A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri községben egy férfi Facebook-bejegyzésben kérte számon a község polgármesterét és jegyzőjét, miből vették a luxusautóikat, de válasz helyett csak egy verést kapott – számol be az ATV.
Orosz Attila állítása szerint az autókat a helyi beruházásokra és építkezésekre szánt pénzekből vásárolták, szabálytalanul. Szóvá tette azt is, hogy ez a fajta urizálás sokaknak szemet szúrt már.
„Volt egy ember aki kérdezte, hogy hol lakik ez a paraszt, hová kell menni megverni. Ekkor a jegyző úr a jegyzői hivatalát latba vetve nevem, címem és még olyan dolgot is kiposztolt, hogy milyen jogcímen lakom a házban, hogy azt örököltem és egyebek, és hogy miként lakom ott” – fogalmazott a csatorna Híradójának a férfi.
Attila ezután elment a hivatalához, hogy számon kérje a jegyzőt, de ott durva szóváltásba keveredtek.
„Ő akkor a középső ujját mutogatva elhajtott a hivatal irányába, amikor én utánamentem és mégegyszer kértem, hogy vegye le ezt a posztot, akkor ő támadólag lépett felém.
Én ellöktem magamtól, ekkor odalépett az autójához és a vezető oldal mögül kivett egy karót, és azzal ötször ütött rám, kettő a kezemet találta el, hármat a baloldali vesémre. Folyamatosan azt szajkózta, hogy én egy jobbágy vagyok, takarodjak vissza a putriba, és vigyem magammal a mocskos kölykeimet is”
– mesélte a férfi.
Az MSZP helyi elnökét is sokkolták a történtek. A Híradónak ő azt mondta: „Teljesen megdöbbentett ez a viselkedés és magatartás. Nem gondolom hogy egy demokratikus országban első vagy második számú vezető így viselkedhet egy álampolgárral”.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri községben egy férfi Facebook-bejegyzésben kérte számon a község polgármesterét és jegyzőjét, miből vették a luxusautóikat, de válasz helyett csak egy verést kapott – számol be az ATV.
Orosz Attila állítása szerint az autókat a helyi beruházásokra és építkezésekre szánt pénzekből vásárolták, szabálytalanul. Szóvá tette azt is, hogy ez a fajta urizálás sokaknak szemet szúrt már.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor anyukája interjút adott egy youtubernek a Békemeneten - A hatvanpusztai zebrákról is kérdezték
Elmondta, büszke a fiára és a többi gyermekére. Beszélt a férje tulajdonában lévő birtokról és a gánti kőbányáról, majd kitért arra is, hogy a nyilatkozatoknál szerinte gyakori a szavak kiforgatása.
A 444 vette észre, hogy Kersák István, politikával és közélettel foglalkozó youtuber a Békemeneten beszélgetett Orbán Viktor édesanyjával. Orbánné Sípos Erzsébet készséggel válaszolt a kérdésekre.
Elmondta, hogy minden alkalommal elmegy a Békemenetre, és a miniszterelnököt akkor is támogatná, ha nem lenne a fia. Büszke rá, ahogyan a többi gyermekére is. Sajnálja, hogy a békéért menetelni kell, és nem jön magától.
Az ellenzékről úgy fogalmazott, sok embert meg tud érteni, és azt is, miért mennek át a másik oldalra. „Az emberek tulajdonképpen nem politizálnak, ha megjelenik valaki, aki jót ígér nekik, nem ismerik ők egyik oldalt sem, valamit szeretnének, valami jót. Nem mondom, hogy mindenki azért van az ellenzékkel, mert a Viktor ellen van, de ha egy ilyen szlogen elindul az emberek hajlamosak arra, anélkül, hogy ismernék, hogy valakit szidjanak.”
Felidézte, hogy amikor korábban kopogtatócédulát gyűjtött, egy idős nő azt mondta neki, azért nem szavaz Orbán Viktorra, mert cigány. Miután kiderült, hogy ő a miniszterelnök édesanyja, a nő zavarba jött. Szerinte ez jól mutatja a suttogópropaganda működését. Hozzátette, ha Orbán Viktor cigány származású lenne, még büszkébb lenne rá, mert „onnan oda tudott jutni, ahol van”. A történelmi ismeretei alapján aggódik érte.
Hatvanpusztáról azt mondta, az nem a fia, hanem a férje tulajdona. Elmesélte, hogyan szerezték meg a gánti kőbányát, és hogy az jól megy. A sokat emlegetett zebrákról így fogalmazott:
„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra. Miért tartanánk ott zebrát, már nem azért mondom. Viktor meg pláne miért tartana zebrát. Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta.”
Hozzátette, ő ezt komikusnak tartja, férjét viszont idegesíti minden, ami igazságtalan.
Arra a kérdésre, miért nem vállal több nyilvános szereplést, felidézte, hogy férje régen szívesen fogadta a sajtót. Egy újságíró azonban egyszer azt kérdezte tőle, igaz-e, hogy verte a fiát. Orbán Győző erre azt mondta, azért kapott, mert szemtelenkedett az anyjával, másnap pedig a tévében ez a felirat jelent meg: „brutálisan verte gyermekét”. Ekkor döntötte el, hogy nem nyilatkozik tovább, felesége szerint „igaza van”.
Orbánné szerint nem zavarja, ha valaki rosszat ír, amikor ő jót vagy igazat mond. Azt mondta, csak azért fogják vissza magukat, hogy a fiuknak ne ártsanak. Kersák István kérdésére, hogy a miniszterelnök megtiltotta-e nekik a nyilatkozatokat, azt válaszolta, erről nincs szó, nem szólnak bele egymás életébe. Úgy látja, a nyilatkozatokkal az a baj, hogy kiforgatják az ember szavait. Amikor szóba került, hogy a Fidesz is szokott ilyesmit csinálni, azt mondta, nem tartozik rá, ki tesz ilyet, de „ne forgassa ki senki” mások mondandóját.
A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a youtubert meghívta látogatóba.
A 444 vette észre, hogy Kersák István, politikával és közélettel foglalkozó youtuber a Békemeneten beszélgetett Orbán Viktor édesanyjával. Orbánné Sípos Erzsébet készséggel válaszolt a kérdésekre.
Elmondta, hogy minden alkalommal elmegy a Békemenetre, és a miniszterelnököt akkor is támogatná, ha nem lenne a fia. Büszke rá, ahogyan a többi gyermekére is. Sajnálja, hogy a békéért menetelni kell, és nem jön magától.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Politico: Trump szankciói miatt Magyarországon és Szlovákiában is leállhat az orosz olajszállítás
Az amerikai pénzügyminisztérium „lehetséges” szankciókat helyezett kilátásba az orosz cégekkel együttműködő országoknak. Az Európai Bizottság eközben a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat fontolgatja.
Donald Trump amerikai elnök váratlanul szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen. A döntés Európában is éreztetheti a hatását, Magyarországot közvetlenül érintheti.
Az Egyesült Államok olyan vállalatokat céloz, amelyek még mindig fontos szereplők az uniós energiapiacon. A Lukoil több száz benzinkutat működtet az EU-ban, nagy finomítókat tart fenn Romániában és Bulgáriában, és 45 százalékos részesedéssel bír egy holland üzemanyag-feldolgozóban.
A cég olajat szállít Magyarországnak és Szlovákiának is. A két ország továbbra is 86–100 százalékban az orosz importra támaszkodik.
A Politico szerint a mostani lépés akár a szállítások teljes leállásához vezethet. A lap felidézte, hogy Magyarország és Szlovákia a korábbi uniós mentességre hivatkozva eddig sem mondott le a moszkvai szállításokról, de most változás jöhet.
Az amerikai pénzügyminisztérium közölte:
„lehetséges” szankciókat vet ki minden országra, amelyek együttműködnek az orosz cégekkel.
Csütörtökön az Európai Bizottság jelezte, hogy fontolóra veszi a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat. A Politico úgy fogalmazott, Donald Trump döntése főként Magyarországon és Szlovákiában keltett aggodalmat, mert fennáll a kockázat, hogy az olajszállítások leállnak.
Ha a szankciók érvényesülnek, „az az import leállításához vezetne” – mondta egy szlovák tisztviselő, hozzátéve, hogy a kormány „valószínűleg” mentességet fog kérni Washingtontól.
Donald Trump amerikai elnök váratlanul szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen. A döntés Európában is éreztetheti a hatását, Magyarországot közvetlenül érintheti.
Az Egyesült Államok olyan vállalatokat céloz, amelyek még mindig fontos szereplők az uniós energiapiacon. A Lukoil több száz benzinkutat működtet az EU-ban, nagy finomítókat tart fenn Romániában és Bulgáriában, és 45 százalékos részesedéssel bír egy holland üzemanyag-feldolgozóban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - írja az MTI a horvát sajtó jelentése alapján.
A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban. A katonai alapkiképzés - a kötelező sorkatonai szolgálat részeként - két hónapig tart majd, és 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban. Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.
Minden 18. életévét betöltött férfi még az év végéig behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti 19. életévét. A bevonulás előtt kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton esnek át. A szolgálatra 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.
A lelkiismereti okokra hivatkozó sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál. A polgári védelemnél a szolgálat három hónapig tart folyamatos munkarendben, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezet- és településgazdálkodás, illetve útfenntartás területén négyhónapos szolgálat teljesítendő, heti ötnapos, napi nyolcórás munkarendben.
A kiképzés - akár katonai, akár polgári - hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el.
A sorkatonák havi 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) illetményt kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket. A kéthónapos kiképzés beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelent az állami vagy más közszolgálati állásokra való pályázáskor. A polgári szolgálat díjazása kisebb lesz a katonainál, pontos összegéről kormányrendelet rendelkezik majd.
Felmentést kaphatnak a szolgálat alól azok, akiket alkalmatlannak minősítenek, akik legalább két évig a védelmi minisztériummal kötött szerződés alapján kadétnak tanultak, a kettős állampolgárok, akik külföldön már teljesítették a katonai szolgálatot, továbbá a rendészeti akadémia hallgatói, a büntetés-végrehajtási szolgálat tagjai, illetve felszentelt papok vagy szerzetesek.
A behívó figyelmen kívül hagyása esetén rendőri előállítás is elrendelhető, emellett 250 és 1320 euró közötti pénzbírság szabható ki azokra, akik nem jelennek meg a kiképzésen vagy a polgári szolgálaton, illetve azt igazolatlanul megszakítják.
A parlamenti vitában a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és koalíciós partnere, a Haza Mozgalom (DP) képviselői szükségesnek nevezték a sorkatonai kiképzés visszaállítását és a tartalékos állomány feltöltését. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) arra figyelmeztetett, hogy a törvény különbséget tesz a polgári szolgálatot választók és a katonai szolgálatot teljesítők között.
A parlament a fegyveres erőknél való szolgálatról szóló törvényt is módosította, és ezentúl lakhatási támogatást ír elő azon hivatásos katonák számára, akik szolgálati helyükön nem rendelkeznek lakhatással és 45 év alattiak.
Emellett elfogadták a HDZ képviselőcsoportjának azon módosító indítványát is, amely lehetővé teszi, hogy alapfokú végzettséggel is felvegyenek valakit katonai vagy tengerész szolgálatra azzal a feltétellel, hogy az illető az első határozott idejű szerződése lejártáig - a védelmi minisztérium támogatásával - befejezi középfokú tanulmányait.
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - írja az MTI a horvát sajtó jelentése alapján.
A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban. A katonai alapkiképzés - a kötelező sorkatonai szolgálat részeként - két hónapig tart majd, és 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban. Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A digitális tananyag egy nagy rakás szar” – Dobozban végezte az iskolai laptopok egy része, kiakadtak a tanárok
Egy dunántúli pedagógus szerint az iskolai laptopok két évig dobozban álltak, mert addig nem kaptak digitális táblát, és az akkumulátorok ezalatt teljesen tönkrementek. A digitális tananyag minőségét több pedagógus élesen bírálta.
Az állami digitális oktatásra szánt nagy terv megbicsaklott. A kormány Digitális Oktatási Stratégiája hangzatos ígéretekből állt, miközben a statisztika fontosabb lett, mint a gyerekek vagy az oktatás minősége – írta a Népszava.
A beszállítói körben kormányközeli kapcsolatokkal bíró cégek is feltűnnek; példaként a miniszterelnök testvérének birkózótársához és Palkovics László barátjához köthető vállalkozások szerepelnek.
Egy dunántúli pedagógus szerint az iskolai laptopok két évig dobozban álltak, mert addig nem kaptak digitális táblát, és az akkumulátorok ezalatt teljesen tönkrementek. A tankerület közben azt kérte, hogy időnként fotózzák le a bontatlan csomagolásokat.
Akadt szülő, aki előre jelezte, hogy nincs szükségük gépre, mégis e‑mailt kapott, hogy menjenek be szerződni és vigyék el a gyerek nevére érkezett laptopot. Az iskola nem engedte, hogy a gép az intézménynél maradjon, így a család végül hazavitte, a készülék pedig azóta is a dobozában pihen.
A 2025‑ös kampányban a regisztráció október 1‑jén indult, több tankerület november 5‑ig hosszabbított. Az igénylők körét bővítették az 5. és 9. évfolyamon túl más évfolyamokra is, mégis nőtt a bizalmatlanság, mert idén már használt, akár négyéves laptopok jutnak a diákoknak, amelyeket a tavaly elballagó 8. és 12. évfolyamosok adtak le; sok szülő nem vállalná ezek állapotáért a felelősséget.
A digitális tananyag minőségét több pedagógus élesen bírálta. „A digitális tananyag, amely a Krétából is elérhető, egy nagy rakás szar” - mondta az egyikük.
Egy fővárosi történelemtanár hónapok alatt saját digitális tananyagot rakott össze az 5–8. évfolyamnak, a diákok a tankönyvvel párhuzamosan használták. A tankerület nehezményezte az eltérést a NAT‑tól, az igazgató pedig közölte, hogy maradjon a tankönyv és a füzet, a saját anyag nem használható.