Debreceni szavazatvásárlási ügy - Megszólalt a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke
Ahogy már hírt adtunk róla, a TISZA debreceni jelöltje, Tárkányi Zsolt egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerinte választási visszaélést bizonyíthat Debrecenben. A telefonbeszélgetésben a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke, Aba-Horváth István ajánl fel 500 csomagot két fideszes jelöltnek, Barcsa Lajosnak és Széles Diánának.
A történtekre közleményben reagált a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke. „Felszólítom Magyar Pétert, Tárkányi Zsoltot és Tompa Enikőt, hogy nagy kampányolásuk hevében hagyják abba a hergelést, a hangulatkeltést és az alaptalan vádaskodást! Amit ugyanis ma a közösségi média posztjaikban leírtak, nem más, mint a debreceniek szándékos félrevezetése olcsó szavazatszerzés reményében” – kezdte Aba-Horváth István.
„A cigányság helyi vezetőjeként több mint 25 éve folyamatosan nyomon követem és segítem városunk nehéz sorsú családjainak helyzetét nemcsak a kampány időszakban, mint egyes politikai kalandorok. Az pedig
akiknek szükségük van segítségre, nem kampánycélból, mint a Tisza párt jelöltjeit, hanem emberségből” – állította a Romák Országos Önkormányzatának elnöke, majd hozzátette ebbe belerondítani önmagában lelketlen dolog, megbízást adni az alpolgármesterrel történt beszélgetés rögzítésére, „kivágdosgatására" és manipulálására, majd a manipulált felvételt közreadni elítélendő dolog és bűncselekmény.
„A felvételt és a rászoruló emberek helyzetét kampánycélokra felhasználni Magyar Péter és a Tisza Párt jelöltjei részéről pedig aljas politikai húzás. De mit várunk egy olyan párttól, ami létezése első percétől alattomos hangfelvételekkel manipulál?
Én maradok az, aki voltam és vagyok: a szegény sorsúakra figyelő, és erőmhöz mérten támogató közösségi vezető. Szerencsére városunk vezetői – beleértve a két alpolgármestert, akik egyike egyébként a Debreceni Karitatív Testület társelnöke és gondoskodásért felelős alpolgármester – az elmúlt évtizedekben mindig támogatóan fordultak az elesettek felé és folyamatosan segítették és segítik őket” – zárult a közlemény.