendezők. Így első jelentősebb áttörését a színészi karrierjében a Drakula jelentette, amelybe maga a nagy Francis Ford Coppola hívta meg őt. Na itt már felfigyeltek rá. A Drakula után Monica egymás után kapta a felkéréseket, s rövid időn belül olyan filmekben szerepelt, mint a Hógolyó (1995), a Szerelmi fészek, a Mennyire kívánsz? (1996), vagy a József című minisorozoat (1995).

Először a La riffában dobta le magáról a textilt, amit azóta több film kedvéért megtett. Tény, hogy büszke a testére, és soha nem félt megmutatni azt. „A testem nagyon fontos számomra! Az arcom, a karom, a lábam, a kezem, a szemem, minden. Mindent használok, amim van” – mondta.

Az 1996-os Szerelmi fészekért kapta addigi legnagyobb elismerését színésznőként, Cézár-díjra (a francia Oscar) jelölték a legígéretesebb fiatal színésznő kategóriában. Nem mellesleg e film forgatásán ismerkedett meg későbbi férjével, Vincent Cassellel is, akivel később még számos közös projektjük volt (pl. Visszafordíthatatlan, Farkasok szövetsége, Dobermann, Kémek között). A Maléna-beli szerepével pedig erősen tudott azonosulni. „Tudom, mit jelent egy olyan helyről származni, ahol mindenki ismer mindenkit, és amikor az utcán sétálva a férfiak folyton téged bámulnak, a nők pedig féltékenyek rád. Jól ismerem az érzést” – nyilatkozta.

Túl szép volt Mária Magdolnának

De jöttek az angol nyelvű filmek is, mint például a Meggyanúsítva 2000-ben (Gene Hackman és Morgan Freeman partnereként), vagy Bruce Willis mellett a 2003-as A Nap könnyei, hogy aztán elcsípjen egy mellékszerepet a kor egyik legfőbb mozgóképes fenoménjában, a Mátrix-franchise-ban. A Wachowski tesók a második (Újratöltve) és a harmadik (Forradalmak) részekben adták neki a Neóékat segítő Persephone szerepét.

A kasszasiker-sorozata aztán folytatódott Mel Gibson A passiójával (2004), amiben Mária Magdolna szerepét játszotta.

Gibson bevallotta, komoly próbatétel elé állította a stábot, hogy megpróbálják őt nem vonzóvá tenni, és hogy a keresztre feszítési jelenetnél például folyamatosan sarat kellett rá szórniuk, hogy tompítsák lenyűgöző szépségét.

Hozzátette, komolyan elgondolkodott azon, hogy ne Belluccit válassza a szerepre, mivel szinte túl szép volt Mária Magdolnának. Monica úgy vélte, hogy A passió forgatása egy spirituális utazásra vitte őt, noha ő maga nem keresztény. „Ha van valami, amiben hiszek, akkor az egy titokzatos energia, az, ami az óceánokat mozgatja az árapályok idején, az, ami egyesíti a természetet és a benne élő lényeket” – mesélte erről.

Persze A passió után sem volt megállás, később még olyan hollywoodi filmekben tűnt fel, mint pl. az Utál a csaj (2004), a Grimm (2005), a Golyózápor (2007), a Pippa Lee négy élete (2009), A varázslótanonc (2010), a 2015-ös Spectre – A Fantom visszatér (amiben egyébként ő lett minden idők legidősebb Bond girlje, 51 évesen), a Gyilkos memória (2022), vagy legutóbb Tim Burton új kasszasikere, a Beetlejuice Beetlejuice. Közben persze egy pillanatra sem feledkezett meg Európáról, így folyamatosan vállalt francia és olasz filmszerepeket is.

Bellucci elmondása szerint sosem a lehetséges kasszasiker miatt választotta a szerepeit. Olyan filmekre bólintott rá, amelyekben hitt, legyen szó nagy költségvetésű projektről vagy független szerzői műről. S persze az sem ártott a nemzetközi karrierjének, hogy folyékonyan beszél angolul, olaszul és franciául.

Baleset után esküvő

Monica eddig élete során kétszer volt házas. Első férje a fotós Claudio Carlos Basso volt, akivel 1990-ben álltak az oltár elé, de a házasságuk mindössze négy év után véget ért. Majd, ahogy fentebb írtuk, a Szerelmi fészek forgatásán ismerte meg Vincent Casselt. Állítólag eleinte nem kedvelték egymást. Monica arrogánsnak és beképzeltnek tartotta a francia színészt, aki pedig azt hitte Bellucciról, hogy csak egy butácska modell, semmi több.

Kölcsönös ellenszenvük azonban végül erős érzelmeknek adta át a helyét. Vincent összesen háromszor kérte meg Monica kezét, aki háromszor utasította vissza. Egészen addig, amíg Cassel balesetet nem szenvedett...

Monica megrémült, hogy elveszíti a kedvesét, és beleegyezett a házasságba, az esküvőt pedig 1999-ben tartották meg. Első lányuk, Deva 2004-ben jött a világra, Monica ekkor már 40 éves volt. Majd hat évvel később életet adott a második lányuknak, Leoninak is. „Az első gyermekem születése előtt nem álltam készen arra, hogy anya legyek. Nem álltam készen valami olyan hihetetlenül nagy dologra, ami örökre megváltoztatja az életemet” – mondta erről.

Ő és Vincent 14 éven át alkottak sokak által csodált sztárpárt. 2013-ban azonban már egyre több helyütt írták meg, hogy küszöbön áll a szakítás. Végül botrányok nélkül, csendben, békésen váltak el, egyes újságírók szerint pedig Monica az azerbajdzsáni üzletemberrel, Telman Ismailovval folytatott viszonya miatt került sor a válásra. A színésznő később a nála 8 évvel fiatalabb francia színésszel, Gilles Lellouche-sal élt párkapcsolatban, majd 2017 és 2019 között a szintén francia művésszel, Nicolas Lefebvre-rel randevúzott, köztük még nagyobb volt a korkülönbség, összesen 18 év.

Monica párja jelenleg az amerikai sztárrendező, Tim Burton (66), akivel 2022-ben szerettek egymásba, s aki rögvest szerepet adott neki új filmjében (ez mondjuk jellemző rá, színésznő szerelmeit mindig belepakolja a saját rendezéseibe), ő alakítja Beetlejuice halott exfeleségét, a bosszúra szomjazó Delorest a Beetlejuice Beetlejuice-ban.

Olasz lány, tehát szeret enni

Bellucci büszke arra, hogy európai színésznő, aki Amerikában is dolgozhat. Európai érzékenysége pedig erősen megmutatkozik a szépségéhez való hozzáállásában. „Én mindent megeszek, és nem akarok sovány lenni, az nem nekem való! Nem vagyok ráfixálva a soványságra. Tisztelem a természetességet” – mondta erről. S bár szeret Párizsban élni, azért hiányzik neki a spagetti földje, hiszen továbbra is olasznak tartja magát: „Úgy tekintek magamra, mint bármelyik olasz lányra, mert minden annyira olaszos számomra. Például az is, hogy szeretek enni.”

Monica szerencsére 60 évesen sem mutatja a lassulás jeleit. Továbbra is modellkedik és színészkedik.

Egyik legnagyobb vágya az volt, hogy együtt dolgozhasson egyik példaképével, Robert De Niróval, ez az álma pedig 2011-ben teljesült, amikor mindketten szerepeltek a Manuale d'am3re című olasz filmben.

Monica Bellucci egy független szépség, aki nem akar filmsztár lenni. Ahogy ő mondja: „Én csak egy színésznő vagyok. Nem a szépségről, a bájról vagy az érzéki megjelenésről van szó, sokkal inkább a színészetről. Ez az, ami engem foglalkoztat, és ez tesz boldoggá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: