prcikk: „Oda világítunk, ahol árnyék van” - A DE! Akcióközösség egész napos élő adást ígér a választási csalásokról | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

„Oda világítunk, ahol árnyék van” - A DE! Akcióközösség egész napos élő adást ígér a választási csalásokról

A DE! Akcióközösség bejelentette, hogy a választás napján, április 12-én élő YouTube-közvetítést indítanak. Az adásban az „őrszem” programjukban részt vevő önkéntesek által rögzített, gyanúsnak vélt eseteket mutatnák be.


Egész napos élő YouTube-közvetítést ígér a választás napjára a DE! Akcióközösség, amelyben állításuk szerint országszerte dokumentálják majd a gyanús eseményeket. A szervezet egy korábbi felhívásában azt írta, önkénteseik a szavazás tisztaságán őrködnek majd.

A tervek szerint az április 12-én reggel 6 órakor induló műsorban az ország számos pontján jelen lévő „őrszemeik” által rögzített felvételeket mutatnák be, amelyek szerintük szinte azonnal megjelennének az adásban.

A szervezet egyetlen, de annál erősebb vállalást tesz: „náluk élőben nézheted a választási csalást.”

Bejegyzésükben úgy fogalmaznak, a kezdeményezés a „A Szavazat ára” című filmjük folytatása, amely után állításuk szerint több ezren csatlakoztak az „őrszem” programjukhoz.

A szervezet szerint a programjukban nemcsak megfigyelők vesznek részt, hanem egy gyorsan mozgó csapat is.

„A tiszta és szabad választás érdekében az őrszemeinkhez gyorsan reagáló motorsok is csatlakoznak” – írják, hozzátéve, hogy egy kifejezetten polgármestereknek szánt kiáltványt is közzétettek. A motoros segítők toborzásáról korábban a sajtó is beszámolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.


A Kremlben sem tartják már elképzelhetetlennek Orbán Viktor vereségét, és készülnek is arra, hogyan kellene ezt kimagyarázniuk – írta a külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza, névtelen forrásokra hivatkozva. A lap egyik kormányközeli forrása szerint a remények az utóbbi időben folyamatosan csökkentek Moszkvában.

„Eleinte még volt remény arra, hogy Orbán és politikai stratégái megfordíthatják a helyzetet, és a listás szavazáson nyerhetnek. Ezután az egyéni választókerületeken elért győzelem vált a legvalószínűbb forgatókönyvvé. Most [a Kreml] nem zárja ki, hogy ez sem fog megtörténni.”

A portál forrásai szerint ha Orbán veszít, az állami irányítású orosz média ezt az Európai Unió által szervezett „színes forradalomnak” fogja beállítani.

Vlagyimir Putyin viszont a belső körökben magát Orbánt és csapatát fogja hibáztatni a vereségért.

Egyikük szerint azért, mert „még a mi támogatásunkkal sem tudták megcsinálni”.

Azt is elismerték, hogy bár nem közvetlenül Putyin elnöki hivatalából irányítják a Fidesz kampányát, asszisztenciát nyújtanak a közösségi médiás tevékenységéhez.

Ez az információ újabb réteggel egészíti ki azokat a nyugati lapokban megjelent állításokat, melyek szerint orosz titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a magyar választást. A Financial Times dezinformációs kampányról írt, a Washington Post pedig egy olyan belső orosz hírszerzési javaslatot közölt, amely még egy Orbán elleni merényletet is felvetett a kampány irányának megváltoztatására. A Kreml és az orosz nagykövetség ezeket az értesüléseket tagadta.

A provokációktól való félelemre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője és Majka is arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen erőszakos cselekedetnek. Eközben a kormánypárti oldalon is feszültség érzékelhető: az MCC egyik kutatója arról beszélt, hogy az intézményben a pánik jelei mutatkoznak, és nincs B-forgatókönyv egy esetleges választási vereségre.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péterről: Sokkal durvábbakat mondtam volna, ha foglalkozom vele, mert jobban ismerem
A miniszterelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét a kampányban. Állítása szerint Varga Juditon keresztül sokkal többet tud róla, ezért is tartózkodott a durvább kijelentésektől.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Orbán Viktor miniszterelnök 39 órával a választások előtt az ATV Mérleg című műsorában adott interjút. A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, nem ideges és nem feszült a kampányhajrában, és örül annak, hogy fél év alatt háromszor is eljutott a csatornába. A korábbi 15 éves távolmaradás utáni sűrűbb megjelenéseit a digitális tér kihívásaival magyarázta, ahol szerinte hangulatok és álhírek terjednek, ezért személyesen kell elmondania a gondolatait.

A miniszterelnök elégedett a kampányával, úgy érzi, mindenhova eljutott és mindent elmondott, amit fontosnak tartott.

„Elvégeztem, jól elvégeztem a melót. Úgy éreztem, hogy a választópolgárok is szerettek együtt lenni velem”

– fogalmazott. A közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban szkeptikus, szerinte Magyarország gyorsan „amerikanizálódik”, ahol a mérések egy része már nem a helyzetet írja le, hanem befolyásolni akarja a választókat. Azt állította, a Fidesz saját mérései nem térnek el jelentősen a magabiztos győzelmet mutató amerikai kutatástól.

Az interjúban kitért Magyar Péterre is, akivel – mint mondta – szándékosan nem foglalkozott személyesen a kampányban. Azt állította, jóval többet tud róla, mint ami a nyilvánosság előtt ismert.

„Sokkal durvábbakat mondtam volna, ha foglalkozom vele. Mert jobban ismerem. Hát a felesége az igazságügyi miniszterem volt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a személyeskedés helyett a politikai ajánlatokról akart beszélni.

Arra a kérdésre, hogy felhívná-e Magyar Pétert egy esetleges vereség esetén, kitérő választ adott: „Hiszen győzni fogunk, nem telefonálni fogok, engem fognak hívni.” Egyúttal

megerősítette, hogy tiszteletben fogják tartani a választók döntését, és a hatalmat békésen átadnák, ahogy arra szerinte már korábban is volt példa.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a Fidesz kampánya a félelemre épült, Orbán Viktor úgy reagált: „A Fidesz kampány a valóság köré épült, és a valóság az riasztó.” Szerinte Európa a veszélyek korába lépett, háborús áremelkedések, energiaválság és brüsszeli szankciók sújtják a kontinenst. Állítása szerint a nehézségek ellenére Magyarország az egyetlen olyan ország, amely egyetlen fontos célját sem adta fel, és Európával ellentétben itt nem voltak megszorítások, sőt, adócsökkentés és minimálbér-emelés is történt.

Orbán az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, a magyar érdek a béke, és hidegen hagyja, hogy ki győz.

„Az ukránok, akik szerintem már régen elvesztették a háborút, előbb-utóbb beismerik, hogy a háború elveszett”

– fogalmazott. Szerinte az Európai Uniónak is be kell látnia, hogy az orosz energia kizárása a piacról fenntarthatatlan. Ukrajna jövőjét egy Oroszország és Magyarország közötti ütközőállamként képzeli el, amelynek nem tagja sem a NATO-nak, sem az EU-nak, de stratégiai partnerségben áll Brüsszellel. A Barátság kőolajvezeték lezárását ukrán zsarolásnak tartja, amire a válasz az Ukrajnának szánt uniós támogatások blokkolása.

„Mi tovább bírjuk olajjal, mint őt pénzzel” – mondta a stratégiájáról.

Az interjúban szóba kerültek a titkosszolgálati ügyek is. A miniszterelnök nem kommentálta azokat a híreket, melyek szerint a Tiszához köthető, korábban Brüsszelben dolgozó diplomaták a magyar titkosszolgálatnak dolgoztak volna. Az őt és Szijjártó Pétert érintő lehallgatásokkal kapcsolatban azt mondta, a Putyin elnökkel folytatott beszélgetései nyílt vonalon zajlanak, és nem tartalmaznak titkokat.

Szerinte a lehallgatások mögött nyugati titkosszolgálatok állnak, amelyek egy ukránbarát kormányt szeretnének Magyarországon.

Azt állította, az igazságügyi minisztert bízta meg a magyar titkosszolgálatok védelmének megerősítésére irányuló javaslatok kidolgozásával.

A bicskei kegyelmi üggyel kapcsolatban Novák Katalin és Varga Judit lemondását a Fideszen belüli generációváltási terv „megbicsaklásának” nevezte.

„Ez egy nagy tervnek egy megbicsaklása volt, hogy elvesztettünk két nemzetközileg is elismert, tehetséges női politikust” – mondta.

Azt állította, a kegyelmi ügyben nincsenek titkok, a köztársasági elnök hibázott, és vállalta érte a felelősséget.

A kampány utolsó napjainak hangulatával kapcsolatban, amit sokan rendszerváltó hangulatként élnek meg, Orbán Viktor azt mondta, nem érti ezt az érzést.

„Az ország legjobban látható szabadságharcosa én vagyok” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő az, aki harcol Magyarország szuverenitásáért a külső behatásokkal szemben.

Orbán Wáberer György posztjáról is beszélt. Azt mondta, a megnyilvánulás meglepő volt a számára, szerinte „baj van a toronyban”, mert az üzletembernek arra van megbízása, hogy segítse a tokaj-hegyaljai gazdákat, majd pedig arról beszél, hogy ne igyunk bort, mert nem tesz jót az egészségnek.

A csádi katonai misszióval kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, a terv meghiúsult, a parlamenti felhatalmazás lejárt, így

„ez a misszió nem létezik”.

A fia, Orbán Gáspár szerepét az ügyben komolytalannak nevezte, mondván, egy százados nem dönt missziókról. A honvédségből és más fegyveres testületekből kilépő, anomáliákról beszélő tisztek ügyét belső ügynek tekinti, amit a parancsnokoknak kell rendezniük.

A gazdasági helyzetről szólva elismerte, hogy súlyos energia- és pénzügyi válság vár Európára, de szerinte a magyar gazdaság fel van készítve. A magas államháztartási hiányt azzal magyarázta, hogy „a magyar költségvetés fejnehéz”, az év elején többet költ, de az 5%-os éves hiánycélt tartani fogják. A választás utáni terveiről annyit árult el, hogy a kihívásokhoz igazodó, más szerkezetű kormányra lesz szükség.

A következő négy évre tett ígéretei között szerepelt, hogy

nem enged magyar katonát Ukrajnába, megvédi a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat, felépíti a 14. havi nyugdíjat, fenntartja a teljes foglalkoztatást, és növeli az ország energiafüggetlenségét

Paks 2 befejezésével és Paks 3 elindításával. Arra a kérdésre, hogy nem fáradt-e bele a 16 év kormányzásba, azt válaszolta: „Ez egy szép munka, szép hivatás. Szeretem. És jó munka akkor is, amikor nehézségek vannak. Akkor a legszebb.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A politikus bírálta a kormány rendeletét, mely egy hatalmas lakópark építését engedi a Népszigeten. Szerinte a szabályozás felmentést ad a kötelező közlekedési és infrastrukturális feltételek alól.


Vitézy Dávid szerint a kormány egy tegnap éjjel megjelent rendeletével úgy döntött egy 3000 lakásos, 56 méteres épületekkel teli új városrészről a Népszigeten, hogy ahhoz semmilyen közlekedési fejlesztést vagy garanciát nem rendelt. A korábbi főpolgármester-jelölt egy Facebook-posztban bírálta a két nappal a választások előtt kiadott szabályozást.

„3000 lakás és 56 méteres épületek a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül - két nappal a választások előtt egy ilyen beruházás nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánításáról döntött tegnap éjjel közzétett rendeletében a kormány” – írja Vitézy.

„Minden kerületi és fővárosi hatáskört megszüntettek - pedig a nemrég elfogadott Fővárosi Településterv kifejezetten rekreációs funkciót jelölt itt meg.”

Posztjában részletezi is, milyen konkrét engedményeket ad a jogszabály a beruházónak. Azt állítja, a közlekedési működőképességet igazoló hozzájárulásokat nem az építkezés előtt, hanem csak a már kész épületek használatbavételi engedélyezésekor kell megszerezni.

„Így anélkül megépülhet az egész, hogy kiderülne a közlekedési kapcsolatok hiánya” – fogalmaz.

Hozzáteszi, a rendelet szó szerint kimondja, hogy a beruházásnak nem feltétele a helyi vagy fővárosi szabályokban előírt közmű- és közlekedési infrastruktúra biztosítása. Vitézy szerint a rendelet rögzíti, hogy „a beépítés módja nem korlátozott”, a megengedett magasság 56 méter, sőt, annyira kedvez a fejlesztőnek, hogy „még a kötelező kerékpártároló létesítési mennyiség alól is felmenti.”

A népszigeti vita nem előzmények nélküli. A kormány Otthon Start programja már korábban is felvetett kérdéseket a beruházói oldalon: a másfél millió forintos négyzetméterár-limit tartása érdekében a fejlesztők magasabb épületekben és kevesebb parkolóhely kialakításában láthatják a megoldást.

Vitézy a bejegyzésében azt hangsúlyozza, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánítás lényegében kiüresíti a helyi szabályokat. Úgy véli, a rendelet miatt „az önkormányzatok semmilyen közérdeket nem tudnak érvényesíteni, ami a dolguk lenne egy ekkora beruházás esetén.” Azt írja, a kormány egy teljesen megközelíthetetlen, korábbi hajójavító üzemet akar beépíttetni egy új városrésszel úgy, hogy hiányoznak az alapvető városszerkezeti és közlekedési garanciák.

Szerinte a rendelet az utolsó két napra időzítve „a tökéletes szimbóluma annak az ámokfutásnak, ami az Otthon Startra hivatkozással Budapesttel szemben a kormány az elmúlt hónapokban csinál.”

„Budapest fejlesztése érdekében persze sokféle elképzelésről lehet beszélni, vitatkozni, a Népsziget jövőképét valóban ki kell találni - de ebben a rendeletben a közérdeknek nyoma sincs” – zárja sorait Vitézy Dávid.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pajor Tamás a Hősök terén: A jelenlegi hatalom alapjaiban vesztette el a legitimitását a kormányzásra
A Rendszerbontó Nagykoncerten a tömeg és a fellépők is egyértelmű politikai állást foglaltak a választás előtt két nappal. Az eseményen Krúbi egy erősen kormánykritikus dallal, Szabó Benedek pedig egy Európa-párti üzenettel lépett színpadra.


Nagy tömeg előtt zajlik péntek este a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncert, ahol a fellépő zenészek és a közönség is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg. A tömegben olyan skandálások hangzottak el, mint a „vesztes Orbán” és a „Ruszkik, haza”. A Polgári Ellenállás mozgalom által szervezett esemény célja a választási részvétel növelése volt az április 12-i szavazás előtt.

Pajor Tamás, a Neurotic egykori frontembere egy slammel kezdte a produkcióját.

„Néhány évente meg kell kérnünk Orbán Viktort, hogy egyesítse a népet.”

Ezt követően egy rövid beszédben a kormány legitimitását vonta kétségbe. „Az elmúlt napok hírei alapján a

jelenlegi hatalom alapjaiban vesztette el a legitimitását a kormányzásra. Az emberi együttélés, a legősibb civilizációs normák alapjait ásta alá.

Ezt a hatalmat el kell búcsúztatnunk április 12-én. Találkozzunk az urnáknál” – mondta, majd egy „Éljen a magyar Woodstock, szervusztok”-kal köszönt el.

A legnagyobb hangrobbanást Krúbi és Beton.Hofi fellépése váltotta ki - írta a Telex.

Krúbi nem a legismertebb slágereivel érkezett, hanem új, Magyar Tenger Kalózai című albumáról játszotta el az Államhajót.

A dal egyértelműen a családtámogatások, az oktatás és az egészségügy helyzetét bírálja.

A KFT Bábu vagy című dalát adta elő Laár András és a Mantraflow, de a zenész egy új versszakkal egészítette ki a szöveget. Indoklása szerint azért, hogy „optimistább legyen ahhoz a szomorúsághoz képest, ami idáig volt”. Az új rész így hangzik: „Leül a bábszínész, kinyílnak a bábszemek, a világ körbenéz. Mert véget ért a bábozás, s leül a bábszínész. Kinyílnak a bábszemek, a világ körbenéz. Azt hiszem, már elhiszem, az életed csak a tied. Nyisd ki a szemed.”

Szabó Benedek, a Galaxisok énekese az európai elköteleződés mellett tett hitet.

„Magyarország Európához tartozik, és ezt nem csak ma, hanem holnapután is meg fogjuk mutatni.”

A Hétköznapi Csalódások azzal kezdte, hogy „vegyük vissza a nemzeti jelképeinket”, majd eljátszották Viktor című számukat, amelynek egyik sora szerint „Goodbye! Auf wiedersehen és főleg dasvidaniya, ahogy Viktor és gazdája, Putyin mondaná”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk