HÍREK
A Rovatból

Deutsch „nettó agyrémnek” nevezte az EU-t, Kocsis szerint az ellenzék a „tengerentúlról rendelt” új messiást

Semjén pedig arról beszélt, az ellenzék patologikus gyűlölete mögött „az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van”. A 29. Fidesz-kongresszus erős mondatai.

Link másolása

A párt számos vezető politikusa beszédet mondott a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán, ezekből közlünk egy válogatást az MTI összefoglalói alapján.

Semjén Zsolt

A Fidesz-KDNP az Európai Unió és a magyar politikatörténet legsikeresebb politikai közössége, aminek lényege, hogy ez nemcsak szövetség, hanem valódi közösség is – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

Semjén szerint fontos látni, hogy a Fidesz és a KDNP, a szövetség, sőt a kongresszus is csak eszköz. A cél, "amiért az egészet csináljuk", a keresztény civilizáció védelme "a migrációs invázióval" és az "LMBTQ-tébollyal" szemben, valamint a nemzeti szuverenitás biztosítása - hangsúlyozta.

Az ellenzékről Semjén Zsolt azt mondta: helyzetüket az határozza meg, hogy a 2010-ben létrejött centrális hatalmi erőteret duális erőtérre kellett alakítaniuk. Szerinte ennek következtében a mostani ellenzék "reformkommunista - reformfasiszta" ellenzék.

"A DK-Jobbik-szövetség az a reformkommunista reformfasiszta ellenzéknek a zagyvasága, amit egyetlen dolog tart össze, Orbán Viktorral és velünk szemben való patologikus gyűlöletük, ami mögött az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van" - mondta.

Szerinte ha 2018-ban a Fidesz-KDNP nem nyerte volna meg a választásokat, a pandémia közepén a "magyar kormány úgy nézett volna ki", hogy Szél Bernadett miniszterelnök, Vona Gábor a belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc pénzügyminiszter. Mi lett volna ezzel az országgal, ha egy ilyen reformkommunista - reformfasiszta kormánynak kellett volna megvédenie az országot a pandémiától és mindazoktól a kihívásoktól, amelyekkel szembe kell néznünk? - tette fel a kérdést.

Véleménye szerint a gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad.

Semjén Zsolt arra figyelmeztetett: 2022-ben hasonló kihívás, támadás éri Magyarországot és az értékeinket, mert Brüsszelben eldöntötték, hogy a "progresszió úgy fog kinézni, hogy a keresztény civilizációt le kell rombolni, a nemzeti szuverenitást meg kell szüntetni és a családokat relativizálni kell."

Hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje ennek a kiszolgálója, és "Gyurcsány és Gyurcsányné marionettbábuja".

Ugyanakkor kijelentette: "minket nem az érdekel, hogy ők mit csinálnak", mert a Fidesz-KDNP bajtársi szövetség azt a célt határozta meg, azt a nemzetszolgálatot vállalta, hogy megvédjék a keresztény civilizációt, a nemzeti szuverenitást, a családokat és gyerekeket.

A pártelnök bírálta az ellenzéknek a vadászati világkiállítással kapcsolatos magatartását. Azt mondta: az ellenzék egész gondolkodása "egy buborékban van", ami idegen a magyar világtól, tagadják a valóságot, a végén pedig azt mondják, hogy "hülye a nép". Értékelése szerint a helyzet az, hogy a Fidesz és a KDNP legfőbb szövetségese "a valóság és a nép".

Kubatov Gábor

A mi csendes forradalmunk a békemenet, ami lázadás az abnormalitás ellen - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke a kongresszuson.

Kubatov Gábor az évtized abszurdjának nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, "Őszöd után, csődbe vitt magyar gazdaság után, az elmúlt 30 év legnagyobb hazugsága után".

Szerinte a baloldalnak nem volt olyan kormányzása, amely ne hozott volna "brutális megszorításokat" és ne vitte volna csődbe a gazdaságot. Egyetlen olyan ciklusuk sem volt, amely jobb körülményeket, jobb életet hozott volna a magyaroknak - jelentette ki.

Megjegyezte: a baloldal ma is eladná a városházát, és dobra verné a manapság magyar kézen levő energia-, illetve közszolgáltató cégeket, amitől az egekbe emelkednének a rezsiárak. Külföldi kézre játszanák át a repteret, a gyárakat, a földeket, minden mozdíthatót és mozdíthatatlant, a városháza mintájára a Parlamentet is eladnák, és "ha nem maradna semmi értékesíthető, eladnák a hazájukat" - sorolta Kubatov Gábor.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, "Gyurcsány Ferenc legújabb üdvöskéje" szerint a rezsicsökkentés ostobaság, és azt meg kell szüntetni - mondta, megjegyezve, hogy Márki-Zay Péter tanácsa a kevesebb fürdés, hidegebb lakás, kisebb számla. Abszurdnak nevezte azt is, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a bevándorlásügyben is befogadóbbnak kellene lenni.

Kubatov Gábor kiemelte: régen a haza sorsa forradalmakban, csatákban, háborúkban dőlt el, a több mint ezer esztendő alatt sokan az életüket áldozták fel azért, hogy ma itt állhassunk, magyarként. Kijelentette, manapság a csatáinkat nem a lövészárkokból vívjuk meg, hanem a közösségi médiában, és az egykori toborzás ma a mozgósítás.

Kubatov Gábor szerint a Fidesz soha nem volt ilyen szervezett, összetartó és egységes. Azonban megjegyezte: szükség van arra a szavazókörönkénti plusz öt emberre, akik 2002-ben még nem voltak meg. Szükség van mindenkire a családokból, a barátok közül, "egyetlen egy ember sem maradhat otthon" - jelezte.

Deutsch Tamás

A Fidesz EP-képviselője bírálta az Európai Uniót, mondván, az európai hatóságok semmit sem tesznek, amikor migránsok százezrei lépnek be a közösség területére, törvénytelenül.

"Az Európai Unió nettó agyrém" - jelentette ki, példaként említve annak a tizenegy éves ír kislánynak az esetét, aki 1,1 millió forintnak megfelelő bírságot kapott, miután egy futballmeccs után beszaladt a pályára.

Kijelentette: "Brüsszel a hatalmával visszaélve hideg polgárháborút folytat a lengyelek és a magyarok ellen. Az egészpályás letámadás keretében el akarják venni tőlünk a szabadságunkat". A 21. században még mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy azt elvehetik - folytatta -, akik meg akarják mondani, hogy Magyarország hogyan éljen. Még mindig vannak olyanok, akik azt tartják: minden csak úgy helyes, ahogy ők mondják.

"Szétvernének mindent, amin a szabadságunk alapul: a családjaink összetartó erejét, a házasság és a gyereknevelés hagyományos formáját, a szabad gondolkodáson alapuló, vitázó közösségeinket, az egyházainkat, majd végül a nemzeti szuverenitásunkat is" - mondta.

Szerinte Európa harmincéves története úgy is leírható, hogy eljutott a Brezsnyev-doktrínától a genderdoktrináig, a kommunista világbirodalom koncepciójától a brüsszeli birodalom koncepciójáig.

Azt ígérte: a Fidesz-KDNP képviselői meg fogják védeni az ország szabadságát Brüsszelben és Budapesten egyaránt. Megvédik például azt, hogy a magyarok szabadon dönthessenek a rezsiárakról, és ki fognak állni Brüsszelben a Magyarországnak járó fejlesztési forrásokért is. Úgy fogalmazott: "Ami jár, az jár."

A Fidesz-KDNP továbbra is nemet mond a bevándorlásra - hangoztatta, és megjegyezte, Brüsszel Magyarországra akarja kényszeríteni a betelepítési kvótát. Brüsszel és a magyar baloldal annak a lehetőségét is el akarja venni, hogy a magyar szülők szabadon dönthessenek gyermekeik neveléséről, de a Fidesz-KDNP képviselői nemet mondanak a gyermekekre leselkedő agresszív LMBTQI+ szexuális propagandára is.

"Nekünk Brüsszelben is Magyarország az első" - zárta szavait.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: