„Csak remélem, hogy nem szenvedett” - 81 éves édesanyja és öccse gyászolja az elhunyt matrózt
Bár tudta, hogy egy ilyen balesetet nem lehet túlélni, mégis, az utolsó pillanatig nem akarta elhinni, hogy meghalt a testvére - ezt mondta öccse a magyar matrózról, aki a dunai hajókatasztrófában veszítette életét.
A múlt hét szerdán történt balesetben hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenkét áldozat, köztük a Hableány matrózának holttestét találták meg és azonosították. Az ő testét a Szabadság híd közelében emelték ki a Dunából.
Az elhunyt férfi édesanyja korábban már nyilatkozott a tragédia kapcsán, ám akkor még nem került elő fia holtteste. Akkor azt mondta:
"Ne kérdezze, hogy fel lehet-e ezt dolgozni, erre nincsenek szavak..."
Fiáról azt mondta, "aranyos, kedves ember volt, sohasem panaszkodott rá senki, mindenki szerette". Imádta a vizet, sokat evezett a Tiszán is. Korábban katonatiszt volt, de a hajózás volt a mindene.
Azt is elmondta, hogy a tragédia előtti nap volt a férfi születésnapja, akkor telefonon beszéltek egymással. Mivel azonban sok munkája volt, az édesanyja nem akarta zavarni.
"Nem sejtettem, hogy akkor hallom őt utoljára, hogy soha többet nem beszélhetek vele. Csak remélem, hogy nem szenvedett. Még csak egy fotóm sem maradt róla, de az arcát tisztán látom magam előtt. Úgy szeretnék rá emlékezni, amilyennek egy hete, a születésnapján hallottam őt. Boldog és felszabadult volt, mint akinek semmi gondja sincs…"
- mondta a 81 éves asszony a Lokálnak.
Most megszólalt az elhunyt matróz testvére is, akit szintén nagyon megtört a tragédia.