prcikk: Bese Gergő részt vett a Megafon influenszerképzésén – igaz, ennek minden nyomát igyekeznek eltüntetni | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Bese Gergő részt vett a Megafon influenszerképzésén – igaz, ennek minden nyomát igyekeznek eltüntetni

Ahogy Orbán oldaláról is nyomtalanul eltűnt a Karmelitát korábban felszentelő pap minden nyoma. Az internet azonban nem felejt.


Bese Gergő, a Fidesz egyik legismertebb hívének számító római katolikus plébános, tavaly szeptemberben még a Megafon Központ kormánypárti influenszerképzésén végzett – erről számolt be a lakmusz.hu.

Ezt hirdette egy csoportkép is, amelyet a Megafon Facebook-oldalára töltöttek fel, ám azóta eltűnt onnan,

miután a Heti Válasz beszámolt Bese melegpartikon való részvételéről és tartós férfikapcsolatairól.

A botrány kirobbanása után Orbán Viktor Facebook-oldaláról is eltüntették a Bese Gergőt ábrázoló fotókat, és törölték cikkeit a vasarnap.hu-ról is. A Megafon szintén gyorsan reagált:

„igyekeztek eltüntetni minden képet, amelyen Bese szerepelt”

– derült ki a lakmusz.hu egyik nyomozásából. A reverendában feszítő pap a Megafon egyik csoportképén is feltűnt, amit Kovács István, a Megafon alapítója készített, miután felkészítette a résztvevőket a közösségi média kezelésére.

A Megafon Központ 2020 szeptembere óta képez kormánypárti influenszereket, akik gyakran rejtve maradnak a nyilvánosság elől, ám tevékenységüket jól mutatja, hogy politikusok, sőt vallási vezetők is megfordulnak a központ holdudvarában. Pocsaji Miklós református lelkész például megerősítette, hogy ő is részt vett a Megafon képzésén, és elmondta, hogy „rengeteget tanult a tréningen, de a kapcsolat a Megafonnal azóta megszakadt”.

Pocsaji közéleti blogját a Facebook később törölte, de ekkor viszont hiába próbálta elérni a Megafont támogatásért, „a Megafont kívülről befelé elérni lehetetlen” – fogalmazott a református lelkész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Hit Gyülekezete szerint a Hősök terén összegyűlt tömeg nagy része „lelkesen szívta magába a szavakba és tettekbe öltöztetett mérget”
A Hit Gyülekezete bírálta a pénteki Rendszerbontó Nagykoncertet. Az idézett kifejezésekkel a szervezet a Hősök formáció tagjának botrányos fellépésére utalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



A Hit Gyülekezete egy Facebook-posztban ítélte el a pénteki, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncertet. A szervezet szerint a rendezvény a „pornografizált, okkultizmussal és drogfogyasztással átitatott” tömegkultúra megnyilvánulása volt.

A bejegyzés azzal indít, hogy a koncert meghirdetett célja a jelenlegi rendszer „elsöprése” volt, amit a fellépők egy része a színpadról „szélsőséges, obszcén magatartással, blaszfemikus, gyűlölködő üzenetekkel” szolgált ki. Szerintük aggasztó volt látni, hogy a tömeg milyen lelkesen fogadta be a mérgező üzeneteket.

„Nehéz másra gondolni, mint hogy ez a sötét egymásra találás mögött egy olyan pornografizált, okkultizmussal és drogfogyasztással átitatott tömegkultúra áll, amelyet a fellépők és közönségük is egyaránt fogyasztanak.”

A közlemény úgy folytatódik: „A gyümölcseikről lehet megismerni a fákat, ahol a letolt nadrág és a mocskos szavak teremtik az összhangot, ott nem csak a színpadon lévőkkel van gond, felelős ezért a társadalom széles köre, és mindazok, akik ezt az alantas indulatot politikai célokra igyekeznek becsatornázni.”

A Hit Gyülekezete posztja szerint fájdalmas volt látni, hogy az ország egyik legfontosabb közterét ilyen célra használták fel. „Nemzetünket féltő polgárként fájdalmas volt látni azt, hogy az ország egyik főterét, a két csodálatos múzeum, és a nagy magyar hősök szobrai által körbevett teret ilyen méltatlan, lealacsonyító célra sajátították ki.”

A bejegyzés egyik legsúlyosabb állítása, hogy a koncerten a zsidó közösség számára riasztó üzenetek hangzottak el.

A poszt szerint „Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének pedig riasztó üzenet volt, hogy amikor az egyik fellépő a színpadról a terrorrezsimeket éltette, és erre a rendszerbontásra készülő tömeg hangos kórusban üvöltötte vissza a »Szabad Palesztina« csatakiáltást.”

A Hit Gyülekezete végül arra figyelmeztet, hogy a gyűlölet gyorsan terjedhet egy társadalomban. „Látjuk, milyen gyorsan fel tud nőni egy társadalomban az a vadfa, ami mögött meghúzódhat a morális gonoszság és a nemzeti sorsot romboló gyűlölet. Míg van lehetőségünk, tegyünk ez ellen, és álljunk ki az igaz értékek, az emberi méltóság tisztelete és a hit szabadsága mellett.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Választás: megkezdődött a szavazás, volt, ahol már az urnanyitás előtt sorok álltak
Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődött a voksolás, este 7 óráig mintegy 7,5 millióan adhatják le szavazatukat. Ebből mintegy 293 ezer fiatal lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson.


Vasárnap reggel hat órakor országszerte megnyílt a 10 047 szavazókör, és ezzel megkezdődött az országgyűlési képviselők választása.

Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt, köztük 293 ezer első szavazót várnak az urnákhoz.

A részvételről a Nemzeti Választási Iroda a nap folyamán hétszer ad tájékoztatást, először reggel 7 órakor.

Olvasóink visszajelzései alapján

volt, ahol már 6 óra előtt sor állt az urnanyitásra várva.

Ez a fotó például a budapesti Kertész utcában készült.

A szavazás menete a következő: voksolni kizárólag személyesen lehet, a választópolgárnak ehhez igazolnia kell a személyazonosságát a szavazatszámláló bizottság előtt. Erre bármilyen típusú személyi igazolvány, az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útlevél, valamint a kártyaformátumú jogosítvány is alkalmas. A DÁP-alkalmazást a bizottságok nem fogadják el.

Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le a voksát, amelynek helyét a valasztas.hu oldalon, lakcím alapján lehet megkeresni.

Átjelentkezéssel csak az a mintegy 224 ezer választópolgár voksolhat, aki ezt előzetesen kérte. A szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.

A szabályok betartására a hatóságok is figyelmeztetnek: a szavazófülkében például nem érdemes telefont használni, mert az a szavazat érvénytelenségéhez vezethet.

Az urnákat este 7 órakor zárják, de aki eddig beáll a sorba, még leadhatja a szavazatát.

A bizottságok először az egyéni választókerületi, majd az országos pártlistás, végül a nemzetiségi listás szavazólapokat számlálják össze.

Az előzetes eredmények publikálása várhatóan este 8 óra körül indul a valasztas.hu oldalon, és 11 óra körül már magas feldolgozottsági adatok várhatók.

A külképviseleti és átjelentkezéssel leadott voksokat csak a választás utáni napokban összesítik.

A választás tisztaságát idén kiemelt figyelem övezi. A Tisza Pártnak több szavazatszámlálója lesz, mint a Fidesznek, összesen 19 ezer pártdelegáltat küldenek a bizottságokba.

László Róbert választási szakértő szerint a bonyolult választási rendszer miatt előállhat olyan helyzet, hogy a listás győztes nem szerez mandátumtöbbséget.

A felfokozott hangulatot a kampány utolsó napjai alapozták meg. Orbán Viktor a Fidesz budapesti kampányzáróján azt mondta, „ennek a választásnak a legfontosabb tétje a béke”.

Ezzel szemben Magyar Péter Debrecenben arról beszélt, hogy „holnap sok millióan veszik kezükbe a döntést, és megmutatják, hogy a nép szava az Isten szava”, miközben kemény elszámoltatást és az ügynökakták megnyitását ígérte.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gajdos László elbúcsúzott az állatkerti elefántoktól: A szívem örökre itt marad veletek
Biztosra vehető, hogy a nyíregyházi állatkert alapító igazgatója az új parlament tagja lesz, ezért búcsúzott el az elefántoktól. A megható pillanatokról videót is posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a választás előtt elbúcsúzott a Nyíregyházi Állatpark elefántjaitól Gajdos László. Az alapító igazgató hosszú ideje a város egyik legismertebb közéleti szereplője, tavaly év végén jelentette be a Tisza Párt, hogy a színeikben indul a választáson.

Márciusban Magyar Péter a Tisza országos listájának első öt helyezettje között is megnevezte, ami azt jelzi, hogy a párton belül kiemelt figurának számít. Egyben gyakorlatilag biztosnak tekinthető, hogy az új parlament tagja lesz, ezért is vett búcsút az elefántoktól.

„Bár új útra indulok, a szívem örökre itt marad veletek, hiszen tőletek tanultam meg, hogy a legmélyebb szeretethez nem kellenek szavak”

– írta megható bejegyzésében Gajdos. Hozzátette: „Köszönöm azt az óriási, szavak nélküli bizalmat, amit útravalóul adtatok.”

A politikus egy videót is mellékelt, amiben egyesével vesz búcsút az állatoktól. A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Magyar Péter óriási tömeg előtt zárta a kampányt Debrecenben
A Tisza Párt elnöke hosszasan sorolta a választási ígéreteket az Egyetem téren. Magyar új alkotmányt is ígért, amit népszavazással fogadtatnának el.


Rengetegen voltak Magyar Péter és a Tisza Párt debreceni kampányzáróján. Az Egyetem tér csordultig megtelt, mire párt vezetője a színpadra lépett.

Magyar szokás szerint nem a színpad háta mögül, hanem a tömegen át érkezett a mikrofonhoz. Beszédében többek között kitért arra, hogy választási győzelem esetén új alkotmányt készítenének, ami egy népszavazás után lépne érvénybe.

Kitért arra is, hogy Szijjártó Péter ellen vizsgálatot kezdeményeznének az utóbbi napokban kiszivárgott hangfelvételek kapcsán, amiken Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel egyeztetett.

A szombat esti kampányzárón készült legjobb fotóinkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk