HÍREK
A Rovatból

Bóka János: Ursula von der Leyen háborús beszédet mondott az Európai Parlamentben

A miniszter szerint az EU nem fordít kellő figyelmet az iparra és az energiára, helyette egyre inkább belesodródik az orosz–ukrán háborúba.


Elkezdődött az őszi politikai szezon az Európai Unióban, amit Ursula von der Leyen évértékelő beszéde nyitott meg.

Bóka János európai ügyekért felelős miniszter szerint a beszéd inkább a háborúról és Ukrajnáról szólt, mint az európai iparról vagy az energetikai kérdésekről.

A miniszter úgy véli, hogy versenyképességi fordulat helyett hadi gazdálkodás jön, és szerinte az is látszik, hogy a bizottsági elnök a politikai ellenfelek elhallgattatására törekszik. Bóka szerint nem várható érdemi változás a fontos uniós ügyekben. „Nem lesz migrációs fordulat, nem kerül sor zöld átmenetre, nem várható korrekció az ukrán csatlakozás ügyében” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokkal is rossz megállapodások születhetnek.

Bóka úgy látja, hogy az EU „béna kacsa” marad, nem épít megfelelő kapcsolatokat például Kínával, és egyre mélyebben vonódik be az orosz–ukrán háborúba, amelynek idővel szerinte már csak az unió marad a támogatója.

A politikai bizalom Ursula von der Leyenben megingott, ezért két bizalmatlansági indítvány is indul ellene – mondta a miniszter.

Az Indexnek nyilatkozva a befagyasztott orosz vagyonokról beszélt. „A magyar kormány szempontjából az a legfontosabb, hogy minden jogi követelménynek megfeleljen a befagyasztott vagyon kezelése, a jogi kockázatok ne háruljanak a tagállamokra. Fontos az is, hogy az euró mint tartalékvaluta szerepét ne ássák alá ezek az intézkedések” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump Charlie Kirk merényletéről: A szörnyeteg, aki rátámadt Charlie-ra, egész Amerikára rátámadt
Az elnök a saját ellene elkövetett merénylettel és más hasonló esetekkel állította párhuzamba Kirk halálát. A rendőrség egyelőre nem nevezett meg gyanúsítottat.


Videóüzenetben búcsúzott Donald Trump Charlie Kirktől, miután hivatalosan is megerősítették, hogy a fiatal konzervatív aktivista nem élte túl az ellene elkövetett támadást.

A 31 éves Charlie Kirket szerdán lőtték le az Utah Valley Egyetem kampuszán, Orem városában. Helyi idő szerint kora délután halt meg. Kirk ismert jobboldali influenszer volt, aki állítása szerint az amerikai egyetemek liberális túlsúlyát próbálta ellensúlyozni. Az évek során Trump egyik legközelebbi politikai szövetségesévé, majd barátjává vált.

Donald Trump szerda este egy négyperces videóban reagált a tragikus hírre.

„Gyásszal és haraggal vagyok tele Charlie Kirknek egy utahi egyetemi kampuszon történt aljas meggyilkolása miatt. Charlie emberek millióit inspirálta, és ma este mindazok, akik ismerték és szerették őt, döbbenetben és rémületben egyesülnek”

– mondta az egykori amerikai elnök.

Hozzátette: „Charlie patrióta volt, aki az életét a nyílt vita ügyének, és az általa annyira szeretett országnak, az Amerikai Egyesült Államoknak szentelte.” Trump szerint Kirk a szabadság és az igazság szimbóluma volt, akit különösen sok fiatal tisztelt.

Az elnök párhuzamot vont a saját tavalyi ellene irányuló támadásával, valamint más erőszakos esetekkel is, például a UnitedHealthcare vezérigazgatójának tavaly decemberi halálával vagy Steve Scalise 2017-es meglövésével. Szerinte ezek mind összefüggnek a radikális baloldalhoz köthető politikai erőszakkal.

„Ez egy sötét pillanat Amerika számára”

– fogalmazott. Kirk szerinte „az igazság és a szabadság mártírjává” vált, és úgy látja, az erőszak annak a következménye, hogy démonizálják azokat, akikkel valaki nem ért egyet.

A volt elnök egyúttal ígéretet tett arra, hogy fellépnek a politikai erőszak ellen. Azt mondta: „Kormányzatom meg fogja találni mindegyiküket, akik hozzájárultak ehhez a szörnyűséghez és más politikai erőszakhoz, beleértve azokat a szervezeteket, amelyek finanszírozzák és támogatják, valamint azokat is, akik bíráinkat, rendfenntartó tisztjeinket és mindenki mást támadnak, akik rendet hoznak országunkba.”

„A szörnyeteg, aki rátámadt Charlie-ra, egész Amerikára rátámadt. Megpróbálta elhallgattatni egy golyóval, de elbukott, mert mi együtt biztosítjuk, hogy Charlie hangja és öröksége megszámlálhatatlan generáción át fennmarad” – mondta.

Trump részvétét fejezte ki Kirk feleségének és két kisgyermekének is. „Vigaszt nyújt számunkra a tudat, hogy most békében van Istennel a mennyben.”

A merénylet után őrizetbe vettek egy férfit, de később szabadon engedték. A gyilkost továbbra is keresik, egyelőre nincs gyanúsított.

(via Telex, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter levelet kapott a Tisza Világ applikáció miatt, de szerinte tele van „marhaságokkal”
Feladónak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt és Lánczi Tamást jelölték meg, de Magyar Péter szerint nem biztos, hogy valóban onnan érkeztek a kérdések.


A Tisza Párt szerdán bemutatta Tisza Világ nevű applikációját, amelyen keresztül csevegni lehet, médiatartalmakat oszthatunk meg, örökbe fogadhatunk településeket és mémeket is gyárthatunk.

Magyar Péter szerint ugyanakkor a Fidesz máris „retteg a TISZA Világtól”, ezért Orbán Viktor „bevetette a saját ÁVH-ját, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt”. Úgy fogalmazott: „A TISZA Világot két nap alatt majd 100 ezren töltötték le, soha nem látott aktivitást és növekedést hozva ezzel a TISZA Szigeteknél és az önkénteseinknél.”

A politikus arról számolt be, hogy elektronikus levelet kapott a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, amely szerinte „évi 6,2 milliárd forint adófizetői pénzbe kerül”, vezetője pedig „havi 5,5 millió forintot keres”. Bár hozzátette: „Igazándiból nem vagyok benne biztos, hogy a harmadikos általános iskolai stílusban írott levelet valóban Orbán ÁVH-jától jött-e.”

Felsorolta, miért tartja hiteltelennek a levelet:

  • „a levél nem hivatalos úton érkezett, hanem a pártunk ügyfélszolgálati címére;
  • azt sem sikerült eltalálni, hogy a TISZA Világ applikációt nem augusztusban, hanem szeptember 9-én mutattuk be;
  • a TISZÁ-nak nincs Kontroll nevű YouTube-csatornája;
  • azt sem sikerült megérteni, hogy az ‘Amerikában dolgoznak rajta, hogy elérhető legyen’ kitétel pusztán annyit jelent, hogy egyelőre nem Budapesten dől el, hogy egy új applikáció bekerül-e az AppStore-ba, vagy elérhetővé válik a GooglePlay-en;
  • Orbánék nem kaptak hasonló levelet az azóta már közröhej tárgyát képező, közpénz milliárdokból létrehozott Harcosok Klubja és digitális gyűlölet körök kapcsán.”

Magyar a címzettet így szólította meg:

„Kedves Lánczi Elvtárs, erre a gagyi levélre nem fogsz választ kapni. Javaslom, hogy havi 5,5 millióért fuss neki még egyszer a dolognak és próbálj meg összeütni egy olyan hivatalos levelet, ami nincs tele marhaságokkal. Ha pedig megvagy vele, küldd el hivatalos úton.”

A posztban közvetlenül a követőihez is szólt. „Kedves Honfitársaim, tőletek pedig azt kérem, hogy addig is, amíg Lánczi Tamás megtanul hivatalos levelet írni, töltsétek le a TISZA Világ applikációt és biztassátok erre a rokonaitokat és barátaitokat. A legnépszerűbb kihívásra már 1000 fotót küldtetek. 260 élő eseményt találtok már a TISZA Világban és 80 kihívást, amire már több ezren jelentkeztetek.”

Hozzátette: „Köszönjük a beküldött videókat, a történeteket, a sok-sok fantasztikus sziget eseményt amit már elkezdetetek feltölteni. Ma reggel felkerült egy olyan kihívás hogy ‘írj egy levelet a jövőnek’ – írd meg a gyermekednek hogy milyen Magyarországon fogunk élni évtizedek múlva. A beküldött levelek közül kiválasztunk egyet és azt az október 23-i nemzeti ünnepünkön fogjuk felolvasni.”

A bejegyzés végén Magyar azt hangsúlyozta: „Soha nem látott összefogás tapasztalható Magyarországon. Ne féljetek, maradjatok aktívak, cselekedjetek közösen! Mutassátok meg másoknak is hogyan működik a TISZA Világ applikáció, segítsetek egymásnak letölteni. A jövőnk a mi kezünkben van. A korrupt orbáni hatalom retteg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A fél országban veszélyjelzés van még – mutatjuk, hol csaphatnak le a zivatarok
Másutt már kellemes, vegyesen napos-felhős idő lesz, 20 fok körüli maximumokkal. A következő napokban pedig lényegében visszatér a nyár.


A szerda esti és éjjeli kiadós esőzés után az ország nagy részén csütörtökön felszakadozik a felhőzet, többnyire napos időre lehet számítani – írja az Időkép. Az északnyugatira forduló szél helyenként élénk lehet. Délután 22 fok körül alakul a hőmérséklet az ország legnagyobb részén.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében azonban zivatarok alakulhatnak ki a nap folyamán.

A met.hu figyelmeztetése szerint elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Képen mindez így néz ki:

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol alakulhat ki futó zápor. A légmozgás gyenge, mérsékelt lesz. Marad a meleg idő 24-29 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, amelyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Csak elvétve fordulhat elő zápor. Mérsékelt, északnyugaton élénk lesz a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.

Vasárnap egy hidegfront érkezik, eső, zápor, zivatar többfelé kialakulhat, délután már csak keleten, nyugat felől pedig szakadozni kezd a felhőzet. Akkor 19-27 fokos maximumokkal számolhatunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bajban lehet Paks II – Az uniós bíróság megsemmisítette a projekt támogatásának jóváhagyását
Az osztrákok fellebbezése nyomán kaszálta el a bíróság a döntést. Az EB korábban nem vizsgálta meg rendesen, hogyan kapta meg az orosz cég a gigaprojektet.


Az Európai Unió Bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy megsemmisíti a Paks II beruházáshoz nyújtott magyar állami támogatás európai bizottsági jóváhagyását. Az ítélet szerint az Európai Bizottságnak azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a két új reaktor építésére szóló szerződés közvetlen odaítélése megfelel-e az uniós közbeszerzési szabályoknak.

A beruházást egy orosz–magyar államközi megállapodás alapján a Nizhny Novgorod Engineering nevű orosz cég kapta meg. Ebben az egyezményben az orosz állam azt is vállalta, hogy állami kölcsönt nyújt Magyarországnak az új reaktorok finanszírozására.

A Bizottság 2017-ben hagyta jóvá a magyar állam által nyújtani kívánt támogatást. Ezt az osztrák kormány megtámadta az Európai Unió Törvényszékén. A bíróság első fokon, 2022 novemberében elutasította az osztrákok keresetét. Ekkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „mind az engedélyezés, mind a finanszírozás szempontjából az Európai Bíróság pecsétje rajta van a paksi beruházáson”.

Ausztria azonban fellebbezett, és az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka idén februárban azt javasolta, hogy a testület semmisítse meg a Törvényszék döntését.

A mostani ítélet ennek megfelelően hatályon kívül helyezte a korábbi döntést, és érvénytelenítette az Európai Bizottság támogatási engedélyét.

A bíróság szerint a Bizottság nem vizsgálta meg kellő részletességgel a közbeszerzési szabályokat, pedig ez szerves része a támogatási intézkedésnek.

A testület azt is kimondta: az a tény sem elég, hogy 2015-ben egy másik eljárás során megállapították, hogy a közvetlen szerződéskötés nem sértette a közbeszerzési szabályokat. A bíróság szerint ez nem magyarázza meg kellően az akkori döntés indokait.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: