HÍREK
A Rovatból

Bugyi nélkül sorban állás, megalázó helyzetek az orvosnál - gondok vannak a nőgyógyászati rendelésben

A Másállapotot a szülészetben mozgalom felhívására sorra érkeznek a kismamák, édesanyák, nők történetei. Már több hivatalos szerv is vizsgálódik.

Link másolása

Több várandós kismama és frissen szült édesanya írta meg saját történetét a Másállapotot a szülészetben mozgalom felhívására. A közösségi oldalukon arról számoltak be, hogy, bár a jogszabály előírja, hogy a nőgyógyászati ellátáson csak a legszükségesebb időre lehet a ruházatot levetetni a páciensről, mégis gyakran előfordul, hogy ez nem így valósul meg.

A posztjukban azt írják:

"A 'bugyis' ügyek folytatódnak! Léptünk már fel együtt olyan megalázó eset ellen, amikor előre levett bugyival kellett várni a vizitet, mert ez szükségtelen és megalázó helyzet! Még mindig hiszünk abban, hogy a nőgyógyászati és szülészeti ellátás egyik fokmérője az, hogy tisztelettel bánnak-e velünk nőkkel, miközben lemeztelenedünk és intim testrészeinket vizsgálják.

Az ellátás akkor megfelelő, ha a ruházat eltávolítására csak a szükséges és a lehető legrövidebb ideig van szükség, és eközben a légkör megnyugtató, a helyszín zárt és védett."

Egy nekik megküldött esetet is megosztottak:

"Amikor sorra kerülünk, szólít az asszisztens, hogy menjünk a vetkőzőbe, és a szakorvossal már csak akkor találkozunk, amikor félig levetkőzve ott állunk előtte. Megalázó helyzet, amely során a megfelelő anamnézis felvétel sem tud megvalósulni. Mindeközben a két öltözőből a másikban fél-pucéran várakozó nő tisztán hall mindent a másik vetkőzőben várva.

Tarthatatlannak, és teljes mértékben szakmaiatlannak tartom ezt a gyakorlatot, amely sok nőnek okoz kárt (közvetlen megaláztatás, közvetve elmaradt információmegosztás és a hasonló helyzetek kerülése miatt".

A mozgalom segítségképpen összeszedte a vonatkozó jogszabályokat is:

(7) A beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el.

10. § (1) Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.

(3) Az ellátás során a beteg jogainak gyakorlásában csak az egészségi állapota által indokolt ideig - törvényben meghatározott - mértékben és módon korlátozható.

(6) A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálatára és kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve, ha a sürgős szükség és a veszélyeztető állapot esetén ez elkerülhetetlen.

A Másállapotot a szülészetben az Indexnek felveti azt a problémát is, hogy sokan, akik kisvárosban élnek, probléma esetén nem tudnak másik orvoshoz fordulni. Ezért előfordulhat, hogy egy nő a rossz tapasztalatok miatt halogatja a vizsgálatot, vagy akár el sem megy arra. Esetleg a magánegészségügybe megy tovább, de kisebb településen erre sincs mód, mert az "állami" orvos rendel "magánban" is.

A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz is érkezett bejelentés - írja a lap. Az NNK "számos szabálytalanságot állapított meg, és a kivizsgálás eredménye alapján, külön hatósági intézkedés keretében, a szakfelügyelő főorvos javaslataira figyelemmel a szükséges intézkedéseket megteszi" – közölték.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is állást foglalt, eszerint: "Az EMMI minden olyan esetet elítél, amikor bármilyen betegellátás során a beteg emberi méltósága vagy személyiségi joga sérül, különösen hangsúlyosan vonatkozik ez a legintimebb, nőgyógyászati vizsgálatokra. Ezekben az esetekben az intézetvezető és a betegjogi képviselő mielőbbi értesítését javasoljuk".

A Másállapotot a szülészetben arra biztatja a kismamákat, édesanyákat, hogy írják meg saját tapasztalataikat, mert a mozgalom panaszt tesz az ügyben annak érdekében, hogy változást érjenek el. "Ezt az ellátási gyakorlatot muszáj felülvizsgálni és jobbá tenni!" - írják.

Többen máris megküldték saját megaláztatásuk történetét.

"Na, ez már nem ma volt, de egyik első vizsgálat tizeniksz évesen Sztk-ban hasonlóképp, a vetkőzőben értesültem róla - mindkettőnk akarata ellenére - hogy az előttem bement iskolatársam vetélésen esett át... meg így arról is, ugye, hogy szexuális életet él."

"A programozott csm előtt fél órát - órát meztelenül kiterítve feküdni a műtőben sem túl kellemes. Millió ilyen megalázó helyzet van."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Molnár Piroska szerint Vidnyánszky Attila a fia ballagására hivatkozva nem gratulált Kulka Jánosnak
A színésznő az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának kell a Nemzet Színészét értesíteni.

Link másolása

Kulka Jánost választották a Nemzet Színésznének, ám a hírt nem a Nemzeti Színház igazgatójától tudta meg, hanem Molnár Piroska hívta fel és gratulált neki.

A színésznő az RTL-nek adott interjút, amelyben elmondta, hogy Vidnyánszky Attila azért nem hívta fel a színészt, mert a fia ballagására ment.

A Kossuth-díjas színésznő szerint a mindenkori Nemzeti Színház igazgató feladata, hogy a döntésről értesítése az új Nemzet Színészét. Ez pedig nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel.

A csatornának elmondta, hogy az igazgató hívta össze a színészeket, de neki csak adminisztratív feladata van ilyenkor, nem javasolhat és nem szavazhat. A grémium pedig egyhangúlag döntött Kulka János mellett.

A színésznő úgy tudja, hogy az igazgató családi elfoglaltsága, kisebbik fia ballagása miatt nem hívta fel Kulka Jánost.

"Nem emlékszem, hogy lett volna olyan eset, hogy nem az igazgató hívja föl de Vidnyánszky Attila esetében sem volt soha eddig ilyen".

Emlékeztett rá, hogy mikor meghalt Benedek Miklós, majd Vidnyánszky Attila megbetegedett, két hónapig nem válaszottak új tagot a nemzeti színészei közé. Ezt Molnár Piroska nem értette, mert nincs olyan szabály, hogy az igazgatónak ott kéne lennie a döntéshozatalkor.

Az RTL próbálta megtudni Vidnyánszky Attilától, hogy mi volt az oka annak, hogy nem hívta fel Kulkát, ám elutasító választ adott.

Ezzel kapcsolatban Molnár Piroska azt mondta:

"Én láttam ezt a riportot, ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni. Természetesen neki meg joga van nem válaszolni, bár ezt kicsit megkérdőjelezném, mert egy ekkora intézmény vezetőjének, aki vezető szerepet elfoglal sok más intézmény élén tudtommal, ebben az esetben, majdnem kötelessége lenne válaszolni hogyha kérdezik valamiről!"

Arról, hogy az igatgató később felhívhatta volna a színészt, úgy vélekedett: "Az az ő dolga nekem ebben nincs kompetenciám. Az hogy nekem van e véleményem hogy fel kellett e hívni, azt megtartom magamnak".

VIDEÓ: Az RTL beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
A TISZA Párt politikusa üzent Dobrev Klárának, hogy előbb a köztévében kell megrendezni egy vitát, és ha ez megvolt, akkor mehetnek bármelyik más csatornára, mert csak így érhetik el azokat a milliókat, akik eddig csak a propagandát hallották.

Link másolása

Magyar Péter pénteken is folytatta országjáró útját, délután többek között Kazincbarcikán is felszólalt. Beszédében újra megerősítette, hogy szeretne egy vitát élő közvetítésben a köztévében.

Mint mondta: újra előkerült, hogy legyen vita a tévében. Emlékeztetett rá, hogy ő hívta ki Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, hogy beszélgessenek arról, hogyan tették tönkre az országot.

Ám ők "elfutottak" és elküldték maguk helyett Dobrev Klárát és Deutsch Tamást. Ő alapesetben nem vitázna Deutsch-csal, de ha ez az ára annak, hogy bejussanak a köztévébe, akkor "ám legyen, én vitatkozom" velük - mondta.

De azzal "nagyon nem ért egyet", amit Dobrev Klára mond. Felidézte, hogy egy napja Miskolcon azt üzente, hogy ha tíz napon belül a köztévé vezetői, akiknek jogszabályi kötelezettségük a tájékoztatás, nem jelzik azt, hogy hol, mikor leesz élő vita, akkor "ott leszünk sokezren" az MTVA épületénél, és addig nem mennek el, amíg nem telejsítik a követelésüket.

"Innen is üzenem Dobrev Klárának, sokadszor, hogy én bármennyiszer, bármikor vitatkozok vele is, a férjével is, Deusch Tamással is, Meczellel. Bárkivel vitatkozom. De ha ő nem ugyanúgy követeli, hogy a köztelevízióban legyen a vita, hogy eljussunk azokhoz az emberekhez is, akikhez eddig csak a propaganda jutott el, akkor ő összejátszik a Fidesszel, hogy fenntartsák ezt a propagandát" - mondta a TISZA Párt alelnöke.

Majd üzent Dobrev Klárának és a DK:

gondolkozzanak el azon, hogy valószínűleg nem véletlen, hogy vidéki városokban odamennek hozzá DK szimpatizánsok, hogy elmondják, most léptek ki a DK-ból, a nyíregyháziból 50-en léptek ki. Szerint azért van ez, mert el kell dönteni azt, hogy június 9-én kire szavaznak. Arra az ellenzékre, amelyik 14 éve nem csinál semmit, egy normális rendezvényt nem tud összehozni többszázmilliós állami támogatás mellett sem, vagy egy olyan új erőre, mely egy másfajta, új Magyarországot szeretne építeni.

A politikus szerint abban kell egyetérteni, hogy egy vitát a köztévében kell megrendezni, és ha ez megvolt, akkor szívesen mehetnek bármelyik más csatornára.

VIDEÓ: Magyar Péter beszéde


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
A Gulyáságyú Média megpróbálta kideríteni, hogy honnan vannak a sapkás emberek, kitől kapták az egyensapkát, és mit jelent a rajta lévő felirat.

Link másolása

Piros sapkák kínaik tűntek fel Budapesten a kínai elnök, Hszi Csin-Ping látogatásának idején. Több ellenzéki politikus is szóvátette ezt - írja a Gulyáságyú Média.

Tompos Márton, a Momentum alelnöke és országgyűlési frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: „kínai csendőrökkel védi a kínai nagykövetség a pártfőtitkár útvonalát”.

Majd mikor szerda délután EU-s zászlókat tett ki az Erzsébet hídra, akkor több pirossapkás kínai önkéntes kérdőre vonta, hogy milyen zászlót aggat ki és miért.

„Idejöttek megkérdezni, hogy milyen zászló ez, mert izgultak, hogy tibeti vagy tajvani lehet” - mondta a politikus, akit több sapkás kínai vett körül.

A momentumos politikus elmondta, hogy azért kérdezték őt a kínaiak a zászlókról, mert nem lenne "kedves dolog" tibeti vagy tajvani zászlókat kitenni. Mikor egy kamerát is elővettek, akkor az addig magyarul kiválóan beszélő kínaiak elfelejtettek magyarul, majd a magyar rendőrökhöz mentek egyeztetni.

Pénteken a Párbeszéd – ZÖLDEK ügyvezető társelnöke, Szabó Tímea közölte, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordulnak és kérni fogják a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását a Tompos Mártont ért atrocitás miatt. Szerinte "problémás", hogy a kínai kormány megbízásából dolgozó pirossapkás kínaiak egy országgyűlési képviselőt vegzálnak, amiért egy uniós zászlót akar elhelyezni.

A kínaiak saját közlése szerintt a kínai követség bízta meg őket.

Az eset után a Gulyáságyú Média rejtett kamerával és mikrofonnal próbált beszélni a pirossapkás önkéntesekkel. Volt olyan, aki azt állította, hogy a napfény ellen viselik az egyensapkát. Végül kiderült, hogy a sapkát csak kínaiak viselhetik, és a kínai elnök látogatása után vissza kell adniuk azt.

VIDEÓ: Mi ez a pirossapkás kínai sereg Budapest utcáin? (rejtett kamerás videó)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint neki nagyon sok embere van, érdemes vele vigyázni
Megint megkérdezték a minisztert arról a pletykáról, miszerint Magyar Péter az ő embere. Szerinte ez egy nagyon gyönge pletyka.

Link másolása

Lázár János közlekedési miniszterként sikernek tartja, hogy Magyar Péter a debreceni tüntetésre vonattal utazott.

"Sikernek értékelem, ha minél többen vesznek jegyet, hogy az Intercity nem győzi kiszolgálni az érdeklődőket. Van úgy, hogy az összes jegy elkel és pótjáratokat kell indítani. Valójában, minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik, mert ha vasúton jönnek rá, ők is jegyet vesznek.

Én vagyok az az ember, aki a tüntetések és a demokrácia virágzásában leginkább érdekelt vagyok, mert a tüntetések jelentősen növelik a Volán és a MÁV bevételeit"

- mondta Lázár János a Blikk kérdéseire válaszolva.

A lap arra is rákérdezett, hogy mit szól hozzá, hogy azt beszélik róla, hogy Magyar Péter a beépített embere, és az ő hatalaomra kerülését készíti elő.

A miniszter erre visszakérdezett:

"És azért utazik vonattal, mert az én emberem? Akkor nagyon sok emberem van, hiszen sokan utaznak vonattal. Ha ez igaz lenne, érdemes velem vigyázni.

Ám ez egy nagy butaság. Szerencsére Magyarország megőrizte azt a régi barátságos jellegét, hogy kávéházország, ezért a politika jelentős része is a pletykákból tevődik össze. Ez egy nagyon gyönge pletyka. Nincs közöm Magyar Péter politikai tevékenységéhez" - közölte.

A lap megkérdezte tőle azt is, hogy szurkol-e a TISZA Párt alelnökének, hogy leváltsa az ellenzéket? Lázár erre azt mondta:

"Megvárjuk a június 9-i választások eredményét, és 10-én értékeljük".

A miniszter elmondta, hogy nem szokott találgatni, így arra sem válaszolt, hogy milyen eredményt vár. "Kovács Lászlótól azt tanultam, hogy nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni" - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET: