KÉK HÍREK
A Rovatból

Blikk: Két napig autózhatott a 2 éves fiú holttestével a csomagtartóban a nevelőanya

A nevelőszülők azt állították a rendőrségen, hogy Sanyika megfulladt, amikor a torkán akadt egy csont evés közben. A gyerek nagymamája szerint viszont ez nem igaz.


Mint arról beszámoltunk, a rendőrség nyomozást indított, miután szombaton egy 2 éves kisfiú holtteste került elő egy autó csomagtartójából. A Tények szerint a nevelőszülők vitték el a nyíregyházi rendőrségre a halott gyereket, aki mellett egy egyéves kislány is volt a kocsiban. Őt még szerencsére életben találták, a testén viszont sérülések és horzsolások voltak, ezért kórházba vitték. A Tények úgy tudja, hogy mindkét gyerek alultáplált volt.

A testvérek a Vásárosnaményhez közeli Ilkről kerültek nevelőszülőkhöz Nyíregyházára, három hónapja éltek velük. Januárban kerültek el 17 éves édesanyjuktól, akinek egy csecsemője is van - ő jelenleg egy anyaotthonban él, gyámság alá került a Blikk szerint.

A lap úgy tudja, hogy a nevelőszülők Baktalórántházáról költöztek Nyíregyházára, két saját - egy 13 és egy 7 éves - gyerekük van, a nő pedig várandós. A Tények információi szerint

a nevelőszülők azt állították a rendőröknek, hogy a 2 éves Sanyika megfulladt, miután egy csont a torkán akadt evés közben.

Ezt mondta a nevelőanya nagymamája is a Blikknek, aki szerint a nő ezután két napig a kocsijában szállította az elhunyt gyereket.

„Úgy tudom, a kisfiú valamilyen húst fogyasztott, egy csontot pedig olyan szerencsétlenül nyelt le, hogy a torkán akadt szegénynek, amitől megfulladt. Az unokám ugyan próbálta kivenni, de sokkot kapott és már nem sikerült neki. A kezei között halt meg a gyerek. Annyira összeomlott és megzavarodott, hogy a holttestet betette az autójába, majd két napig kocsikázott vele Nyíregyházán.

Az elhunyt gyermek a csomagtartóban feküdt, de az egyéves kislány is vele volt. Közben a férje az anyósának telefonálgatott, tud-e valamit a hollétéről. Aztán nagy nehezen sikerült utolérnie a feleségét, s akkor értesült arról, mi történt.”

A Tényeknek nyilatkozott a kis Sanyika nagymamája, aki szerint nem igaz, hogy a kisfiú megfulladt.

Azt állítja, a nevelőszülők többször megtagadták a láthatást a 17 éves anyától, amikor pedig mégis láthatta a gyerekeit, észrevette, hogy sebes az arcuk és a nyakuk.

A család szerint nem végzetes baleset miatt halhatott meg a 2 éves kisfiú. A rokonok most segítséget kérnek, hogy el tudják temettetni Sanyikát és hogy rendbe hozhassák a házukat, mert szeretnék visszakapni a kiemelt gyerekeket.

A Tények riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk