HÍREK
A Rovatból

Bese atya visszatért: a köztévé újra leadta a beszélgetését Eperjes Károllyal

A vasárnapi adásban szó esett a Gonosz hatásáról, a "liberális kereszténység" elvetéséről és a napi megtérés szükségességéről.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 05.



Vasárnap délelőtt 11-kor a Duna tévé műsorára tűzte a Csendhez szokott szív – Úton Eperjes Károllyal című sorozat egyik epizódját, amelyben a színész papokkal és szerzetesekkel beszélget, vette észre a 444.hu. Az adás egy részében (a 28. perctől) Bese Gergő atya volt a vendég, akit korábban felfüggesztettek papi szolgálata alól, miután nyilvánosságra került, hogy kettős életet élt, és egy melegorgiáról készült videófelvétel is kapcsolatba hozható vele.

A botrány idején úgy tűnt, hogy Orbán Viktor és a Fidesz távolságot tart Bese atyától. Ennek ellenére a közmédia most ismét teret adott neki azzal, hogy bemutatta Eperjes Károly vele készült beszélgetését. A lap szerint ez egyfajta rehabilitáció lehet, amely hasonló Szájer József közelmúltbéli visszatéréséhez.

A beszélgetés több érdekes pillanatot is tartalmazott. Eperjes például arról beszélt, hogy sokan a Gonosz hatására eltávolodnak a helyes úttól, és hogy ő maga is elhitte egy időben, hogy létezhet "liberális kereszténység". Végül azonban elvetette ezt a nézetet.

Bese atya nevetve reagált arra az eperjesi gondolatra, hogy minden nap "meg kell térni".

Az epizód végén Eperjes szenvedélyesen beszélt arról, hogy egyesek azt próbálják elhitetni, nincs ördög, nincs pokol, és hogy az élet lényege csak az élvezet. Bese atya reakciója itt már nem került adásba, mert ez volt a beszélgetés záró momentuma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tihanyi luxusingatlanról posztolt: „Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt egy vadonatúj villája, alsó hangon 300-400 milliót érhet”
A független országgyűlési képviselő információi szerint a partközeli, panorámás, kétemeletes ház 137 négyzetméteres, és egy 700 négyzetméteres telken áll.


„Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt Tihanyban egy vadonatúj villája. A partközeli, panorámás, kétemeletes kecó 137 négyzetméteres, egy 700 négyzetméteres telken áll, alsó hangon 300-400 milliót érhet” – adta hírül Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a villa szemmel láthatóan is új építésű, ami Kontrát Károly vagyonbevallásából is látszik.

„2017-ben vett egy nyaralót, amit 2018-ra teljesen elbontott , majd 2019-ben már állt a vadiúj családi ház a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Gondolom, könnyen megkapta az engedélyt” – fogalmazott Hadházy, majd hozzátette:

„Kell is pihennie államtitkár úrnak, hiszen fáradságos munkával védett minket a migránsoktól. Meg hát az manapság nem is számít embernek, akinek nincsen egy tihanyi luxusháza. Az államtitkárok jól keresnek, de azért ahhoz, hogy ezt kifizesse, elég sokat kellett spórolnia, kb. az összes fizetését ebbe kellett beleraknia, de lehet, hogy a feleségéét is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor kezdeményezze, hogy a Putyin-Zelenszkij találkozónak Budapest adjon otthont
A Tisza Párt elnöke szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.


Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy kedden európai vezetők az amerikai és az ukrán elnökkel órákon át egyeztettek a békéhez vezető útról és a szükséges biztonsági garanciákról. A politikus szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól. De hát ő éppen nyaral. Vagy csak nem hívták meg…”

A TISZA azt javasolja, hogy Orbán Viktor ismerje el az 1994-es Budapest Memorandum érvényességét, és kezdeményezze, hogy Budapest adjon otthont egy Putyin–Zelenszkij találkozónak. A 31 éve Magyarországon aláírt megállapodás Ukrajna területi integritásáról, függetlenségéről és a biztonsági garanciákról szólt.

Magyar Péter szerint azok, akik valóban igazságos és fenntartható békét szeretnének, nem uszítanak, nem gyártanak álhíreket, hanem leülnek a tárgyalóasztalhoz.

A politikus bejegyzésében azt is hozzátette: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.

A The Guardian arról számolt be, hogy Budapest is felmerült a Zelenszkij–Putyin-találkozó lehetséges helyszíneként.

(via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kiderül, lesz-e bátorsága ehhez” – Megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését
A német kancellár leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Merz szerint nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni.


Megkezdték Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának előkészítését - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.

"Nagyon jó találkozóm volt jeles vendégekkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Alexander Stubb finn elnökkel, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Friedrich Merz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, amit egy további megbeszélés követett az Ovális irodában.

A találkozó során megvitattuk Ukrajna biztonsági garanciáit, amelyeket az egyes európai országok biztosítanának, az Amerikai Egyesült Államokkal koordinálásával"

- ismertette az amerikai elnök.

"Mindenki nagyon örül az Oroszország és Ukrajna közötti béke lehetőségének. A találkozók végén felhívtam Putyin elnököt, és megkezdtem Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítését, amelynek helyszínét még meg kell határozni. A találkozó után háromoldalú találkozót tartunk, amelyen a két elnök mellett én is részt veszek"

- írta Trump.

"Ismétlem, ez egy nagyon jó, első lépés volt a már csaknem négy éve dúló háborúban. JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott egyeztetnek Oroszországgal és Ukrajnával" - emelte ki az amerikai elnök.

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel Washingtonban közép-európai idő szerint kedd hajnalban tartott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, hogy Ukrajna bármilyen csúcsszintű formátumban kész tárgyalni Oroszországgal a háború befejezéséről.

Merz leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Úgy fogalmazott, hogy kiderül, Putyin elnöknek „lesz-e bátorsága” ehhez.

Mint mondta, az orosz–ukrán csúcstalálkozó a következő két hétben megvalósulhat, helyszínét azonban még meg kell határozni. Megerősítette, hogy ezt követően Donald Trump amerikai elnök is csatlakozna Zelenszkijhez és Putyinhoz egy háromoldalú találkozó keretében.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni. Egyben pedig üdvözölte a Trump által kilátásba helyezett, Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat.

„Az Amerikai Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni, és ezeket az európaiakkal közösen koordinálni. Tehát egy békeszerződés esetén Ukrajna megfelelő biztonsági garanciákat kap, ez a mai napon elért eredmény” – húzta alá a német politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyermekvédelem? Nem engedték be a szolnoki befogadó otthonba a helyi polgármestert
Györfi Mihály előzetesen egyeztetett a látogatásról, mégis megtagadták tőle a belépést. Egy 15 éves lány azt mondta az RTL riportjában, hogy az egyik dolgozó ittasan molesztálta, és a történteket a munkatársak eltussolták.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Györfi Mihály, Szolnok polgármestere hétfőn arról számolt be, hogy nem jutott be a szolnoki befogadó otthonba. Azt mondta, előzetesen egyeztetett a látogatásról, ennek ellenére megtagadták tőle a belépést. A Telexnek telefonon is megerősítette, hogy hiába beszéltek meg időpontot, nem engedték be. Úgy fogalmazott, nem tudja pontosan, ki volt az a férfi, aki fogadta, majd elutasította.

A polgármester szerint segítő szándékkal kereste fel az intézményt, tájékoztatást szeretett volna kérni, de mindkettőt megtagadták tőle.

Hozzátette, hogy az otthon ügyei nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe, de szeretett volna támogatást nyújtani. Úgy nyilatkozott, hitelesnek tartja az intézményről megjelent híreket, és szerinte az alapján, hogy nem engedték be, nagyon rossz lehet a helyzet.

Györfi a Facebookon egy képet is közzétett, amelyen állítása szerint egy belső, 2024. szeptemberi üzenet látható. Ebben az szerepel, hogy Magyar Péter kollégáit nem szabad beengedni az intézménybe.

Az RTL riportja több súlyos esetről is beszámolt.

Egy 15 éves lány azt mondta, hogy az egyik dolgozó ittasan molesztálta, és a munkahelyén is fogyasztott alkoholt. A lány szerint a történteket a munkatársak eltussolták.

A riportban az is elhangzott, hogy mindennaposak a verekedések, a lopások, a droghasználat és az öngyilkossági kísérletek az intézményben.

A riport után

Magyar Péter egy bejegyzésben reagált, amelyben azt írta: „a gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak”.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára erre úgy reagált, hogy szerinte „az a brutális támadás, amivel 1 éve támadja a gyerekvédelmet, egy dolgot szolgál: hogy ezek a gyerekek ne érkezzenek meg a társadalomba”. A riport állításait pedig „régi és kivizsgált állítások”-nak nevezte.

Az ügyben megkeresték a befogadó otthont és a Belügyminisztériumot is, hogy reagáljanak a polgármester állításaira, valamint arra, hogy valóban az intézményből származhatott-e az üzenet, amelyet Györfi megosztott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: