Donald Trump ledobta az atombomba érvet: „Sokkal jobban nézek ki, mint Kamala Harris”
Donald Trump nemrég újabb fokozatra kapcsolta a kampányát – erős összefüggésben azzal, hogy Joe Biden helyett Kamala Harris lett a demokraták elnökjelöltje.
A republikánusok aspiránsa szombaton Pennsylvaniában tartott gyűlést, ahol bitang erős mondatokkal örvendeztette meg a közönséget és a sajtót.
Trump a demokraták inflációs politikáját már beszéde elején „fasisztának” ÉS „marxistának” nevezte, majd a déli határnál érkező illegális bevándorlókról „vad szörnyetegekként” beszélt. A klímaváltozásról is megvolt a véleménye: szerinte a tengerszint emelkedése csak több tengerparti ingatlant(!) fog eredményezni.
Kamala Harrist különösen keményen támadta. Azzal kezdte, hogy Joe Biden „utálja” alelnökét, majd hozzátette, hogy Harris „úgy nevet, mint egy őrült”.
Trump ezúttal is próbálkozott a demokraták zsidó szavazóinak elhódításával. Azt állította, hogy Harris azért nem Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzót választotta alelnök-jelöltjének, mert Shapiro zsidó.
Trump nem véletlenül kampányolt épp Pennsylvaniában, hiszen klasszikus csatatérállamnak számít. 2016-ban Trump, 2020-ban pedig Biden nyert itt, mindkét alkalommal nagyon szoros eredménnyel. Vasárnap Harris és alelnökjelöltje, Tim Walz is kampányolni fognak az államban, mielőtt részt vennének a hétfőn kezdődő chicagói Demokrata Nemzeti Gyűlésen.
via 444