HÍREK
A Rovatból

Drága ékszert kapott Putyintól, KGB-ügynök lehetett a volt osztrák külügyminiszter, állítják osztrák lapok

Az orosz elnök még Karin Kneissl esküvőjére is elment, ahol megtáncoltatta a menyasszonyt, majd egy szivecskét rajzolt az ifjú pár autójára.


A volt osztrák külügyminiszter ma az egyik leghatalmasabb orosz cég, a Rosznyeft igazgatóságának tagja - írja az RTL.hu.

A jobboldali Szabadságpárt egykori jelöltje,

Karin Kneissl egy egykori KGB-s szerint korábban jó ügynökalapanyagnak tűnt. Annyira, hogy az esküvőjén Putyin még szívecskét is rajzolt az ifjú pár autójára.

A Der Standard-nak Szergej Zsirnov emigrációban élő korábbi KGB-ügynök arról beszélt, hogy az orosz titkosszolgálat beszervezési szándékkal tanulmányozta az 1990-es években Karin Kneissl későbbi osztrák külügyminisztert.

A Kronen Zeitung pedig a „titkosszolgálati körökből” származó információira hivatkozva azt írta, hogy Kneissl mint „lehetséges kém” került szóba az oroszoknál.

Karin Kneissl 2017 végén pártonkívüli politikusként - de a jobboldali-populista Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjeként - lett Ausztria külügyminisztere. Hivatali idejében kötött házasságot 2018-ban. A lakodalmán pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök is ott volt. Még meg is táncoltatta a menyasszonyt, miután az elnökkel együtt érkezett doni kozák kórus ünnepi műsort is adott.

Putyin a távozása előtt egy szívet rajzolt a pár autójára, beleírta a nevüket, majd a rajzot aláírta. A fiatal ara pedig egy fehérarany, zafírkövekkel díszített fülbevalót kapott nászajándékba az orosz elnöktől.

Az osztrák jog szerint politikus nem fogadhat el ilyen drága ajándékot, melynek értékét 50 ezer euróra becsülték. Miután Kneissl távozott a minisztériumból, kemény vita alakult ki az ékszer miatt. Végül a fülbevaló állami tulajdonban maradt, de azt kölcsönkapta és majd csak halála után kell az örökösöknek visszaadniuk.

A történet az orosz-ukrán háború kitörése után vált kínosabbá. Felmerült a kérdés, hogy mivel viszonozta a volt külügyminiszter az orosz elnök támogatását. A jelenleg emigrációban élő, Putyin kritikusának tartott volt KGB ügynök Szergej Zsirnov elmondta, hogy emlékszik az asszonyra, mert Párizsban együtt tanultak. Szerinte már akkor felmerült a nő beszervezése.

Kneissl megerősítette, hogy valóban együtt járt a párizsi egyetemre Zsirnovval, de a beszervezésre vonatkozó állításokat rágalomnak nevezte. Állítása szerint akkoriban az osztrák külügyminisztérium szolgálatában állt, és azt állítja, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll és soha nem is állt semmilyen titkosszolgálattal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: