Bonyolódik: Nagy Márton szerint több pénz jut az egészségügyre, a Költségvetési Tanács szerint nem mondták, hogy kevesebb
Nagy Márton szerint jövőre 280 milliárd forinttal több pénz jut az egészségügyre, mint idén. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a Költségvetési Tanácsnál „nem voltak elég alaposak, amikor az egészségügyről nyilatkoztak. Senki sem tévedhetetlen. Meg kell kérdezni a minisztériumot, mi segítünk.”
Az RTL rákérdezett a miniszternél, hogy valóban csökken-e az egészségügyre szánt összeg. Nagy Márton szerint nem, csak a Tanácsnál „nem adták össze az összes, egészségügyet érintő sort”.
A Költségvetési Tanács korábban május 5-én adta meg előzetes hozzájárulását a 2026-os költségvetéshez, de több kockázatot is talált benne, főleg a növekedési tervekkel kapcsolatban.
A Költségvetési Tanács véleménye szerint az Egészségbiztosítási Alap három fő bevételi forrását vizsgálták: a szociális hozzájárulási adót, a járulékokat, valamint a költségvetési hozzájárulásokat. Utóbbinál valóban csökkenést láttak, de szerintük ezt „több mint ellensúlyozza az első két soron tervezett magasabb összegű bevétel”.
A vélemény szerint növekednek az állami beruházási fejezet kiadásai az egészségügyi és szociális intézmények felújításaira, és a tervezet szerepelteti az egészségügyi intézményeknek juttatandó többletforrást is.
Az Állami Számvevőszék hozzátette: „Egyébiránt az Állami Számvevőszék fontosnak tartja a szakma részéről nem csak az ÁSZ jelentések, hanem a Költségvetési Tanács dokumentumainak értő olvasását is.”
A 2026-os költségvetés tervezetét még április második felében küldte el a Nemzetgazdasági Minisztérium a Tanácsnak. A testület három tagból áll: Horváth Gábor mellett Varga Mihály MNB-elnök és Windisch László, az ÁSZ elnöke a tag.
(via Telex)