KÉK HÍREK
A Rovatból

Szorul a hurok Trump körül: tényleg belebukhat a legújabb botrányba?

Elnöksége legsötétebb óráit éli: két kulcsemberét is börtönbe csukhatják, az egyik ráadásul ellene vallott a pornószínésznő-lefizetési ügyben.
CNN" style="color:#333">
CNN - szmo.hu
2018. augusztus 22.



Ahogy arról mi is beszámoltunk, Donald Trump volt tanácsadója és ügyvédje, Michael Cohen eskü alatt vallotta, hogy az elnök utasította őt bűncselekmény elkövetésére.

Az ügyvéd tegnap vádalkut kötött a New York-i ügyészséggel, és eskü alatt vallotta, hogy a 2016-os kampány során Trump utasítására fizetett le egy Playboy-modellt és egy pornószínésznőt, hogy hallgassanak Trumppal folytatott egykori viszonyukról. Ez a kampányfinanszírozási törvény megsértése, tehát bűncselekmény, így Cohen könnyen börtönbe is kerülhet.

Cohen pedig vallomásában tulajdonképpen azzal vádolja az elnököt, hogy ő is bűncselekményt követett el, sőt még hazudott is, hiszen Trump korábban tagadta, hogy köze lett volna a két lefizetett hölgyhöz.

A másik mélyütést Trump kampányfőnökének ügye "vitte be" az elnöknek. Paul Manafortot csalás miatt összesen nyolc vádpontban bűnösnek találták. Adócsalás vádjával öt, banki csalás vádjával két pontban, a nyolcadik vád pedig az, hogy eltitkolta az adóhatóságok elől a külföldi bankszámláját. A 69 éves Manafort hosszú börtönéveknek néz elébe, de

a világsajtó és a politikai elemzők szerint Trump számára ez akár a vég kezdete is lehet.

A CNN szerint mindkét ügy "katasztrofális hét" árnyékát vetíti előre az amerikai elnöknek. Különösen Cohen vallomása aggasztó, ő ugyanis konkrétan hazugsággal és lefizetéssel vádolja Trumpot. És ki tudja, mi minden van még a tarsolyában.

Robert Mueller különleges ügyész egyre elszántabban szaglászik Trump körül a 2016-os választások lehetséges visszaéléseivel kapcsolatban.

Különösen az "orosz szál" érdekli őt, vagyis hogy az oroszok mennyiben befolyásolhatták a választások kimenetelét, és Trump összejátszhatott-e velük, hogy legyőzze Hillary Clintont.

Micahel Cohen pedig sokat tudhat a kampány "kulisszatitkairól", és a CNN elemzése szerint nem lehetetlen, hogy ki is fog tálalni. Az biztos, hogy sötét felhők gyülekeznek Trump feje fölött. A demokraták eddig összezártak az elnök mögött, de ősszel időközi választások lesznek, és a pártban egyre erősödnek azok a hangok, amelyek Trump esetleges alkotmányos elmozdítását (ezt nevezik "impeachment"-nek) szorgalmazzák, mielőtt még nagyobb botrány tör ki.

Maga Trump, aki épp kampánykörúton járt Nyugat-Virginiában, és általában elég aktív a Twitteren, egy ideig mélyen hallgatott, most viszont ellentámadásba lendült.

Már korábban boszorkányüldözésnek nevezte, ami ellene folyik, most pedig azon élcelődött, hogy ha valaki jó ügyvédet akar, véletlenül se fogadja fel Michael Cohent, végül az előző elnöknek, Barack Obamának is nekiment: "Obama elnök is törvényt sértett, megsértette a kampányfinanszírozási törvényt, és könnyen eltussolták!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk