Brutális ónos eső jön kedden, mindenkitől extra óvatosságot kérnek
Több megyében 1 és 5 milliméter közötti csúszós csapadék is előfordulhat. A Közút elvégzi a síkosságmentesítést, de nem mindenhol bírnak vele egyforma intenzitással.
A Magyar Közút az MTI-hez hétfőn küldött közleményében azt írta, a meteorológiai előrejelzések alapján kedden a délelőtti óráktól dél felől egyre többfelé kell számítani ónos esőre.
Az ország nagyobb részén egy milliméternél kevesebb ónos eső valószínű, de elsősorban az ország középső sávjában, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl délkeleti részein jelentősebb, 1-5 milliméter közötti ónos csapadék is előfordulhat. Az ónos eső mellett fagyott eső is lehet.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben ónos eső veszélye miatt Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves, Tolna, Baranya, Csongrád-Csanád, valamint Békés megyében. A többi megyére citromsárga figyelmeztető előrejelzést adtak ki a keddi napra.
A magyar közút felhívta a közlekedők figyelmét arra, hogy csak az induljon útnak az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és a téli gumival van felszerelve a járműve.
Hozzátették: az ónos esővel és a havazásban érintett megyékben továbbra is 0-24 órában, 12 órás váltott műszakokban végzik a szükséges síkosságmentesítést a kezelésükbe tartozó 31 ezer kilométernyi közúthálózaton. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az intenzívebb csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott útszóró sót vagy kálcium-klorid-oldatot, így az ónos eső azonnal a burkolatra fagyhat. Ezért a szükséges beavatkozások is több időt vehetnek igénybe – jegyezték meg.
A szakemberek emiatt azt kérik a közlekedőktől, hogy az ónos esővel érintett vármegyékben addig ne induljanak el, amíg a csapadék el nem áll, és a szükséges beavatkozásokat el tudták végezni.
Akár a havazásban, akár az ónos esőben indulnak el a közlekedők, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről – figyelmeztetett a közútkezelő.
A Magyar Közút az MTI-hez hétfőn küldött közleményében azt írta, a meteorológiai előrejelzések alapján kedden a délelőtti óráktól dél felől egyre többfelé kell számítani ónos esőre.
Az ország nagyobb részén egy milliméternél kevesebb ónos eső valószínű, de elsősorban az ország középső sávjában, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl délkeleti részein jelentősebb, 1-5 milliméter közötti ónos csapadék is előfordulhat. Az ónos eső mellett fagyott eső is lehet.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben ónos eső veszélye miatt Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves, Tolna, Baranya, Csongrád-Csanád, valamint Békés megyében. A többi megyére citromsárga figyelmeztető előrejelzést adtak ki a keddi napra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ő egy ilyen úriember” – így reagált Ilaria Salis arra, hogy Kovács Zoltán rácsok mögé photoshoppolta
A baloldali aktivista neve ismét a figyelem középpontjába került, miután egy manipulált fotó jelent meg róla az X-en. A képet a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg.
Bilinccsel a csuklóján, a börtönrácsokba kapaszkodva ábrázolja egy fotómontázs Ilaria Salist. A képet Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg az X-en.
A poszthoz azt írta: „Itt kéne lenned, nem a tévében”, és meg is jelölte Salist.
A fotó azonban nem eredeti, hanem egy stockképből készült montázs. A kép egy börtönben álló, narancssárga ruhás, megbilincselt nőt ábrázol, amely egy videósorozat része. A leírás szerint egy női rab látható rajta, aki az elkövetett bűncselekménye miatt tölti büntetését.
A La Repubblica olasz lap szerint ez a poszt a magyar kormány újabb támadása az antifasiszta aktivista ellen. Salis az AVS (Zöldek és Baloldaliak Szövetsége) EP-képviselője, Magyarország pedig azzal vádolja, hogy 2023. február 11-én Budapesten, a Becsület Napján részt vett három neonáci megverésében.
Salis reagált is Kovács posztjára.
Ő egy ilyen úriember, nyilvánvalóan frusztrációtól hajtva, ilyen szavakkal illeti az Európai Parlament képviselőjét”
– írta. Hozzátette, hogy „egy valódi jogállamban senkit sem lehet bűnösnek nyilvánítani a bíróság ítélete előtt”. Szerinte azonban Magyarországon ez az alapelv idegen a kormánytól.
Az EP-képviselő szerint még ennél is aggasztóbb, hogy „Orbán illiberális demokráciájában a politikai ellenfeleknek nem szabad megszólalniuk”. Azt írta: „Kovács szerint valójában nem a televízióban kellene beszélnem, hanem börtönben kellene lennem. Ugyanabban, amelyben 15 hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban.” Úgy látja, hogy a politikai ellenfeleket el akarják hallgattatni, ha pedig ez nem lehetséges, akkor fenyegetik őket.
Bilinccsel a csuklóján, a börtönrácsokba kapaszkodva ábrázolja egy fotómontázs Ilaria Salist. A képet Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg az X-en.
Trump megzsarolta Jordániát és Egyiptomot: „Ha nem fogadják be a palesztinokat, visszatartom a segélyeket!”
Trump kijelentette, a palesztinok soha nem térhetnek vissza Gázába. A Fox News hétfőn sugárzott interjújában arról is beszélt, ha a Hamász nem adja vissza szombat délig az összes túszt, elszabadul a pokol.
Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.
Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.
Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.
Trump terve óriási felháborodást keltett a Közel-Keleten. Jordániában sokan attól tartanak, hogy a több százezer, esetleg milliónyi új palesztin menekült komoly belső feszültségeket okozna. Az ország lakosságának több mint fele már most is palesztin származású, és a helyi politikai életben régóta érezhető a feszültség a palesztin gyökerű állampolgárok és a beduin származásúak között.
„Trump ezzel Jordánia jövőjét kockáztatja. A legerősebb politikai mozgalom Jordániában elutasítja azt az elképzelést, hogy Jordánia Palesztina lenne” – mondta Khalil Jahshan, a washingtoni Arab Központ ügyvezető igazgatója.
Jordánia és Egyiptom eddig határozottan elutasította a palesztinok befogadását.
Egyiptom biztonsági aggályokra hivatkozva utasítja el a menekültek befogadását, Jordániában pedig sokan attól félnek, hogy ha most befogadják a gázai palesztinokat, akkor Izrael később a ciszjordániai palesztinokat is hasonló módon próbálná kitelepíteni az országba.
James Jeffrey, Trump volt szíriai megbízottja a New York Times-nak azt mondta, „a király nyilvánvalóan nem tudja befogadni ezeket az embereket. Ez számára létfontosságú kérdés.” Hozzátette: „Ez a rezsim végét jelenthetné.”
Trump kedden Washingtonban találkozik II. Abdalláh királlyal, előtte pedig megbeszélést folytat Steven Witkoff közel-keleti megbízottal, Marco Rubio külügyminiszterrel és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a tervéhez, és világossá tette, hogy nem hátrál meg.
A Fehér Házban Trump a Hamász túszpolitikájáról is beszélt.
„Ha a Hamász nem engedi szabadon az összes izraeli túszt szombat délig, akkor az Izraellel kötött tűzszünetet meg kell szakítani” – mondta. „Elszabadul a pokol” – tette hozzá.
Trump a tervét ingatlanfejlesztésként írta le. „Biztonságos helyeken építenénk számukra új otthonokat, ahol nem lennének kitéve veszélynek” – mondta. „Gondoljunk erre ingatlanfejlesztésként a jövő számára. Gyönyörű földterületről beszélünk.”
Szerinte a palesztinoknak nem lenne szükségük arra, hogy visszatérjenek Gázába. „Sokkal jobb lakásokban élnének, mint most Gázában” – jelentette ki. „Tartós otthonokat építenénk számukra.”
A Fehér Házban egyes tisztviselők korábban próbálták finomítani Trump kijelentéseit, és hangsúlyozták, hogy az elnök nem tervez amerikai katonai beavatkozást a palesztinok kitelepítésére. Trump azonban többször is visszatért az ötletéhez, ami sokak szerint etnikai tisztogatást jelentene, és sértené a nemzetközi jogot. Most azt mondta, hogy a költségeket más közel-keleti országok fedeznék, Izrael katonailag biztosítaná a területet, és szerinte kivitelezhető lenne Gáza lakosságának átköltöztetése.
Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.
Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.
Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
10 ezer forintot fizet egy nyugdíjas Lázár Jánosnak, mert becsületsértő dolgot írt róla
A 76 éves nő ügyvédet is nehezen talált, mert Csongrád-Csanád megyében senki nem merte vállalni ügyét. Szerinte egy jogállamban Lázárnak tűrnie kellene a véleménynyilvánítást.
A 76 éves hódmezővásárhelyi nő a 2022-es választási kampány idején szórólapokat terjesztett, emiatt indított ellene pert Lázár János becsületsértés miatt. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hozott jogerős ítéletet, amely szerint a nyugdíjasnak
10 ezer forint eljárási költséget kell megfizetnie.
Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke a választási időszakban olyan szórólapokat terjesztett, amelyek miatt Lázár János, az építési és közlekedési miniszter bírósághoz fordult. A miniszter szerint a szórólapok becsületsértő állításokat tartalmaztak, és érdeksérelmet okoztak számára a nagy nyilvánosság előtt.
A nyugdíjas nő a per során azzal érvelt, hogy az általa terjesztett információk valósak, és ezt újságcikkekkel próbálta alátámasztani. Úgy vélekedett, hogy
„egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia”, és szerinte Lázár közszereplőként köteles elviselni a bírálatot.
Hozzátette, hogy a kormánypárt kampányaiban gyakran használnak ennél durvább és sértőbb kifejezéseket.
Az ügy először több bíróságon is elakadt. A Szegeder szerint előbb a hódmezővásárhelyi és a szegedi járásbíróság is elfogultságot jelentett, később pedig a makói és a szentesi bíróság sem tárgyalta az ügyet. A Magyar Narancs arról írt, hogy
a nő nehezen talált védőt, mert a megyében senki sem vállalta el az ügyét.
Végül egy budapesti ügyvédhez fordult, akit újsághirdetés útján talált meg.
A per első fokon Csongrádon zajlott 2023 májusában, ahol a bíróság két év próbára bocsátotta Szabó Margitot. Lázár János fellebbezett, és a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék egy évre csökkentette a próbaidő hosszát. Emellett a nőnek 10 ezer forint perköltséget is meg kell fizetnie.
A 76 éves hódmezővásárhelyi nő a 2022-es választási kampány idején szórólapokat terjesztett, emiatt indított ellene pert Lázár János becsületsértés miatt. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hozott jogerős ítéletet, amely szerint a nyugdíjasnak
10 ezer forint eljárási költséget kell megfizetnie.
Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke a választási időszakban olyan szórólapokat terjesztett, amelyek miatt Lázár János, az építési és közlekedési miniszter bírósághoz fordult. A miniszter szerint a szórólapok becsületsértő állításokat tartalmaztak, és érdeksérelmet okoztak számára a nagy nyilvánosság előtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elvesztett szabadságok: több ezer orvos és ápoló jogait sértette meg az állam?
Több ezer orvos és ápoló nem kapta meg az elmúlt években a szabadságát a munkaerőhiány miatt. Az egészségügyi dolgozók most attól tartanak, hogy ezek a pihenőnapok végleg elvesztek.
Az elmúlt években több ezer egészségügyi dolgozó nem tudta kivenni az őt megillető szabadságot a hazai egészségügyet sújtó munkaerőhiány miatt. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy ezek a ki nem vett szabadságok elvesztek. A MOK azonban ezt az álláspontot elfogadhatatlannak tartja, és jogellenesnek nevezte.
A kamara a vasárnap esti Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jogszabályai világosan kimondják a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. „A 2003/88/EK irányelv 7. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése egyaránt deklarálja a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. Az Alaptörvény XVII. cikke is kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz” – írták.
Hivatkoztak az Európai Unió Bíróságának (C-120/21) egyértelmű ítéletére is. Eszerint az a gyakorlat, amely alapján a munkavállaló egyszerűen „elveszíti” a tárgyévben ki nem adott szabadságát, sérti az uniós jogot. A kamara szerint a magyar jogszabályokat is ennek megfelelően kell értelmezni.
A bejegyzésben nyilvánosan arra kérték Takács Pétert, hogy vizsgálja felül a kialakított álláspontot
„Nyilvánosan kérjük az Államtitkár Urat, hogy szíveskedjék felülvizsgálni az álláspontját és gondoskodjon az egészségügyi dolgozók felgyülemlett szabadságának kiadásáról azzal, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlókat felszólítja a mielőbbi intézkedésre”
– áll a posztban.
A kamara szerint, ha jogi akadálya van a szabadságok kiadásának, a problémát még a tavaszi ülésszakon orvosolni kell. „A betegeknek joguk van ahhoz, hogy olyan orvosok és ápolók gyógyítsák őket, akiknek az állam biztosítja, hogy munkájukat megfelelő testi és pszichés állapotban, kipihenten, kellő odafigyeléssel és koncentrációval tudják végezni” – zárta a közleményt a Magyar Orvosi Kamara.