HÍREK
A Rovatból

Beütött a krach: borzalmas GDP-adatok érkeztek, padlón a forint árfolyama is

Egyáltalán nem tud azon a szinten teljesíteni a gazdaság, amit elvárnának tőle. A hazai deviza is nagyon érzékenyen reagált a bejelentésre.
Malinovszki András / Fotó: Oleg Gamulinskii / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. október 30.



A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az MTI-nek is elküldött beszámoló szerint az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent.

A Portfolio emlékeztet: utoljára 2022 második felétől, az energiaválság időszakában került hasonló helyzetbe a magyar gazdaság. Az azóta eltelt kilenc negyedév közül csupán háromban tudott növekedni a GDP, hat negyedévben csökkenést láthatunk. Elemzésük szerint

a gazdaság tulajdonképpen bő két éve stagnál, enyhén zsugorodik.

A KSH jelentése szerint a bruttó hazai termék volumenének az előző év azonos időszakához viszonyított csökkenéséhez a nemzetgazdaság közel egyharmadát kitevő mezőgazdaság, ipar és építőipar együttes teljesítménye hozzávetőlegesen 2 százalékponttal járult hozzá. A visszaesést mind a piaci, mind a nem piaci szolgáltatások teljesítménye fékezte.

A Portfolio szerint a gondokkal küszködő építőipar egy viszonylag erős második negyedév után esett nagyot, így aztán a termelési volumen éves és negyedéves alapon is 5-6 százalékos zsugorodást mutat. Az ágazat kis súlya (4%) miatt ennek kevésbé van GDP-visszahúzó ereje, mint az iparnak, de néhány tized százalékponttal ez is mérsékelhette az éves és negyedéves indexeket.

A mezőgazdaságban a tavalyi tavalyi jó terméseredményektől idén érdemben elmaradt a növénytermesztés, ez pedig szintén érdemben befolyásolta negatív irányba a GDP-t. Ezzel egy időben a szolgáltató szektor is gyengén teljesített, ami nem tudta felhúzni ellensúlyozni a rossz agráradatokat.

A rossz adatokat több minden egyszerre magyarázza, ezeket a Portfolio hét pontban szedte össze:

  • gyenge külső kereslet az exportpiacainkon
  • a beruházási lufi kipukkanása
  • a költségvetés kiigazítási kényszere
  • az európai uniós források akadozása
  • a részben a sérülékenység miatt magas kamatok
  • lassan oldódó lakossági óvatosság
  • a fentiek miatt kedvezőtlen üzleti hangulat.

A gazdasági portál szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság kilábaljon a nehéz helyzetből, és a kormány által várt, 3% feletti növekedés megvalósuljon, valóban érdemi élénkülés kell: számításaik szerint negyedévről negyedévre 1 százalékos bővülés. Megjegyzik: ez a Covid előtti, kivételesen jó feltételekkel jellemezhető, magas növekedésű időszak tempója.

A GDP-adatok ismertetése után tovább esett a napok óta 400 felett járó forintárfolyam: reggel fél 9 után

405 forint 80 fillér az euró, utoljára 2022 november végén volt ennyire gyenge a magyar deviza.

A dollárral szemben azonban erősödésbe kezdett: 9 óra után 374 forint alá került egy dollár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újra kellett éleszteni Szabó Bálint politikust, aki megpróbálta átúszni a Dunát a tüntetés alatt
A botrányhős politikus ismét trombitált a tüntetőknek, majd megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, végül egy nagyon rossz ötlettől vezérelve a Dunába vetette magát.


Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.

A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.

Miután ez nem sikerült, úgy döntött, hogy a híd alatt, úszva kel át Budára a mindössze 9 fokos vízben

– írta meg a 444. A Telex azonban úgy értestült, hogy ez annyira nem sikerült neki, hogy

akciója után újra is kellett éleszteni.

A Police.hu azt írja: 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába. A bedobott mentőöv mellett azonban ő többször is szándékosan elúszott. Miután a rendőrök a hajójukba emelték, nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték az újraélesztését. A mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: A Kossuth térhez érkezett a tüntetők maradéka, ismét farkasszemet néztek a rendőrsorfallal
Még itt is jelentős számú tüntető gyűlt össze Orbán Viktort, a Fideszt szidva, és a gyülekezési jogért skandálva. Innen is tovább álltak azonban, az Oktogonra.


Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.

Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.

Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.

Mivel innen sem engedték tovább őket Budára, végül a tömeg nagyobbik része a Kossuth térre vonult, ahol a Parlament előtt néztek farkasszemet a rendőrökkel. Becslések szerint a tömeg még mindig ezer fő körül lehet, bár mások csak néhány százra tippelik. Néhányan még érkeznek azok közül, akik korábban a Szabadság, majd a Margit hídon álltak blokádot. A 2-es villamos mindenesetre jár a háttérben.

A tüntetők azt kiabálják, hogy „Nem hallgatunk el!”, „Mocskos Fidesz!” és hogy „A gyülekezés alapjog!”. Időnként csúnyábbakat is, Simicska Lajost idézve. Azt is állítják: „Nem megyünk haza!”

Innen egy idő után néhány százan – folyamatos skandálás mellett – az Oktogonra indultak.

Fotóink a Kossuth térről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több tüntetőt is előállítottak a keddi hídfoglalással egybekötött tüntetés végén
Egy férfi és egy nő nem akart együttműködni, velük szemben intézkedés történt, dulakodás is kialakult.


Ahogy arról írtunk, folyamatosan békésen zajlott a kedd esti tüntetés, amit Hadházy Ákos hirdetett meg kedd estére, a gyülekezési törvény korlátozása miatti tiltakozásul.

A demonstrálók a Ferenciek terén elhangzott beszédek után spontán menetelésbe kezdtek, elfoglalták a Szabadság, a Petőfi, majd az Erzsébet hidat is. Később a Nagykörúton vonultak, majd blokád alá vonták a Margit hidat, innen pedig a Kossuth térre érkeztek. Onnan az Oktogonra vonultak volna, de nem messze a Kossuth tértől néhány száz rendőrrel szemben megállt a vonulás.

Itt legalább két esetben incidens történt a rendőrök és két tüntető között – derült ki a Kontroll YouTube-közvetítése alapján.

Információk szerint egy nő és egy férfi (utóbbi egy nagy táblát és egy zászlót tartva a kezében) ellenállt a megkezdett igazoltatásoknak, ezért őket a rendőrség kényszert is alkalmazva távolította el a helyszínről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nézd már a miskolci pókembert, lopja a flakont!” – levideózták, ahogy egy erkélyen lóg egy flakontolvaj az Avas lakótelepen
A városban sokan gyűjtenek visszaváltható flakonokat, de a felvételen láthatóhoz hasonló módszerrel még nem találkoztak a környéken élők.


A levegőben lógva lopott műanyag flakonokat egy panelház erkélyéről egy férfi Miskolcon. Az erről készült felvétel a közösségi oldalakra került fel - számolt be róla az RTL Híradó.

Még a videó készítője is alig hitte el, amit lát.

„Lopja a flakont, ne csesszetek már fel! Nézd már a miskolci pókembert, lopja a flakont he! Avas én így szeretlek!”

- hallható a videón, amin az látszik, ahogy egy fiatal férfi egymás után szedi ki a flakonokat az erkély üvege alatt, és ledobálja a földre.

A felvétel a miskolci Avason, az ország egyik legnagyobb lakótelepén készült. Több mint 30 ezren élnek itt, sokan rossz anyagi körülmények között. A kukákat sok helyen ketrecekkel védik, hogy a lakókon kívül más ne férhessen hozzájuk.

A városban sokan gyűjtenek visszaváltható flakonokat, hogy így jussanak pénzhez, de vannak akik 60 kilométert is utaznak Miskolcra a palackokért. A felvételen láthatóhoz hasonló módszerrel viszont még nem találkoztak a környéken élők.

A közösségi oldalra feltöltött videót a rendőrség is vizsgálja, a felvételen szereplő férfi ellen lopás miatt indulhat eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: