Bill Gates bocsánatot kért az Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt az alapítványa dolgozóitól
Bocsánatot kért az alapítványa munkatársaitól Bill Gates, aki egy belső fórumon „óriási hibának” nevezte, hogy kapcsolatot tartott a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epsteinnel. A Microsoft-alapító a BBC szerint „felelősséget vállalt a tetteiért”. Gates azután szólalt meg, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium januárban újabb iratokat hozott nyilvánosságra az Epstein-ügyben.
Kijelentette: soha nem találkozott az áldozatokkal, nem aludt Epsteinnél, és nem járt a hírhedt magánszigetén sem. Elmondása szerint 2011-ben ismerkedtek meg, évekkel azután, hogy Epstein már bűnösnek vallotta magát kiskorúak prostitúcióra kényszerítésében. A kapcsolatuk 2014-ig tartott. Gates azt állította, nem nézett alaposan utána Epstein múltjának, noha tudott arról, hogy korábban korlátozták az utazását.
A Wall Street Journal beszámolója szerint
A róla készült, kitakart arcú nőkkel közös fotókról azt mondta, Epstein kérte, hogy a találkozóik után készüljenek képek az asszisztenseivel.
A januárban nyilvánosságra hozott iratok között szerepelnek olyan, Epstein által írt e-mail-vázlatok is, amelyek szerint Gates szexuális úton terjedő fertőzést kapott el, és ezt próbálta eltitkolni. Gates szóvivője ezeket az állításokat korábban teljesen hamisnak nevezte.
A kapcsolat a magánéletében is feszültséget okozott.
A pár 2021-ben, 27 év házasság után vált el. A szakítás után Gates elismerte, hogy 2019-ben viszonya volt egy Microsoft-alkalmazottal.
Az alapítvány közleménye szerint a mostani fórum egy előre tervezett, évente kétszer megtartott dolgozói esemény volt. A szervezet hangsúlyozta: végül semmilyen együttműködés nem valósult meg Epsteinnel, nem jött létre közös alap, az alapítvány nem fizetett neki, és soha nem állt az alkalmazásában. Gates bocsánatot kért azoktól is, akiket szerinte az ő rossz döntése miatt vontak bele az ügybe.