SZEMPONT
A Rovatból

„Bizonyos emberek húzzák az igát, mások meg picsognak”– egy ifjú hölgy gondolatai veszélyhelyzet és világjárvány idején

Odafigyelni egymásra, és nem átgázolni a másikon, felelősségteljesen viselkedni, szűrni a híreket, nem pánikolni, és mindenekelőtt otthon maradni. Ezekről írta le gondolatait a fiatal blogger, akit ugyanúgy stresszelnek a veszélyhelyzet intézkedési, mint mindannyiunkat.
Tóth-Nacsa Ági, a Boldog kukta blog szerzőjének írása - szmo.hu
2020. április 07.


Link másolása

Ági boldog oldalbordaként a konyhában partizánkodik, poros recepteket tisztogat meg, kísérletezik. A múltat csempészi a jelenbe egy csipet ötletességgel fűszerezve. "Örömfőzés! Ez a jó szó arra amit én művelek!" - írja a Boldog kukta blogon.

Most ő is, mint nagyon sokan mások, kilépett komfortzónájából és munkája, élete minden pillanatában megtapasztalta a világjárvány okozta veszélyhelyzetet: bezártságot, vásárlási és közlekedési korlátozásokat, türelmetlenséget, segítőkészséget, fegyelmet és fegyelmezetlenséget valamint azt, hogy mindezek ellenére nem állhat meg az élet. Mindezeket egy posztban osztotta meg a blog Facebook oldalán.

"Ahogyan láthatjátok, nem vagyok túl hiperaktív az oldalon. A jelenlegi helyzetet tekintve nem is csoda. Nagyon sok minden kavarog a fejemben, és nem túl irodalmi stílusban. Ne ijedjetek meg, nem sípolásból fog állni ez a bejegyzés!

Lehet, hogy csak ventillálni akarok, lehet hogy nagyon elegem van már ebből az egész képmutatásból, hazugságáradatból, pánikkeltésből és az egymáson való átgázolásból. Bizonyos emberek húzzák az igát, megoldásokat keresnek a jelenlegi helyzetben, mások meg picsognak folyamatosan. Jelzem nagyon sokan vagyunk, akiknek NEM ÁLLHATOTT MEG AZ ÉLET! Mezőgazdaság, gyárak, bankok, irodák, boltok, teherautók...

Miért írom most ezt ki magamból? Hogy értékeljétek amitek van! Figyeljetek egy kicsit jobban egymásra, a másikra! Nagyon kérlek benneteket ne pánikoljatok és ne gázoljatok át egymáson! A bolt pedig nem az éhezők viadalának a helyszíne!

Fáradt vagyok! De úgy rendesen! Nekem nincs időm arra, hogy „jajj meghalunk, mi lesz”! Menni kell előre! Miután szerda este majdnem elkaptam egy "Bambit" (felnőtt nyelvjárásban szimpla őz) a kocsival és nem puskavégre tűzve úgy besokalltam mindennel és mindenkivel. Csomó kérdés merült fel bennem.

Minek is csinálom én ezt az egészet? Jó helyen vagyok én? SENKI soha meg nem fogja köszönni a plusz erőfeszítéseket. Jelenleg felettünk hozott döntések között lavírozunk.

A férjemnek úgy segítek, hogy napi 100 km-t autókázunk. Aztán napközben tartom a frontot, és úgy hazaesve még nekilátunk főzni, és este 8-ra már vacsorázhatunk és leülhetünk végre. Élni még nem éltünk! Online rendelős boltos dolgok időpontjáért harcolni kell, a boltban a polcok nagy része le van pucolva, és a legszebb, hogy tegnap este már a szokásos gyógyszertárunkba sem jutottam el, mert 17 órakor bezár. Normál friss, főtt ételt már este 19 óra körül honnan rendel az ember a fővárosban? Kb. sehonnan. Beülni meg otthon a konyhába lehet. Pár dologról részletesebben írnék!

MARADJ OTTHON

Kijárási korlátozást léptettek életbe! A csapból is az folyik, hogy MARADJ OTTHON, de mégis ezzel a rendelettel azt érték el, hogy mehetnek az emberek világnak. Akkora lett a forgalom az utakon a döntés után, mint egy sima hétköznap. Ellentétes hatást váltott ki fizikai tapasztalataim szerint a rendelkezés. Akkor meg minek is van? Agyvérzést kapok reggelente az M2-es autópályán, amikor ezt olvasom. „Ha teheti maradjon otthon”. Ha ott vagyok az úton, akkor nem hobbiból. És ezzel szerintem nagyon sokan így vagyunk. Arról már nem is beszélek, hogy ma jött ki egy statisztika, hogy mennyien suhanunk éppen az utakon. Azért suhanunk, hogy működjön a rendszer, kedves ráérő őrszemek.

TAPS

Mindenki nézzen magába! Képmutatás az este 8-as taps, ha napközben meg kirándul az illető családostól. A fővárosban ez divat.

A taps pedig szólhatna MINDENKIÉRT, aki azért dolgozik, hogy működni tudjon az egész világ. EGYIK EMBER SEM VÉGEZ ÉRTÉKTELENEBB MUNKÁT, MINT A MÁSIK. Dolgozunk mindannyian.

Fontos megemlítenem, hogy a HOME OFFICE pedig nem szabad döglést jelent, hisz gondoljatok arra, hogy a másik oldalon lehet, hogy éppen azért van bent valaki az irodában, hogy a rendszer működni tudjon. Az az ember nem bújik szabadság mögé, meg "jajj mi lesz most" kifogások mögé. Dolgozik és kész!

congerdesign képe a Pixabay -en.

Nekem azok az igazi hősök, akik elmennek dolgozni, próbálják ezen a nehezített pályán élni a mindennapokat, gyereket nevelni, egyáltalán a munkába eljutni,

mert nem mindenki alá pattintanak egy „Mercit”, hogy a városban cirkáljon vele ellenőrzés címszóval. A legtöbbünknek nincs bejárónőnk, aki bevásárol, kitakarít, nincs gyerekpesztra, nincs sofőr aki elintéz mindent és mi pedig békében várhatjuk a világvégét!

SZŰRD A HÍREKET

Nagyon fontos pont, hogy SZŰRVE kövessétek a híreket maximum napi egyszer! Reggel vezetek, megy a pánikkeltés a rádióban, este bekapcsolnám a ritkán nézett tévét. Ott is folytatódik, megspékelve #maradjotthon hashtagekkel, Cili és Pali okosságaival. A netre ne nagyon menjen föl az ember, mert folyik onnan is az áldás. A legszebb pedig, hogy bőven késleltetett információ-átadással.

Szóból ért az ember. Az értelmesebbje az elsőből. A többinek meg hiába mondják el ezerszer.

MASZKOK ÉS ÓVINTÉZKEDÉSEK

Valamelyik reggel azt hittem, hogy lefejelem a kormányt, amikor azt ecsetelték a rádióban, hogy a maszk a bizalom jele. NEM AZ! A maszk anyaga nem nyújt maximális védelmet. Maximum a porálarc, de az sem maximálisat.

A kettő között van különbség. Viszont

a porálarc sem ér semmit, ha előtte végignyalsz 5 kilincset, az orrodban mászkálsz, helytelenül rakod fel vagy megfogdosol mindent. A kesztyű sem ér túl sokat, hisz gondoljátok végig. Megfogtok vele mindent, mert "jajj nekem nem lesz bajom", de széthurcolod vele a vírust, mert kilincseltél, bevásárlókocsiztál stb.

Alexas_Fotos képe a Pixabay -en.

Vicc! Ésszel emberek! Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy használ-e maszkot, de nem ez ment meg a "világvégétől". A HIHETETLEN MENNYISÉGŰ SZEMÉTRŐL NE IS BESZÉLJÜNK!

Mi segít? Mondhatnám az ima. Bizonyított tény, hogy szinte mindenki valamilyen formában átesik a megbetegedésen.

- Moss kezet a legegyszerűbb szappannal!

- Törölgesd át fertőtlenítő hatású ruhával, kendővel a gyakran használt dolgaidat!

- Erősítsd az immunrendszeredet! Kinek milyen vitamin vagy praktika válik be azt alkalmazza.

- Kérlek maradj otthon és ne kirándulj, ne futkározz, HA TÉNYLEG MEGTEHETED.

Mi hétvégén ki sem mozdulunk a vackunkból, habár egy társasházban ez nem akkora flash! Az olyan állandóan úton lévő embereknek, mint mi egyenesen újdonság! DE A FENEKÜNKÖN MARADUNK! Ezzel csak lassítja az ember a megbetegedések számát, így nem roppan bele a hazai egészségügy! Talán!

Újpest például futó és sportparadicsommá válik bizonyos helyeken este 6 után. De nem most kellene!

VÁSÁRLÁS

Nos erről jön egy bővebb bejegyzés hamarosan. Nálunk szárazáruból egy hónapra elegendő megtalálható minden hónapban. Eddig is így volt. Ugyanígy WC-papír is, így nem császkálunk normál hadi állapotok között sem a boltba. Számomra nem ez a kirándulás. Ésszerű, jól megtervezett heti egy vásárlással szépen elvan az ember.

Sokan sajnos nem túl korrekt módon árat emeltek bizonyos élelmiszerek esetében. Az ilyeneket próbáljátok kerülni! Élesztőt pedig sok-sok üzletben szinte ne keressetek! Ne nyírjátok ki vele a bolti dolgozókat! Éljen a kovász!

Alexas_Fotos képe a Pixabay -en.

Az ételkiszállítók esetében sokan becsatlakoztak a piacra. Vannak iszonyatosan jók is, de mondjuk a 18 óráig történő kiszállítás nem tesz boldoggá. De látok olyan lehúzós borzalmakat is, hogy inkább fakanalat ragadok, még ha fogpiszkálóval kell is kipöckölni a szememet!

Mindenki csak saját magára számíthat ebben a helyzetben és arra, hogy legalább akik körülveszik, hasonlóan józanul és felelősségteljesen gondolkodnak. Az "arcoskodás", "ki ha én nem"-ség, "én úgyis megtehetem időszaka" lejárt! Sokaknál leeshetne a tantusz!

Tisztában vagyok azzal, hogy sokunknak, így nekem sem fogja sem megköszönni, sem pedig honorálni a többlet erőfeszítéseket senki! Megfordult a fejemben, hogy minek is csinálom én ezt az egészet.

Miért használom fel az utolsó engergia-tartalékaimat, és valóban jó helyen vagyok-e az életben, ahol megbecsülnek? Remélem, hogy az egész történet végén vagy már közben szépen kikristályosodik. Bízom benne, hogy egy kicsit megszeppennek az emberek, és észreveszik, hogy az eddigi harácsoló, mindenkin átgázoló, felfokozott stresszes életükön változtatni kell.

Természetesen elhiszem és elfogadom, hogy mindenkinek a saját kényelmetlensége, fájdalma a legrosszabb. Nekem például a hullafáradtságom, hogy nincs szakácsom, aki meleg étellel várna haza bennünket, hogy délután már egy cukrászdát sem tudok kifosztani, nincs bejárónőm, aki mindent elintézne, sem takarítónőm, aki kimosna és fényesre sikálna mindent, mint egyeseknek. Sok bolt, posta, gyógyszertár bezár már akkor amikor igazán tudnék ügyeket intézni, és parkolóhelyről a ház előtt nem is álmodom. Tötyögök a Volán járatai után, mert ők biz' 50 km/h sebességnél nem mennek gyorsabban és még arra sem volt erőm, hogy zenét töltsek le, hogy reggelente ne a barom rádió szóljon a sok agyament pánikkeltéssel.

Félelem, depresszió, vírus, halál! Ezeket hallod csak a szövegekben. Igazán "lelkesítő"! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mások éppen a családtagjaikat, megélhetésüket vesztik el, így az én problémám eltörpül. Keressétek meg, hogy miért vagytok éppen szerencsések minden egyes nap!

Alexas_Fotos képe a Pixabay -en.

Én roppant hálás vagyok azért, hogy ilyen SZUPERSZÓNIKUS FÉRJEM van, akivel ebben az egész mocsárban támogatjuk egymást. Hol közösen főzünk, hogy egyikünk készít "szerelemszenyát" a másiknak, hogy tudjon enni a munkahelyén. Vagy éppen dobozolunk. Hálás vagyok, hogy ott a családom, akikkel naponta beszélhetek. Örülök, hogy jól vannak a szeretteink. A tesóinkkal rászoktunk, hogy vicces mémeket, üzeneteket küldözgetünk egymásnak, hogy legalább a humor segítsen át ezen az egész helyzeten, mert az kéznél van. Boldog vagyok, hogy a nap végén beülhetek a "taligámba" Lotfi Begit hallgatva, és idő előtt felszedhetem azt az embert a munkahely kapujában, akit a legjobban szeretek.

Egy tündértől már az is nagy segítség lenne jelenleg, ha megszánna heti legalább egy taxi járattal, friss meleg étellel, és egy tálca süti is befigyelne. De mivel tündérek nem léteznek, így marad a GIRLPOWER és a hétvégi regenerálódás! Előre főzünk, előre kikészítjük a ruhákat, és mindent patentra vágunk, hogy hét közben csak együnk és aludjunk itthon.

Jajj és egy olyan, de olyan "karantén-nótát" hallgatok tegnap óta, ami alatt két percig csapkodom a térdemet a nevetéstől. De meg sem merem mutatni nektek, mert fülig pirulnátok. A következő bejegyzésem már egy igazán pozitív hangvételű írás lesz! Na ez most elég kétértelmű!

Kitartást mindenkinek! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET: