Délutáni tea és szarkavarás Londonban – A diplomata fanyar humorral és sok fordulattal vezet be a diplomácia világába
A diplomata című nyolcrészes amerikai sorozat a Netflixen pontosan azt a kifejezetten szórakoztató, a Homelanden edződött közönség számára már ismerős amerikai (és brit) külügyi-diplomáciai sztorit hozza el nekünk, amit már rég vártunk, és egyáltalán nem baj, hogy ezúttal lazább és humorosabb formában tálalja a politikai kavarást.
Deborah Cahn és csapata úgy vélhette, hogy a Homelandben kicsit sok volt a komolykodó CIA-vonalból, és most kifejezetten a diplomácia belső játékait fogják elénk tárni, természetesen félig fikciós, de a háttérben nagyon is valóságos - és meglepően up to date - történelmi-politikai eseményekkel körítve.
Az az amerikaiaknak nagyon megy, hogy a Fehér Ház és az elit üzelmeit kiteregessék, néha egészen brutális fantáziavilággal és akcióhegyekkel körítve (lásd a Has Fallen - Támadás a Fehér Ház ellen - sorozatot), vagy kifejezetten a szarkavarásra építve (ennek mesterműve a Kártyavár).
London Calling - idézhetnénk a klasszikus Clash-számot.
Ugyanis a háttérben az van, hogy Irán közelében felrobbantottak egy brit anyahajót, 41 halott, hatalmas balhé és felfordulás támadt hirtelen Londonban. A britek letaglózottak, és bosszúért kiáltanak, egyértelműen mindenki Iránt okolja a történtekért, és nem is alap nélkül.
Nos, ebben a felturbózott hangulatban kell az amerikai érdekeket képviselnie Kate-nek. Most már csak azt kéne kitalálni, hogy az mi is valójában.
Nem könnyíti a helyzetét, hogy vele megy a férje is, aki egy kb. Richard Holbrooke-szintű csúcsdiplomata, akinek a telefonjában kb. mindenki is benne van, bármikor meg tud ereszteni egy hívást valami fontos vagy fontoskodó embernek. Ő az, aki Koszovótól Bejrútig a béketárgyalások legfontosabb háttérembere volt, benne van a világ öt legnagyobb külügyi koponyájában. A Rufus Sewell által - egyébként csodásan - alakított Mr. Wylernek azonban a nagykövetfeleség szerep nincs annyira ínyére, különösen, hogy az évtizedes rutinja és tapasztalata parkolópályára van állítva, mert a külügyminisztert egyszer háborús bűnösnek nevezte, és ez nem tett jót a karrierjének.
Kate-nek tehát két fronton kell harcolnia, el kell fogadtatnia magát Londonban friss nagykövetként, egy háborús konfliktus küszöbén, és valahogy rendbe kéne rakni a házasságát, vagy elválni. Ráadásul a kettő igencsak egybemosódik, és az ebből következő humorfaktort és a helyzetet bonyolító fordulatokat ki is maxolják a forgatókönyvírók. Amúgy rég láttam már ilyen frappáns párbeszédeket, különösen Sewell lubickol a jól megírt dialógusokban, de a többiek is láthatóan élvezik a helyzetkomikumot.
Természetesen van egy feminista vonulata is a sorozatnak, a diplomácia klasszikusan férfiak uralta világában, pláne a brit férfiklubok szivarfüsttől és tesztoszterontól bűzlő légkörében, jórészt férfiaktól körülvéve kell megállni a helyét a friss amerikai nagykövetnek. Ráadásul ezeknek a férfiaknak a nagy része úgy gondolja, a saját külügyminiszterét is beleértve, hogy neki nincs más dolga, mint fogadni őt a repülőtéren, esetleg teát tölteni a tárgyalásokon... Mindazonáltal a nők fontos szerepet játszanak: nő az amerikai elnök kabinetfőnöke, a CIA londoni részlegvezetője, a brit politikai élet főszarkavaró matrónája, de a francia miniszterelnök is.
Nagyon jól játszanak azzal, amivel már a Homelandban is Cahnék: sosem az semmi, aminek látszik, vagy nem teljesen, és akkor is várható egy fordulat, amikor már azt hiszed, hogy ok, minden kocka a helyén van.
Ami még dicséretére válik a sorozatnak: mer nagyon naprakész lenni.
A legérdekesebb amúgy a brit politika és diplomácia tablója, hisz végtére is kis részletektől eltekintve végig Londonban és környékén játszódik A diplomata. A Brexit utáni vagyis inkább közbeni brit politika piszkos, aljasságokkal és szarkavarással teli világa a gusztustalan bulvársajtóval körítve még az amúgy sokat tapasztalt amerikaiaknak is fejcsóválásra ad okot, noha ők sem mennek a szomszédba intrikáért és hátbadöfésért.
A háttérben pedig ott tornyosul a Kreml, annak fura ura, a gyilkos orosz háború Ukrajna ellen, és mindkét angolszász országban vannak olyanok, akik szerint jó volna odapörkölni a ruszkiknak, vagy legalábbis móresre tanítani őket Ukrajnán kívül is. Mások a folyamatos és állandó tárgyalások mellett érvelnek, a háttéralkuk, szívességek, információcserék és zsarolás hívei, mint Hal Wyler, aki ennek a mestere, kérik is, hogy tanítson, de még nem akar kiszállni ebből a mókuskerékből.
A mellékszereplők is nagyon jók, Celia Imrie elmehetne egy angol nagymaminak is, de inkább a legnagyobb intrikus a szigetországban, Rory Kinneart újra brit miniszterelnökként üdvözölhetjük a Black Mirror emlékezetes disznókényeztető része után, de a kedvencem mégis Ato Essandoh, aki a követség első titkáraként mindenkinek a bizalmasa, és ennek megfelelően a legnagyobb terhet neki kell viselnie talán.
A sorozat persze nem tökéletes, nem Fauda, és még csak nem is a Homeland első három évada. Könnyedebb, néha kicsit is elmegy a magánéleti vonalak irányába, felületesebb, és messze nem dolgoz ki olyan jól karaktereket, mint a Kártyavár. De az látszik, és a film végén ránk zuhanó bődületes cliffhanger is ezt bizonyítja, hogy több évadra készültek, és hát van számos elvarratlan szál is, ami folytatásért kiált.
