A szexbotrányba keveredett fideszes ex-polgármester rendőrségi tanúvallomása szerint az adriai orgiát bemutató Ördög ügyvédje blog a 2019-es önkormányzati választások kimenetelét akarta befolyásolni, a háttérben pedig egy professzionális blogger állhat – ez azonban csak feltételezés.
A Hvg.hu szerint a felvételek útját lekövetve nem lehet eljutni az Ördög ügyvédjéhez, az viszont visszakövethető, hogy kiknek a kezében fordultak meg a felvételek.
Először 2018 tavaszán kerültek F. Gáborhoz és F. Klaudiához, ahonnan a házi őrizetét töltő M. Richárdhoz is került egy pendrive, ami az anyagot tartalmazta.
A képek eljutottak F. Gábor anyjának élettársához, Póczik Józsefhez is, aki elvitte azokat Borkainak.
Az elérhető információkból úgy tűnik, hogy a Fidesz felső vezetése már egy évvel a botrány kirobbanása előtt tudhatott a felvételekről, és Kubatov Gábor pártigazgató ismerte F. Gábort. A Hvg.hu szerint az biztos, hogy 2019 őszén két Fidesz-közeli személy próbált véget vetni F. Gábor zsarolásának, viszont ekkor már kézről kézre járhattak a felvételek.
Egyes tanúvallomások szerint Borkai ellenzéki kihívója, a DK-s Glázer Tímea is értesült az önkormányzati választások előtt a felvételekről, de Glázer azt mondta, hogy pártja szerint Borkai túl erős, nekik pedig elég pénzük sincs, így nem tudnának mit kezdeni a felvételekkel.
Van, aki szerint ingyen átadták a felvételeket a DK-nak.
Glázer a lapnak azt nyilatkozta, hogy nem találkozott a felvételek miatt Póczik Józseffel, ugyanakkor több egymástól független forrás biztos abban, hogy 2019 nyarának végén már több ellenzéki vezető is tudhatott az anyagról.
Állítólag egy vezető ellenzéki személyhez is eljutottak a felvételek, aki azért nem szivárogtatta ki őket, mert félt attól, hogy esetleg nem valódiak, a Fidesz pedig úgy reagál majd, hogy előhozakodik egy kényes üggyel valamelyik ellenzéki politikusról.
A szexbotrányba keveredett fideszes ex-polgármester rendőrségi tanúvallomása szerint az adriai orgiát bemutató Ördög ügyvédje blog a 2019-es önkormányzati választások kimenetelét akarta befolyásolni, a háttérben pedig egy professzionális blogger állhat – ez azonban csak feltételezés.
A Hvg.hu szerint a felvételek útját lekövetve nem lehet eljutni az Ördög ügyvédjéhez, az viszont visszakövethető, hogy kiknek a kezében fordultak meg a felvételek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.
A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:
„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”
Azt is hozzátették, hogy
„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”
A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”
A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.
A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.
A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.
A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.
A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.
Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.
A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.
Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:
„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”
Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.
Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.
A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.
A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.
A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.
A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.
A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.
A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.
Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.
Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.
Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.
A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:
„Azt hiszem, elég jól.”
Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.
„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”
– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.
Q: My condolences on the loss of your friend Charlie Kirk. How are you holding up?
TRUMP: I think very good. And by the way, right there you see all the trucks. They just started construction of the new ballroom for the White House, which is something they've been trying to get… pic.twitter.com/Jrw4j2fnVZ