KULT
A Rovatból

Délutáni tea és szarkavarás Londonban – A diplomata fanyar humorral és sok fordulattal vezet be a diplomácia világába

Az angolszász politika mocsarában merülhetünk el szügyig a Netflix sorozatában, miközben a háttérben a Kreml és az orosz háborús rezsim képe sejlik fel. Mit tehet egy frissen kinevezett amerikai nő a brit férfiak irányította Nagy-Britanniában?


A diplomata című nyolcrészes amerikai sorozat a Netflixen pontosan azt a kifejezetten szórakoztató, a Homelanden edződött közönség számára már ismerős amerikai (és brit) külügyi-diplomáciai sztorit hozza el nekünk, amit már rég vártunk, és egyáltalán nem baj, hogy ezúttal lazább és humorosabb formában tálalja a politikai kavarást.

Deborah Cahn és csapata úgy vélhette, hogy a Homelandben kicsit sok volt a komolykodó CIA-vonalból, és most kifejezetten a diplomácia belső játékait fogják elénk tárni, természetesen félig fikciós, de a háttérben nagyon is valóságos - és meglepően up to date - történelmi-politikai eseményekkel körítve.

Az az amerikaiaknak nagyon megy, hogy a Fehér Ház és az elit üzelmeit kiteregessék, néha egészen brutális fantáziavilággal és akcióhegyekkel körítve (lásd a Has Fallen - Támadás a Fehér Ház ellen - sorozatot), vagy kifejezetten a szarkavarásra építve (ennek mesterműve a Kártyavár).

London Calling - idézhetnénk a klasszikus Clash-számot.

A diplomata alapszituációja is már egy hatalmas gebasz: látszólag hirtelen ötlettől vezérelve Londonba vezénylik a Keri Russell által alakított karrierdiplomatát, aki épp Kabulba utazott volna segíteni a volt kollégáknak menteni a menthetőt az amerikaiak afganisztáni kivonulása utáni káoszban. Az elnök közli az ódzkodó Kate Wylerrel, hogy igazából nem kérés ez, menni kell, és kész, kb. holnap már ott kell tüzet oltania.

Ugyanis a háttérben az van, hogy Irán közelében felrobbantottak egy brit anyahajót, 41 halott, hatalmas balhé és felfordulás támadt hirtelen Londonban. A britek letaglózottak, és bosszúért kiáltanak, egyértelműen mindenki Iránt okolja a történtekért, és nem is alap nélkül.

Nos, ebben a felturbózott hangulatban kell az amerikai érdekeket képviselnie Kate-nek. Most már csak azt kéne kitalálni, hogy az mi is valójában.

Nem könnyíti a helyzetét, hogy vele megy a férje is, aki egy kb. Richard Holbrooke-szintű csúcsdiplomata, akinek a telefonjában kb. mindenki is benne van, bármikor meg tud ereszteni egy hívást valami fontos vagy fontoskodó embernek. Ő az, aki Koszovótól Bejrútig a béketárgyalások legfontosabb háttérembere volt, benne van a világ öt legnagyobb külügyi koponyájában. A Rufus Sewell által - egyébként csodásan - alakított Mr. Wylernek azonban a nagykövetfeleség szerep nincs annyira ínyére, különösen, hogy az évtizedes rutinja és tapasztalata parkolópályára van állítva, mert a külügyminisztert egyszer háborús bűnösnek nevezte, és ez nem tett jót a karrierjének.

Az is kiderül az elején, hogy a házasságuk egy rakat szar, igaz, sokan megirigyelnék ezt a romhalmazt amúgy, de nem spoilerezek. Mindenesetre nem segít a sorok rendezésében az új felállás, amelyben hirtelen a fontos ember a feleség lesz, aki eddig a közel-keleti régióban első titkárkodott, de most más a helyzet. Borítékolva van a konfliktus: férjuram nem fog parlagon heverni, hanem ahol lehet, kavar.

Kate-nek tehát két fronton kell harcolnia, el kell fogadtatnia magát Londonban friss nagykövetként, egy háborús konfliktus küszöbén, és valahogy rendbe kéne rakni a házasságát, vagy elválni. Ráadásul a kettő igencsak egybemosódik, és az ebből következő humorfaktort és a helyzetet bonyolító fordulatokat ki is maxolják a forgatókönyvírók. Amúgy rég láttam már ilyen frappáns párbeszédeket, különösen Sewell lubickol a jól megírt dialógusokban, de a többiek is láthatóan élvezik a helyzetkomikumot.

Természetesen van egy feminista vonulata is a sorozatnak, a diplomácia klasszikusan férfiak uralta világában, pláne a brit férfiklubok szivarfüsttől és tesztoszterontól bűzlő légkörében, jórészt férfiaktól körülvéve kell megállni a helyét a friss amerikai nagykövetnek. Ráadásul ezeknek a férfiaknak a nagy része úgy gondolja, a saját külügyminiszterét is beleértve, hogy neki nincs más dolga, mint fogadni őt a repülőtéren, esetleg teát tölteni a tárgyalásokon... Mindazonáltal a nők fontos szerepet játszanak: nő az amerikai elnök kabinetfőnöke, a CIA londoni részlegvezetője, a brit politikai élet főszarkavaró matrónája, de a francia miniszterelnök is.

Nagyon jól játszanak azzal, amivel már a Homelandban is Cahnék: sosem az semmi, aminek látszik, vagy nem teljesen, és akkor is várható egy fordulat, amikor már azt hiszed, hogy ok, minden kocka a helyén van.

Ami még dicséretére válik a sorozatnak: mer nagyon naprakész lenni.

"Egy éve ölik az oroszok az ukránokat" - hangzik el az egyik részben, és történnek más viszonylag közelmúltbeli eseményre is utalások, az orosz Wagner-zsoldosok itt Lenkov-ezred néven futnak, az amerikai elnök a Trump utáni idős, magas vérnyomásos bácsi, de nem teljesen Biden, csak lehet rá is asszociálni. De utalnak a nem dicsőséges Trump-korszakra is, amikor a diplomácia nem állt a helyzet magaslatán...

A legérdekesebb amúgy a brit politika és diplomácia tablója, hisz végtére is kis részletektől eltekintve végig Londonban és környékén játszódik A diplomata. A Brexit utáni vagyis inkább közbeni brit politika piszkos, aljasságokkal és szarkavarással teli világa a gusztustalan bulvársajtóval körítve még az amúgy sokat tapasztalt amerikaiaknak is fejcsóválásra ad okot, noha ők sem mennek a szomszédba intrikáért és hátbadöfésért.

A háttérben pedig ott tornyosul a Kreml, annak fura ura, a gyilkos orosz háború Ukrajna ellen, és mindkét angolszász országban vannak olyanok, akik szerint jó volna odapörkölni a ruszkiknak, vagy legalábbis móresre tanítani őket Ukrajnán kívül is. Mások a folyamatos és állandó tárgyalások mellett érvelnek, a háttéralkuk, szívességek, információcserék és zsarolás hívei, mint Hal Wyler, aki ennek a mestere, kérik is, hogy tanítson, de még nem akar kiszállni ebből a mókuskerékből.

A sorozat abban jó, hogy ráébreszt: sosem lehet tudni, mikor mi jön be. Az erő felmutatása, vagy a háttérben alkudozás. Abból értenek-e az irániak vagy a oroszok, ha kemények vagyunk, és tudják, hogy nem blöffölünk, vagy pont annak jött el az ideje, hogy a CIA és mindenki izzítsa gyorsan a Kreml- és FSZB-kapcsolatait, hogy simítsuk el hamar ezt a kis (vagy nagy) nézeteltérést.

A mellékszereplők is nagyon jók, Celia Imrie elmehetne egy angol nagymaminak is, de inkább a legnagyobb intrikus a szigetországban, Rory Kinneart újra brit miniszterelnökként üdvözölhetjük a Black Mirror emlékezetes disznókényeztető része után, de a kedvencem mégis Ato Essandoh, aki a követség első titkáraként mindenkinek a bizalmasa, és ennek megfelelően a legnagyobb terhet neki kell viselnie talán.

A sorozat persze nem tökéletes, nem Fauda, és még csak nem is a Homeland első három évada. Könnyedebb, néha kicsit is elmegy a magánéleti vonalak irányába, felületesebb, és messze nem dolgoz ki olyan jól karaktereket, mint a Kártyavár. De az látszik, és a film végén ránk zuhanó bődületes cliffhanger is ezt bizonyítja, hogy több évadra készültek, és hát van számos elvarratlan szál is, ami folytatásért kiált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk