„Csak remélem, hogy nem szenvedett” - 81 éves édesanyja és öccse gyászolja az elhunyt matrózt
A hajós öccse a Lokálnak elmondta, csütörtök éjjel 11 óra körül érkeztek meg a rendőrök édesanyja otthonához, hogy közöljék vele a szomorú hírt. Az egyenruhásokkal tartottak a biztonság kedvéért a mentők is, ők értesítették a kisebbik fiát, aki szintén a házhoz érkezett.
„Az ember nyilván érti, hogy a hajó vezetőfülkéjében nem lehet túlélni egy ilyen ütközést, de az utolsó pillanatig nem akarja, nem tudja elhinni. A mentősök azt kérték tőlem, hogy egy pillanatra se hagyjam egyedül anyukámat, ezért már éjjel magammal hoztam, most is itt van nálunk"
- mondta a férfi a portálnak. Hozzátettte, hogy a mentők arra kérték, ha az idős asszony nagyon felzaklatná magát, akkor sem szabad nyugatót adni neki, mert ez az ő korában akár végzetes is lehet.
A matróz fivére elmondta, hogy mielőtt a bátyja matróz lett, hosszú évekig hivatásos katonaként szolgált Szolnokon.
"Ő inspirált engem is, hogy honvéd egyenruhát húzzak"
- mondta.
Azt is elmondta, hogy a hadkiegészítő parancsnokság pár napja azt kérte, értesítse őket, ha előkerült a testvére holtteste, mert szeretnék megadni neki a végtisztességet.
A 81 éves édesanya korábban már említette, hogy
nagyobbik fia egyszer azt mondta, szeretné, ha a hamvait a Dunába szórnák a halála után. Az asszony viszont most arról beszélt, lehet, hogy mégsem a folyónál búcsúznak el a hajóstól.
A kisebbik testvér sem tud egyelőre semmit a szertartás helyéről és a temetés részleteiről.