HÍREK
A Rovatból

Durva videó: az ukrán blogger mögött csapódott be egy orosz rakéta, amikor élő videóban beszélt a követőihez

Nyikita Demenkov éppen arról beszélt a videóban, hogyan segítenek társaival a bajba jutottakon, amikor a feje felett elhúzott egy rakéta, és kénytelen volt fedezékbe rohanni.


Véletlenül készített videót egy orosz rakétacsapásról egy Ukrajnában élő vlogger: a rakéta éppen akkor csapódott be egy épületbe, amikor a férfi élő videóban beszélt követőihez.

Nyikita Demenkov napok óta arra biztatja az embereket, hogy adományozzanak az ukrajnai segélyszervezetek számára, hogy segíteni tudjanak a háború károsultjain, ő maga is beállt önkéntesnek. Szerdán az Instagram-oldalán jelentkezett be élőben Harkivban, az utcán, hogy tájékoztassa követőit arról, hogy állnak éppen az adományokkal.

Éppen arról beszélt, hogy minden pénzt elköltöttek olyan dolgokra, amiket a rászorulóknak tudnak adni, és ezeket most leviszik a metrókba, amikor meghallotta, hogy egy rakéta suhan el felette, majd az be is csapódott a mögötte lévő épületbe.

A videóban még látszik, ahogy az épület beleremeg a robbanásba, aztán a kamera össze-vissza forog, de mutatja a törmelékeket. A blogger szerencsére úgy tűnt, nem sérült meg, azonnal fedezékbe rohant. A felvétel végén még hallatszik, ahogy másoknak is azt mondja, hogy ereszkedjenek le a földre.

Az élőben rögzített videót feltöltötte az Instagram-oldalára:

Demenkov azóta több posztban is felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos most adakozni a bajban lévő ukránok számára.

"Harkovban vagyunk. A város egy humanitárius katasztrófa küszöbén áll. Az ellenség humanitárius konvojokat bombáz. Egyes területeken igazi pokol van: holttestek, éhező emberek, gyerekek. A város folyamatos bombázás alatt áll. Az embereink minden nap, minden éjszaka visznek adományokat a menedékhelyeken lévőknek. Nagyon kell a segítség. Megvédjük a szülőhazánkat, ki fogunk tartani, de ehhez előbb túl kell élnünk"

- írta legutóbbi bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET: