HÍREK
A Rovatból

Durván kikapott a Fidesz Mosonmagyaróváron az időközi választáson

A polgármester lemondása miatt tartottak időközi választást a városban. Az új jelöltre, Vida Zsuzsannára a fiatalok és az idősek is nagy arányban szavaztak.


Vida Zsuzsanna, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) jelöltje nyerte meg az időközi önkormányzati választást Mosonmagyaróváron.

A szavazatok 78,72 százalékát kapta meg, ez 1010 voksot jelent. A Fidesz–KDNP jelöltje, Nagy András 250 szavazatot szerzett, ami 19,49 százalékos eredmény.

A további három jelölt egy százalék alatti támogatottságot ért el.

A választást azért kellett kiírni, mert Szabó Miklós polgármester lemondott egyéni képviselői mandátumáról. A városvezető a Telexnek úgy fogalmazott: „Tizenkilencre lapot húztunk, és bíztunk az alsóban”. Hozzátette, hogy ekkora különbségre ők sem számítottak. Szerinte az eredmény egyik oka az lehetett, hogy most nem mozgósítottak annyi Fidesz-szavazót, mint korábban. Úgy látja, ennek hátterében országos okok is állhatnak, példaként említette a Magyar Nemzeti Bank ügyét, „ahol pajszer nélkül lehetett elvinni ötszáz milliárd forintot”.

Szabó Miklós szerint a választók azt is figyelembe vették, hogy eddig mit tett a városért az MPKE és az ő frakciója. Úgy véli, a győzelem ezt a munkát is visszaigazolja. A választókörzet egyik része egy új lakótelep, ahol főként fiatalok élnek, a másikban pedig idősebbek. A polgármester szerint most a fiatalok is aktívan részt vettek a választáson, az idősebbeknél pedig Vida Zsuzsanna személye és az ő ismertsége is fontos szempont lehetett.

A választás eredményeként a képviselő-testület létszáma 15 főre bővült. Korábban csak 14 tagja volt a testületnek, mert a kormányhivatal értelmezése szerint Szabó Miklós egyszerre csak egy szavazattal élhetett – vagy polgármesterként, vagy képviselőként –, így nem volt meg az MPKE és Szabó szavazataival együtt számított többség. A Fidesz–KDNP hét képviselői helyet szerzett, az MPKE hatot. A döntéshozatalban így a Mi Hazánk egyetlen képviselője játszott kulcsszerepet.

Szabó Miklós a körzetében tavaly 14 százalékpontos különbséggel győzte le fideszes kihívóját. Úgy számolt, hogy ha most is hasonló eredmény születik, akkor az MPKE is hét képviselői helyhez jut a testületben. Ha a Mi Hazánk képviselője továbbra is velük szavaz, akkor meglesz a többségük.

Mosonmagyaróváron 2023 nyarán váltották le a korábbi fideszes polgármestert, Árvay Istvánt. A választáson Szabó Miklós győzött, az MPKE pedig hat mandátumot szerzett a képviselő-testületben. A Fidesz–KDNP azonban eddig blokkolni tudta a munkájukat. A mostani választás és annak körülményei hasonlóak ahhoz, amit korábban Pápán is láthattunk, ahol szintén egy időközi választás eredményeként tudta a polgármester többségbe juttatni saját támogatói körét.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás új kifejezést dobott be, miközben a megtorlásokról beszélt: „És ez hogy fog tetszeni, gyűlölethuszárok?”
Közölte: „most jön az elszámolás és a megtorlás, és most mindenkinek felelősséget kell vállalnia”, majd hozzátette: „Ezt nagyon komolyan is gondoljuk.”


Menczer Tamás kemény hangvételű videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben azokat bírálta, akik szerinte alaptalan pedofilvádakat terjesztenek a közösségi médiában. A felvétel a Váci Polgári Est nevű fórumon készült, a politikus pedig ezt írta a videó mellé:

„És ez hogy fog tetszeni, gyűlölethuszárok?”

A Fidesz országgyűlési képviselője és kommunikációs igazgatója a videóban arról beszél, hogy TikTok-videókban fiatal nők és férfiak ismétlik a vádakat. Úgy fogalmazott:

„majd amikor föl lesz jelentve mind, és az első tízmilliós bírság megérkezik, akkor talán majd mindenkinek eszébe jut, hogy a nappalimban kényem és kedvem szerint nem ócsárolhatok és nem sározhatok be embereket minden alap és minden bizonyíték nélkül.”

Hozzátette: „most jön az elszámolás és a megtorlás, és most mindenkinek felelősséget kell vállalnia”, majd azzal zárta gondolatait: „Ezt nagyon komolyan is gondoljuk.”

Az utóbbi napokban a Fidesz több politikusa, köztük Orbán Viktor és Rogán Antal is a jogi felelősségre vonás lehetőségéről beszélt azokkal szemben, akiket a „Zsolti bácsi” ügy kirobbantásáért tartanak felelősnek. Az igazságügyi tárca vizsgálati jelentése konkrétan is megnevezett személyeket ebben az ügyben.

A magyar jogszabályok jelenleg is lehetővé teszik, hogy ha valakit bizonyíték nélkül vádolnak meg, az érintett magánvádas eljárást indítson rágalmazás miatt. Emellett külön polgári peres eljárásban sérelemdíj is kérhető a bíróságtól az alaptalan állítások miatt.

Közben az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége hétfőn nem támogatta a Demokratikus Koalíció javaslatát, amely vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte volna a Szőlő utcai javítóintézet ügyének részletes kivizsgálására.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az Index-ítéletről: Botrány, a jogállam totális megcsúfolása
A TISZA Párt elnöke elítélte a bíróság Indexet megvédő döntését. Szerinte hamisított dokumentumra hivatkozva mostantól bármelyik sajtótermék megírhatná például, hogy Orbán Viktor embert akar ölni.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Magyar Péter Facebook-posztban osztotta meg, milyen döntés született a TISZA Párt Index ellen indított helyreigazítási perében. A politikus szerint

„Egészen botrányos ítéletben védte meg ma a Fővárosi Törvényszék az orbáni propagandalappá silányított Indexet.”

Az ellenzéki vezető közölte, hogy „az eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a TISZA Párt adópolitikai szakértőjét, Kármán Andrást, aki elmondta volna, hogy a TISZA soha nem tervezte a személyi jövedelemadó emelését és

az Index által megjelentetett papírfecni egy ócska hamisítvány.”

Magyar közölte, „a diktatúrákat idéző ítéletben ugyan szerepel, hogy össze-vissza hazudozott az Index a TISZA Párt programjáról, de mivel az 'csak' egy vélemény, nem kötelezi a bíróság az orbáni propagandát a hamis állítás helyreigazítására”.

„Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni” - vonta le a következtetést.

A TISZA elnöke azt állítja a posztban, hogy a bíró „a tanúkat meg sem hallgatva, már a tárgyalás előtt meghozta az ítéletet„, ami „Botrány”, így „A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása”.

A bejegyzést a választásokig tartó szokásos visszaszámlálással zárja. Mint írta, „195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrincék lezáratnák a forgalom elől az utat, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra
A kérelem azután született, hogy fotók készültek az állatokról. Hadházy Ákos több tüntetést szervezett, ahol a demonstrálók saját szemükkel is láthatták az egzotikus patásokat.


Mészáros Lőrinc lánya kérvényezte, hogy a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében futó „kivett / saját használatú utat” elzárhassák a közforgalom elől. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzése szerint a kérelmet 2025. augusztus 13-án keltezték, majd szeptember 17-én nyújtották be a kormányhivatalhoz.

A végzés tárgya az Alcsútdoboz 0111/7 helyrajzi számú „kivett / saját használatú út” közforgalom elől történő elzárásának engedélyezése. Az ügyben a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya eljárást indított egy nappal a kérelem benyújtása után.

Az út tulajdonosa, dr. Mészáros Beatrix azt kérte a közlekedési hatóságtól, hogy engedélyezzék a lezárást. A hatóság leírja, hogy az érintett út hatásterületébe azok az ingatlanok tartoznak, amelyek szomszédosak vele, illetve megközelítésük csak arról lehetséges - elemzi a Telex a dokumentumot, amely szerint azok, akik ebbe a körbe tartoznak, szóban vagy írásban is tehetnek nyilatkozatot a lezárásról.

Az út közelében az Orbán család hatvanpusztai birtoka található, ám azt nemcsak erről az útról lehet elérni.

A kérelmet nem sokkal azután keltezték, hogy felvételek jelentek meg a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon. A Mészáros-csoport akkor közölte, hogy nem vadászat céljából hozták az állatokat, a zebrákról pedig azt állították, mentett, beteg példányokról van szó, amelyek állatorvosi kezelést kapnak náluk.

Korábban kiderült, hogy Mészárosék vadásztársasága dagesztáni túrokra, zebrákra és antilopokra is kért engedélyt.

Mint ismert, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő augusztus 2-án tartott tüntetést és túrát Orbán Viktor apjának hatvanpusztai majorságánál, aztán elment egy, a birtoktól kilométerekre lévő területre is, ahol antilopokat, bölényeket és zebrákat láttak. Azt, hogy a területen valóban tartanak ilyen egzotikus állatokat, a honatya személyesen is megerősítette és fotókkal bizonyította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Magyarország válaszol az ukrán cenzúrára, ukrán lapokat tiltanak be
A miniszter közölte: „Magyarország a viszonosság elvét követve a mai napon tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők”.


Gulyás Gergely a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyarország válaszol "az ukrán cenzúrára".

Közölte, hogy

Magyarország több ukrán hírportált is blokkol. A döntést azzal indokolta, hogy Ukrajna korábban több külföldi médiumot, köztük a magyar Origót és a Demokratát is letiltotta.

Az ukrán hatóságok ezt azzal magyarázták, hogy ezek az oldalak rendszeresen orosz propagandát terjesztettek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a tiltás valójában azért történt, mert a magyar médiumok kritikusan írtak az oroszok elleni szankciós politikáról, Ukrajna katonai támogatásáról, és az Európai Uniót, valamint a NATO-t nem hatékony szervezetként mutatták be.

„Magyarország a viszonosság elvét követve a mai napon tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők” – közölte Gulyás a bejegyzésében.

A tárcavezető hozzátette: „Nem hiszem, hogy sokan olvasnák az ukrán Pravdát vagy akárcsak vágynának rá. Egy szuverén országnak azonban arányos választ kell adni a teljesen indokolatlan támadásra.”

A bejegyzés szerint a következő ukrán portálok válnak elérhetetlenné Magyarországon:

tsn.ua, oboz.ua, anons-zak.com.ua, ungvar.uz.ua, zakarpattya.net.ua, pravda.com.ua, hromadske.ua, nv.ua, lb.ua, insiderinfo.com.ua, uaonline.com.ua, eurointegration.com.ua

Oroszország tavaly hasonló módon betiltotta a magyar 444.hu-t, amely ezzel az egyetlen magyar médium lett, amelyet az orosz hatóságok blokkoltak. Akkor a magyar kormánytól azt kérdezték, terveznek-e válaszlépést. Gulyás erre úgy reagált: „én helytelenítem, ha a 444-et bárhol betiltották.” A Miniszterelnökségi Sajtóiroda pedig nem kommentálta a történteket, mivel tartottak az orosz válaszlépésektől. A mostani ukrán döntés esetében azonban ilyen aggály nem merült fel.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: