KÉK HÍREK
A Rovatból

Csepelen kizuhant kisfiú édesanyja: Olyan mintha valaki segítette volna őt, hogy ne legyen nagyobb baja

Egy bokor tompította zuhanását, de édesanyja még most is sokkos állapotban van.


Április közepén zuhant ki egy csepeli panelház ötödik emeletéről a hároméves Jonatán, aki csodával határos módon komoly sérülés nélkül megúszta a balesetet, mert a ház alatt lévő bokor segítette, mint egy csúszda.

„Olyan mintha valaki segítette volna őt, hogy ne legyen nagyobb baja”

– mondta a Blikknek Jonatán édesanyja.

A kisfiú bordatöréssel és zúzódásokkal megúszta az esetet, maradandó károsodást nem szenvedett, édesanyja viszont még mindig sokkos állapotban van.

A család azóta lezárta a szobát, ahonnan kiesett Jonatán, nem is használják, és úgy döntöttek, hogy kertes házba költöznek.

A kisfiú nagymamája szerint házukban egy rossz szellem van, ami „addig nem nyugodott meg, amíg egy embert nem tudott magával vinni”, utalva ezzel arra a véletlen egybeesésre, hogy unokája balesete után három nappal egy nő kizuhant ugyanannak a csepeli tárasháznak egy másik lakásából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET: